Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - Csongrád vármegye

első püspökévé Szent Gellértet, a magyar keresztény egyház első vértanuját nevezte ki, akin<ek székhelye szintén Csanádon volt. Szent Gellért élete és működése, amely valóságos apostoli misszió volt, Csanádvármegyének századokra szóló alapot teremtett s rávetette glóriáját a vármegye történetének egész fejlődésére. Az újonnan alapított vármegye csakhamar az ország egyik legnagyobb vármegyéje lett. Határai ebben az időben nyugaton mindenütt a Tiszáig, északon Szentesig, keleten Pécskáig és Varjasig, délen pedig Törökbecséig terjedtek, tehát területének egyharmada a Marostól északra, kétharmada pedig a Marostól délre feküdt s ezen az óriási, nagy kiterjedésű területen közvetlenül a török hódoltság előtt 17 város és 275 falu, összesen tehát 292 lakott hely volt. A mohácsi vésszel ránkzudult nemzeti katasztrófa a vármegyére nézve is végzetes következményekkel járt. Ez a vidék — amely már földrajzi fekvésénél és helyzeténél fogva is a régmúlt időben is a hadak országútja volt — csakhamar az előrenyomuló török hadak birtokába került, majd pedig a török uralom állandósulásával teljesen elpusztult. Kihaltak, eltűntek a nagy Csanád vármegye régi, birtokos semes családjai, a Hunyadi-, Telegdi-, Makó-, Balassa-, Bebek-, Cibak-, Korlárth-, Losonczy- stb. családok, akik közül számosan hazáink történetében is kimagasló szerepet játszottak. Kipusztult, vagy más, biztonságosabb területre menekült a vármegye lakossáigának legnagyobb része is és amiidőn hosszú szenvedés után a vármegyére elkövetkezett a felszabadulás órája, leégett falvak, romokban heverő templomok jelezték a török uralmat és annak következményeit s a felszabadult területen mindössze Makón és még 2—3 községben maradt némi gyér lakosság. A passzarovici béke (1718) következtében a régi, nagy Csanádvármegye területe teljesen felszabadult ugyan a török uralom alól, azonban a megyének a Marostól délre fekvő nagyobbik része nem került vissza többé a vármegyéhez, mert ezek a részek a Teimesi Bánságnak 1790-ben történt megszüntetése utáin Torontáli-, illetőleg Temes vármegyékhez csatoltattak. Ez elcsatoláls következtében Csanádvármegye — amely a mohácsi vész előtt az ország egyik legnagyobb vármegyéje volt — Nagymagyarország vármegyéinek sorálban területre nézve az 57. vármegye lett. A török uralom alól felszabadult, teljesen elnéptelenedett vármegyének főispánjai hosszú időn keresztül a csanádi püspökök lettek, ök szervezték, ők hívták újból életre a vármegyei törvénykezést és közigazgatást. Nélkülük bizony aligha kerülhette volna el Bodrog- vagy Zaráhdvármegye sorsát, amelyek ma már csak emlékezetben élnek. A vármegye lassanként benépesedett, új helységek (telepítések) keletkeztek, királyi adomány 'folytain a régi kihalt birtokos nemesek helyébe új, 'birtokos nemes családok kerültek, akik közül különösen a Návay- és Marczibányi-családok idetelepülése és a közügyek intézésére való befolyása emelte ki Csanádvármegyét elhagyatott állapotából. Ez a két család a vármegye főispánjaival együtt megteremtette a haladáshoz szükséges előfeltételeket s az ő munkájuk által lerakott alapokon épült fel a mai modern vármegye és lett egyike az ország legnépesebb vármegyéinek. A trianoni békediktátum újabb vérző sebet ejtett az ősi Csanládvármegye testén. Elvették, idegen impérium alá csatolták a vármegye keleti részeit, a vármegye 4 legrégibb lakott helyét: Nagylak, Sajtény, Tornya és Kisír atos községeket. Csongrád vármegye Dósa István alispán A mai vármegyék — közöttük Csongrádvármegye is — majdnem kivétel nélkül a királyi uradalmakból alakult ki. A kir. uradalmak középpontja egy-egy vár volt, amelyek körül letelepedett katonák, őstermelők és mesteremberek, alkották a vár népét. A vár áiltal védett terület a „vármiöge" szóból lett a vármegye kifejezés. Az ilyen várnak a feje volt az ispán és ez intézte a törvényhozás ügyét. A csongrádi kir. vár területe a mai vármegye területénél jóval nagyobb volt, ugyanis a vármegye területe a Tisza két partján Alpártól Kanizsáig és Zentáig nyúlt le. Ezek a kir. vármegyék a tatárjárás után alakultak és később a várnépe közé nemesek is beléptek s így a kir. vármegye helyébe nemesi vármegyék létesültek. A rsongrádi nemesi vármegye az Anjouk korában alakult ki. A 144 évi török hódoltság alatt az itt élő nemesség kipusztult. A török hódoltság alól Csongrádvármegye 1686-ban szabadult fel, ekkor azonban a vármegye nem nyerte vissza önállóságát, hanem a vármegyéből német császári uradalom alakíttatott és 36 esztendőig állott kamarai igazgatás alatt. Az 1722—23. évi országgyűlésben hozott törvényekkel egyes részek felszabadultaik a kamarai igazgatás alól és visszabekebeleztettek az országba. Ezen részek között volt Csongrádvármegye is. Az 1723. évi 73. t. c. intézkedett arról, hogy a megyei székhelyek számára olyan helységet kell kijelölni, amely alkalmas megyei központnak és biztonságot is nyújt. Mivel a vármegye területén csak Szegeden volt vár, a megye székhelye Szeged lett. A megyeszékhelynek kérdése sok vitára adott okot és végre 1767-ben Mária Terézia királynő megengedte, hogy a vármegye ott építhet vármegyeházát, ahol óhajt. Székhelyül Szegvárt szemelték ki és ott a vármegyeháza céljaira a Károlyi uradalom régi emeletes kastélyát és mellékhelyiségeit vásárolta meg a vármegye 836 frt 30 kr-ért. Ezt az épületet renováltatta azután a vármegye és végeredményben az épület 20.329 frt 16 krajcárba került. A vármegye 1731. augusztus 20-án br. Révay Mihály főispán közbenjárására kapta a címerét és pecsétjét, amelyet ezidőszerint is használ. A címer és pecsét hiánya ugyanis visszaélésekre adhatott okot, mivel addig a hivatalos iratokat az illető tisztviselők saját magánpecsétjükkel ellátva adták ki. A vármegye visszaállításakor egyetlen nemes sem volt a vármegye területén s mivel ebben az időben vármegyei tisztviselő csak nemes ember lehetett, a felvidékről kértek nemeseket, hogy a tisztségeket betölthessék. 121