Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 97. szám - Előleges letartóztatás és vizsgálati fogság a büntetőjogi gyakorlatban. 5. r.

784 gyakorlat ezekben megnyugodni nem tudott, s a birói hatalom orgánumai, kiknek nehéz föladatuk volt őrködni a személy- s vagyonbiztosság fölött, s fentartani a táreadalomban a jogállapotot, sokszor érezték, hogy az egyéni szabadságnak a közjó érdekébeni nagyobb korlátozása nélkül minden törekvésük ineghiusíttathatik. így fejlődött ki aztán ama büntetőjogi gyakorlat, miszerint a birtoktalan nemes súlyosabb bűnváddal terhelve, megidéztetése s kihallgatása után azonnal, vagy ha az idézés folytán meg nem jelent, már kihallgatása előtt — minden habozás nélkül vizsgálati fogság alá vonatott, s végitélet hozataláig letartóztatva lehetett, a birtokos pedig nem idéztetett meg a vizsgálat folyama alatti kihallgatás végett, hanem az elővizsgálat eredménye, maga a vád Írásosan közöltetett vele, nyilatkozatának bizonyos határidő alatt leendő beadása végett. s ennek elteltével akár nyilatkozott akár sem, a tiszti ügyész véleménye folytán, ha terhes gyanúval terheltetett, a közgyűlés által perbefogatni rendeltetett, és ekkor következett a törvényszék elé idéztetés, melyre, ha vagy személyesen vagy védője által meg nem jelent, mint makacsságból megjelenni vonakodó, itéletileg befogatott, s a per lefolyásáig kezesség iránt csak azon esetben bocsáttatott ismét szabadon, ha a kezesség a törvényszék belátása szerint a körülményekhez képest, elég biztosítékul elfogadtathatott arra nézve, hogy a vádlott bekövetkezhető elitéltetése folytán az Ítélet kihirdetésére, s büntetésének elszenvedése végett okvetlenül megjelenend. És ezen gyakorlat jogszerűsége csak ámult évtized folytában lett olykor vita tárgyává, midőn a pártérdek a kiváltságos tömegnek hízelegni kivánva, a;,nemo nisi ordinejurisconvictus, detineri potest" jelszót is zászlóira tűzte. A nemesek irányában tehát némileg szigorúbbá vált a gyakorlat az itélet előtti letartóztatást illetőleg, mig a nemnemesekre nézve csak igen kis mértékben szelídült az, s a vádlottak sorsa általában a vizsgáló biró — vérbiróságot gyakorló uradalmakban lakó jobbágyokra nézve az uradalmi ügyész, egyéb'úti a megyei szolgabíró s ese küdt — tetszésétől, egyéniségétől, szeszélyeitől, vagy ha ugy tetszik, műveltségétől s jogfogalmainak helyességétől vagy helytelenségétől függött. A hazai jogtudomány fenhangon követelte a joggyakorlattól, hogy a nemnemes ellen is csak azon esetben rendeltethetik meg az előleges letartóztatás, s illetőleg kihallgatása után a vizsgálat alatti fogság, ha a szökés félelme fenforog, s azt vagy a vádbeli bűntény nagyságából, vagy a vádlott egyéni minőségéből és viszonyaiból vont okokkal meg lehet alapítni. Jogtudósaink, s általában mindazok, kik jogtudományi képzettséget igényeltek magokról föltétetni, a letartóztatás és vizsgálati fogság kérdése fölötti határozást a már megtörtént elővizsgálat eredményétől föltételezték, kijelentvén az elővizsgálat általánosításának szükségét és azt, hogy a letartóztatásnak — egyéb körülmények javasolván — nem lehet helye különben, mintha a bűntény elkövetésének valósága, azaz tárgyi tényáHadéka be van bizonyítva, s más részről a vádlottat oly súlyos gyanújelek terhelik, hogy már ezeknél fogva egy marasztaló itélet bekövetkezése valószínűnek mutatkozott. A jogtudomány általában egyedül a szökés gyanúját tekintette a letartóztatási határozat alapjául elfogadhatónak. Ismét és ismét mondva volt, hogy „mivel a befogatás és tómlöcrevetés a gyanús személyt jó hírének, nevénekés polgári szabadságának csonkulásán túl a börtön többféle szenvedései alá veti, a vagyontalant keresetétől, a vagyonost pedig gazdasága kezelésétől, önmagának, házanépének, sőt a társadalomnak is kárával zárja el, a termé-