Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 25. szám - Nemzeti szocialista gazdaságpolitikára van szükség!

színét átfestjük- Nem kell, 'hogy mi kínai falakat emeljünk határainkon a koreszmék ellen, mert ez úgysem használna, miután a bajok itt belül vannak és nem kívülről jönnek be hozzánk. S ha nem akarjuk elfogadni a kívülről jövő eszméket belső bajaink orvoslására, akkor találjunk fel magunk magyar gyógymódokat. Mert ezt is lehet. Hiszen a háború és forradalmak után megindult politikai újjáépítés nálunk már előbb produkálta azokat a koreszméket, amelyekre most rá akarják fogni, hogy kívülről akarna ide bejönni, de a fejlődésben megtorpantunk a liberál-kapitalizmus ősi fellegváránál, az ortodox pénzpolitikánál. * Ha elérkeztünk társadalmi és nemzeti életünk ama pontjához, ahol kétségtelenül meg tudjuk állapítani, hogy reformokra van szükség, mégpedig sürgős és mélyenszántó reformokra, akkor tudjuk azt is, hogy minden reform keresztülvitele csakis egy ponton akadhat meg: a pénzügyin. Sőt mindenki tudja ma már nálunk azt is, lett-légyen az illető öregróka-politikus, vagy egyszerű kispolgár, hogy a háború óta elmúlt kétévtized összes akarásai, reformkészségei elsősorban is ezen a ponton buktak meg. Nem volt pénz semmihez és nincs ma sem. Kár tehát addig reformokról beszélni és álmodni róluk, amíg ezt a kérdést meg nem tudjuk oldani. Márpedig teljes bizonyossággal áll előttünk, hogy ezt a kérdést csakis úgy oldhatjuk meg, ha azonnal eltérünk a régi liberális-ortodox pénzügyi politikától, amely úgyis ma már az egyetlen ittfelejtett öreg silbak egész újkori életünkben. Mert milyen reformokról hallunk legtöbbször beszélni? Itt van elsősorban is a földbirtokreform. Ami ebben a tekintetben az utóbbi két évtizedben történt, az mind dicséretes, de például az 1920-as évek első indulási reformja nem-e a pénzügyi részen bukott el? Vagy a Gömbös-kormány hasonló reformjainak, köztük a hitbizományinak is, nem-e az egyetlen hibájuk volt már megszületésük pillanatában is, hogy 25 és 50 éves távolságokra kellett kitolni megvalósításukat azon egyszerű oknál fogva, mert az évi államháztartási keretbe nem volt több „fedezet" beállítható. Amíg tehát ragaszkodunk a régi pénzügyi keretekhez és dogmákhoz, addig szó sem lehet reformokról. De nemcsak reformokról nem beszélhetünk, hanem arról a legsürgősebb és minden tekintetben a legjobban ható segítségről sem, amit úgy hívnak, hogy: közmunkák. Hát nézzünk körül és láthatjuk, mire volna szükség, mit tudnánk produkálni közmunkákban az egész országban — kezdve a számtalan útépítéstől egészen az új, 1000 magyar falu felépítéséig! — ha volna rá „fedezet". De nincs. Nincs semmire fedezet. Nem is lehet a régi liberál-ortodox pénzügyi teória és begyökeredzett mai pénzügyi gazdálkodás meleltt. Valuta-és devizapolitika? Ezekkel le kell számolni, mert az mai formájában a múlté. Aranyfedezeti rendszer? Ez is csak egy visszatérő kísértet a múltból, de sajnos, ma még itt van és ennek nyögjük az összes bűneit. Mikor érkezünk el már mindezeknek a szerves felismeréséhez? Miért megyünk bele abba, hogy még ma is boszorkányokról beszéljenek, amelyek nincsenek, de itt állanak előttünk súlyos megoldat'^n problémáink és mi egv hegben tooogunk és igyekszünk toldozni-foltozni aoró injekciókkal a mult rendszert. Nem akarjuk meghallani azt a ropogást, azt a földalatti dörgést, amely könnyen kitörhet, ami