Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 100. szám - Az urbériség igazolása

810 beleegyezésük nélkül, nem ritkán tisztjeik mulasztása miatt történt; már pedig, hogy az ily bejegyzésből kötelezettség következzék, az igazsággal nem egyező. Törvényesség szempontjából a dicális oszveirás absolut próbának szinte nem vehető már azért sem, mivel az 1836. 10-ik t. cikk 6-ik §-a g. pontja, valamint ezen t. cikk 7-ik §-a, ugy nem külömben az 1836-ik 11-ik t. cikk szellemében is, tulajdonképi urbériség tárgyát, csak a Mária Theréziai úrbéri állapot tebetvén, még a hadi adó alapja gyanánt történt beiratás is, urbériség próbájául, addigi törvénybe vetett bizalom megrendülése nélkül nem vehető, és annál kevésbé, mivel épp a mondott oknál fogva, ezen ügyben valami lelkiisméretes választó vonalat soha sem is tartottak, de adót 1848-ig, minden ki nemes nem volt, fizetni köteleztetett; az 1853. márc. 2—ki nyilt parancs 3-ik §-a folytán fő kellék tehát.: hogy a földesúr, a szolgálattétel és dicatio requisitumaival biró ily telket, úrbérinek ismerje el, vagy azt már a verificatio alkalmával olyannak adta légyen föl. — Ezen 1853. mart. 2. nyiltparancs 3-ik § ban az urbériség beismerésének szüksége, annak szavai szerint ki van emelve és igy ezen véleményt igazolja ezen törvény betű szerinti értelme ís. — Maga az, hogy ezen §. épp az úrbéri kármentesítés végetti bemondások katechismusául állíttatott föl, csak újabb bizonysága a fölállított tételnek, és pedig annálinkább, mivel midőn az úrbéri törvszékek a kármentesítések foganatba menetele alatt, 1854. január 16-tól 1856. január 30-ig nem voltak életben, két éves gyakorlat ezen törvénynek előadott ily értelmét szentesité, — mert ha a földesúr valami telek úrbériségét be nem esmeré , bár mint erőlködött is a község, mire magam számtalan példát tudok, az úrbérinek el nem fogadtatott. Erre mintha hallanám az ellenvetést, 1-ör a politikai és peres út öszve nem keverhető, 2-or hogy igy a törvény egyoldalú. Azonban ezen ellenvetések egyikének sincs érvénye ; nincs az elsőnek, mivel a kettőnek igen szoros az összefüggése és a kitűzött cél egy, — nincs a másiknak, mert az 1848-ki állapot előálltával a nép nyert, a földesúr pedig vesztett, csak méltányosság tehát, hogy a kármentesítésben annak ki vesztett, és nem ki nyert, legyen több szava, és a törvény csak igy igazságos, és másként nagyon méltánytalan lenne, annál inkább : mivel 1848-ban a kimondott szolgálat és ezekkel öszvekötve járó javadalmak eltörlése, s igy a földesurak vesztesége azonnal foganatba ment , de 1848. 1849 és 1850. 3 nehéz év alatt, — a földes ur semmit nem kapott; — ha csak tehát valaki ex professo méltánytalan lenni nem akar, már azért is kell lenni az urbériséget vesztett iránt nemi figyelemmel. — Erőt kölcsönöz ezen véleménynek az, miszerint az 1853 nyilt parancs minden tétele csak ily értelem mellett juthat érvényre, mert hiszen ha mind az, ki adót fizetett és szolgálatot tett, már ez által úrbéres lenne, maradék föld is igen ritka esetben lehetne, de az 1853. márc. 2-ki nyiltparancs 19-ik §-a esete biztosan soha sem álhatna elő, — mert hát ki lenne azon híg velejü, ki magát a 3-k §-hoz kötni nem akarná, és ha ennek oly széles értelmet adni lehetne, magát oda nem köthetné. Már pedig ez valamint a nyiltparancs elveivel nem egyezik, ugy az állam érdeke ellen van, mert valamint az államnak érdeke, ugy a nyilt paracsnak szelleme, a tulajdonképeni per excellentiam urbériséget kivéve minden más birtokra— mint az 1852. november 11 -ki Magyarhirlapban, a nyiltparancs megjelenése előtt elvül föl állíttatni javalltatott, t. i. hogy az ez utáni fölszabaditás terhét, ne az állam, de az illető szolgálattal tartozó viselje — mint magos kegyelem manifestuma, kivételkép az 1853. márt. 2-k 3-k §. által megadta azt : mikép ha különben az illető requisitumok meg vannak, a szerződési bánás alatti telkek is úrbérieknek ismertethessenek, és olyanoknak föladathassanak. —• Csak ezen egy út tehát, melyen a nyiltparancsban kimondott elvek öszveütközésbe nem jönnek, és erre ujabb győző erősséget találhat bár ki a fentebb előadottakon kivül, mindjárt a legelő és faizás kérdésében is. Az 1853. márt. 2 ki 38-ki számú nyiltparancs 8-ik §-a határozottan kimondja : miszerint legelőt és faizást csak a régi úrbéri állapot után kell adni. Ha az 1853. mart. 2 ki nyiltparancs kérdéses 3-ik §-a beismeréstől főltételeztetik, akkor semmi összeütközésbe a biroságok nem jöhetnek, — mert ha valamely telek urbérisége beismertetik, igen természetes és igazságos is, hogy annak, ha van, legelőt és faizást is kell adni, — de máskép van a dolog ezen §. máskénti értelme mellett; mert ekkor annak az anomáliának kell előállani, miszerént az úrbéri t. székek által úrbérieknek kimondott telkek közt, némelyek legelővel és faizással láttatnak el, mások nem-, vagy a régi úrbéri állapot után kimért legelőt és faizást lesznek kénytelenek a bíróságok megosztani minden jelen lakosok, közt; mert miután a nyiltparancs határozottan kimondta, hogy legelőt és faizást csak régi urbériség után lehet követelni, tagadom mig a törvényhozó másként nem rendelkezik, bár mely birónak is azon