Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1938 / 25. szám - Megkezdődik a Beszkárt modernizálása
kormányzati célkitűzéseihez híven, amely programokban mindenütt előfordul a nemzeti és szociális irányzat, azt kívánjuk, hogy ez az irányzat ne csak tüneti és felületes legyen, hanem mélyrehatóan egész gazdasági életünk átszervezésében is érvényre jusson. Ennek pedig első és legfontosabb feltétele az, hogy szakítsunk azokkal a dogmákkal, amelyek talán jók voltak az ötvan-hatvan év előtti fejlődő kpitalizmus idejében, de nem lehetnek jók a mai idők új 'hajnalán, ahol a kapitalizmus és kapitalista termelési rend is fokozatosan engedi át helyét egy új életformának, egy újfajta kollektivizmusnak. A mi sajátos magvar viszonvaink és ezeréves multunk szempontjából pedig sokkalta jobb, ha mindez alkotmányos formák között és eszközökkel történik meg, semmint egv újabb, alulról feltörő erőszak-hullám segítségével. Mert ez a nvomás alulról most már naprólnanra növekszik tagadhatatlanul. Az a tétovázás, bizonytalansági érzés, ami erőt vesz egész politikai közéletünkön, biztos ie'e annak, hogy válaszút elé érkeztünk. Nem pártérdekekről van most szó, hanem a magyar jövőről. S nem közömbös éopen a magyar jövő szem Donijából, hogy a jelen diktálta szükséges organikus átalakulást mely tényezők valósítják meg és milyen formák között. Amikor Imrédy Béla került a kormány élére, akkoi igen sokan a magyar közéletben örültek ennek. Éppen azért, mert tudták, hogy ha valaki alkalmas arra, hogy ezt a szükséges gazdaságpolitikai átállítást a magvar pénzügyek újjászervezésével a megvalósulás felé elindítsa, akkor Imrédy Béla lehet csak az, aki megtudja valósítani. Az ő személve, aki elsősorban is gazdasági, pénzügyi gyakorlati szakember, a legalkalmasabb erre a feladatra. Tudása, kultúrája, erős magyar hite erre predesztináld. Bízunk abban, ihogv ő is jól látja problémáinkat és azoknak fentebb felsorolt egyetlen kivezetöútját. Csák István. Az 1724-ben megalkotott Code Noir, a francia gyarmati négerekre vonatkozó törvényes szabályok 54. §-a így szól: „A felszabadított rabszolgákat ugyanolyan jogokkal, szabadalmakkal és kiváltságokkal ruházzuk fel, aminőket szabadon született emberek élveznek. A mi akaratunk az, hogy szabadságuk elnyerésének érdeme ne csak személyükre, de tulajdonukra nézve is épp oly következményekkel járjon, mint aminő következik egyéb alattvalóinkra nézve, ama boldog körülményből, hogy szabadoknak születtek." <r> Németországban a keresztény politikai szemlélet megalapítója: Friedrich Július Stahl, a jogfilozófia és ál'amtudomány rendes nyilvános tanára, volt. Stahl 1802-ben, Münchenben született zsidó szülőktől és 1819-ben tért ált a protestáns hitre. 1827-ben már egyetemi magántanár. Főműve, amelyben lefektette a kereszténv politikai szemlélet alapelveit 1830ban jelent meg Heidelbergben „Die Philosophie des Rechts nach geschichtlicher Ansicht" címen. Későbbi müveiben pedig ő volt az, aki tudományos Jelszavakkal harco't a német fajelmélet érdekében. Erdemeiért IV. Frigyes Vilmos porosz király 1849-ben a felsőház örökös tagjává1 nevezte kJ. Hegkezdődik a Beszkárt modernizálása Milanói minta szerint a rége kocsikat átalakítják — Mintaszerű közlekedése lesz Budapestnek Szendy Károly polgármester legközelebbi programmja a közlekedés megjavítása. A programm egy része már meg is valósult. Elkészültek a modern próbavillamoskocsik és üzembehelyezték a Száva-utcai 150 kocsit befogadó villamoskocsiszínt. Az volna a legideálisabb, ha a próbakocsik nyomán csupa új kocsit lehetne megrendelni, de erre nincs elég fedezet, ezért a régi kocsik átalakítását vették tervbe. Az átalakítási lehetőségek tanulmányozására bizottság járt külföldön és végül a milánói kocsitípus mellett döntöttek. Ott úgy alakították át a régi kocsikat, hogy hármat egybeillesztettek. A középső kocsirész harmónika-rendszerű kapcsolóval van összekötve, ami egyrészt azért előnyös, mert könnyű az egyik kocsiból átjárni a másikba, másrészt pedig azért, mert ilyenmódon a villamosok könnyebben fordulhatnak az utcai kanyarodóknál. Olaszországban annyira bevált ez a rendszer, hogy most már az autóbuszokat is így alakítják át és sokhelyütt az átformált autóbuszokat a villamosközlekedés helyébe állítják. A Beszkárt kétféle újtípusú kocsit gyártott, az egyiknél a kiszélesített kettős ajtókat automatikusan lehet bezrni a kocsi indulása előtt. Az átalakítás előtti állapothoz képest az új szerelvények előnye az, hogy a fel- és leszállás gyorsabb és kényelmesebb, a férőhelyek elrendezése jobb és az elérhető legnagyobb sebesség, a gyorsítás és lassítás az eddiginek közel kétszerese. Ezek a szerelvények 45—50 kilométer sebességgel is közlekedhetnek. A kocsik belsejét úgy képezték ki, ahogy az a mai igényeknek a legjobban megfelel. A másik kocsit régi motorkocsiból alakítottk át. A perron lényegesen nagyobb lett, a fel- és a leszállást nagyon megkönnyíti a kettős ajtók lezárása. A kocsik kísérletképpen automatikusan működő perronelzáró ajtóval i* fel vannak szerelve, az ülőhelyek elrendezése itt is célsze rűbbek és kényelmesebbek, ezenkívül modernebb a villamosfelszerelés és a kocsik világítása is. Ezeknek a kocsiknak gyorsasága, lassítása és sebessége szintén megnövekedett. Mindkét bemutatott szerelvény áramvisszanyerő, úgynevezett rekuperációs berendezéssel van ellátva, úgy, hogy a fékezésnél az eddig elveszített energia hasznosítható áram alakjában visszajut a hálózatba. Nagyon érdekes összeállításban jelennek meg ezek a? új kocsik. Két oldalt van a feljárás. A kocsik magasak éí így nehezebb a feljutás, mint a középső kocsiba. Ez a kócsirész tulajdonképpen átjárónak készült a két nagy kocsi felé. A közöség itt a középen fog beszállni és jobbról, valamint balról juthat be a nagykocsikba. Az utasok számára rsak úgynevezett páholyülések lesznek, az egyik oldalon két-két személy ül, egymással szemben, a másik oldalon pedig egy-egy személy számára van hely. Ilyen körűimé185