egy készülő összeomlásnak a csalhatatlan előiele, mindezt csak azért, mert itt maradt valami a régi időkből? Itt dönteni kell most már habozás nélkül- A kérdés igen egyszerű és világos: van-e helye ezen a földön, akárha trianoni megcsonkíotttságunkban földünkön enynyi és ennyi magyarnak, igen, vagy nem? Tud-e ez az ország jelenlegi nagyságában, helyzetében megélhetést nyújtani ma tíz, holnap tizenkettő és holnapután tizenötmillió magyarnak? A tudományok mai állása szerint igen, de a gyakorlat szerint nem. Mi következik ebből? Változtatni kell a gyakorlaton. A gyakorlat pedig a gazdaságpolitikán keresztül vezet a megvalósítás felé, amelynek egyik első szakaszán, az állami beavatkozás teljes szabadságán, már túl vagyunk. Ma már túl vagyunk azon hibás doktrínán, amit a liberális idők darwinista természetes kiválasztási ideológiája tanított. Ma már nem hagyjuk elesni azokat, akik gyengék, ma azt mondjuk, hogy az államvezetésben a szociális irányzat érvényesül, azonban a szociális irányzat csak akkor lesz teljes, ha ehhez idomítjuk a pénzügypolitikát is. Ha a politikai célkitűzés nem idomult a mai „koreszmékhez", kkor ez a célkitűzés semmit sem ér. nem lehet gyümölcsöző, s ha eszközeihez gazdaságpolitikában még mindig ragaszkodunk a régi, idejétmúlta rendszerekhez. Nekünk, szegény kis országnak, a mi szűk életlehetőségeink között nem lehet mértékadó a nyugati demokráciák szabadkereskedelmi és aranyfedezett rendszerű gazdaságpolitikája. Nem szolgálhat az mintául, mert ez államok lehetőségei ma még megengedik nekik ezt a fényűzést, tengereik, gyarmataik vannak és piacaik az egész világon. Mindez nincs nekünk. Külföldi kölcsönökkel próbálkozzunk? Ezt már tudjuk, hogy több okból lehetetlen, de nem is megoldás végeredményben. Nem, nincs más kiútunk, mint a német és olasz minta; az önálló, független nemzeti pénzpolitika. S ha ez a két nagy nemzet olyan hatalmas értékeket tudott a maga számára kitermelni és megavlósítani ezzel a módszerrel, akkor nekünk sokkal több lehetőségünk van, mert agrárország vagyunk, nekünk nem kell élelmiszert importálni, sőt ellenkezőleg, a jól irányított és intenzívebbé teendő mezőgazdasági termelés feleslegei játszi könnyedséggel adják meg a módot nekünk arra, hogy olyan nyersanyagra cseréljük ki külföld felé, amiben mi hiányt szenvedünk. A mi importunk sokkalta produktívebb, értékesebb, mint azoké, mert nem élelmiszereket kell importálnunk. Nekünk le kell térni az aranyalapról és államosítani kell a pénz- és hiteléletünket. Nem engedhetjük meg magunknak ebben az időkben azt a fényűzést, hogv megoldatlan problémáink tömegével, ellátatlanaink millióival, nemzetközileg fizikailag izolált helyzetünkben az angol, amerikai, vagy francia bankrendszert utánozzuk és függvényei legyünk a nyugati nemzetközi finánckapitalizmusnak. Nekünk ma csak a saját erőinkre kell támaszkodnunk. Mert lehet ideig-óráig elhúzni a dolgokat, sőt amiként már Tallevrand megmondotta, a szuronyok sokmindenre felhasználhatók, de állandóan rajtuk ülni mégsem lehet, ugyanígy a szuronyokat mi is szaporíthatjuk, sőt kell is szaporítani, de nem azért, hogy ezekkel viszszatartsuk a fejlődést, hanem hogy elősegítsük. * Amikor tehát mi nemzeti szocialista gazdaságpolitikát sürgetünk, akkor nem azonosítjuk magunkat a most divatossá vált és mindjobban erősödő, úgynevezett „nyilas" mozgalmakkal, hanem a koreszméhez és utóbbi évek 184