Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - A Szent Korona eszméjének kifejlődése

bői ered az egyházról vallott felfogás, az egyház mint corpus mysticum, cuius caput est Christus és ennek nyomán az államnak és egyéb közösségeknek is organizmusokként való elképzelése. E tanítás hatását látjuk a szent korona eszméjénél is, mikor az 1440. évi országgyűlés arról beszél, hogy a nemzet akaratából folyólag Szent István koronájából az új koronába származtatandó át annak jelentősége, szentséges titka és ereje (signaculum, mysterium et robur), amely a nemzeti élet minden tényezőjét csak a hívő lélek által megérthető módon, egyetlen eszmei közösségbe foglalja egybe s a nemzettől nyert hatalmat a királyra koronázással átruházza. Végül e tanítás hatása alatt születnek meg kétségkívül az ország — a szent korona — tagjai és az ország teste kifejezések is. A szent korona eszméje tehát már a XV. század első felében összes alkotó elemeivel készen áll. Csak az avatott mesterre vár, aki ezeket az elemeket egységbe és rendszerbe foglalja. [II. Ezt a munkát Werbőczy István végezte el, a legkiválóbb jogász, aki valaha magyar földön élt. Neve méltán forrott össze minden időkre a szent korona eszméjével. Ő ugyanis nemcsak egybeillesztette a szent korona eszméjének alkotó elemeiként az előző századok folyamán a magyarságnak a Keletről magával hozott szabadságeszményéböl, politikai képességeiből folyólag kijegecesedett s egyrészt a nemzet politikai küzdelmeiben kivívott alkotmányjogi tételeit, másrészt a külföldi példákból és elméletekből leszűrt elveket, hanem mindezeket egységes állambölcseleti felfogásba is foglalta s ezzel főleg a teokratikus színezetű középkori organikus államtan kezdetleges elveiből tudatosan oly filozófiai felépítést adott a szent korona eszméjének, amelyben — ha nem is tökéletesen kifejtve— benne van az államnak, mint saját szerveiben élő, de azoktól különböző, felettük álló, történetileg fejlődött közületnek minden jellemző vonása. Hogy Werbőczy elgondolását könnyebben megérthessük, előre kell bocsátanunk, az elméleti poljtikának az államról, mint jogi alakulatról szóló tanítását. E szerint az állani háromféleképpen fogható fel: mint jogtárgy, mint jogviszony, mint jogalany. Az első vagy másként uralmi elmélet az államot az uralkodó patrimóniumának, magántulajdonának tekinti, aminek tekintették a korona szó fentebb ismertetett használata és értelme szerint királyaink is az első két században Magyarországot, s aminek látja az államot az újkori abszolutizmus is. A második magyarázat szerint az állam a fejedelem és a nép szerződéses viszonya, amelynek értelmében eredetileg minden hatalom a néptől származik és kölcsönös szerződés alapján 'háramlik át a fejedelemre. Ez az ókori görög és római köztársaságokkal egyidős elmélet új erőre kap a középkori államok hűbéri rendszerének hatása alatt, amely a magánjogi szerződések egész szövedéke. E szerződések következményeikben tovább élnek a rendiség korában is, mikor a rendi öntudatra emelkedett nemesség részt követel magának az állami ügyek rendezéséből és politikai jogainak biztosítása érdekében korlátokat állít az uralkodó hatalma elé, de másfelől kötelezettségeket vállal, adót, szubszidiumot szavaz meg, úgy azonban, hogy alattvalói engedelmességét a szerződéses kikötések megtartásától teszi függővé (Magna Charta, aranybulla). A fejedelem és a rendek tehát ebben az elméletben mint külön jogalanyok állanak egymással szemben. Végül a harmadik felfogás szerint jogalany az állam, mint lényegében egyik oldalról egy nemzet életének külső kerete, másik oldalról pedig a maga életét irányzó, akaratának megvalósítására saját tagjaival, alattvalóival és a hozzá hasonló alakulatokkal szemben jogokkal és kényszerítő eszközökkel is rendelkező közhatalmi szervezet. Ez a tanítás tehát az államban organizmust, illetőleg az elméleti politika magasabb fokán személyiséget lát. Az első (uralmi) elmélet szerint a szuverenitás — ,,az államnak önön akarata feletti uralma" kizárólag a fejedelem joga. A második (szerződési) teória szerint a szuverenitás alanya a nép. A harmadik (az organikus és személyiségi) felfogás értelmében a szuverenitás alanya a politikailag szervezett és alkotmányos szerveiben öntudatosan élő nemzet, vagyis miután e fogalmazásban a nemzet és az állam egyet jelent, a szuverenitás alanya az állammá alakult, nemzetté vált nép, amelyben benne van az uralkodó is. Azon, hogy Werbőczy háromszáz évvel a II. Endre koronázási esküje után, de kivált mint a II. Ulászló alatt siralmasan lehanyatlott királyi hatalom szemlélője s a nemeség vezére nem csatlakozott az uralmi elmélethez, nem csodálkozhatunk. Éppen úgy természetesnek találhatjuk azt is, hogy nem tette egyoldalúan magáévá a szerződési tant sem, hiszen éppen az ő kimagasló részvételével s a bábkirály beavatkozása nélkül folytak le a főurak és a nemesség országot marcangoló, végzetes küzdelmei, amelyekből jól láthatta, hogy a teória csak a féktelen főnemesség politikai és egyszersmind gazdasági hatalmát erősítené meg. Már pedig az ő szeme előtt mint eszmény a köznemességre támaszkodó Mátyás dicsőséges uralkodása lebegett. Ezért választotta azt a megoldást, amellyel a nemesség már III. Endre óta igyekezett saját szabadsága érdekében a királyság intézményét magát, függetlenül az uralkodó személyétől, felemelni s ehhez hozzávette a szerződési elméletből a hatalomnak a nemzettől való származásáról és átruházásáról szóló tanítását, az organikus államtanból pedig az államnak, vagyis a szent koronának élő, szerves egységét e részeinek: a királynak és nemzetnek egymástól való kölcsönös függését, együttműködését. Míg azonban a szerződési elmélet — művelőinek a történeti fejlődésről bírt hézagos ismerete és hűbéries áliamszemlélete folytán — a fejedelmi hatalmat s a rendek egyre növekvő politikai érvényesülését csak az alattvalók önkéntes alávetési szerződésének (pactum subiectionis) nagyon is erőltetett magyarázatával tudta megokolni s így, mesterkélt a hatalom átruházásáról vallott tanítása is, addig Werbőczy — bizonyára az 1449. országgyűlési nyilatkozat hatása alatt is — ügy olvasztotta egybe szerződési és az organikus államelméleteket, hogy az ö elgondolásában logikusnak és természetesnek tűnik fel az állami élet minden jelentős mozzanata. A középpont, ahonnan minden ered, kiindul és visszatér, az az egész, amelyben az örök földi létre hivatott, tagjaiban foiyton megújúló politikai magyar nemzet a királyával együtt eszményi testet ölt: a szent korona, amelynek minden egyéb csak alárendelt s a hasonló szervekkel benső összhangban működő része. Werbőczy tehát állambölcseleti felfogásában, melyben úgyszólván eljut az állam jogalanyiságához, személyiségéhez, a magyar alkotmányfejlődés szellemében oly tudatos művészettel egyesíti a középkori szerződési és organikus államelméleteket, — az előbbinek éppen a lényegét: az egyének tetszés szerinti csatlakozására vagy kilépésére alapított 105