Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - A Szent Korona eszméjének kifejlődése

szerződéses viszonyt kihagyva — hogy egyesek nézete szerint a szent korona tanát „Werbőczy jogászi zseni­alitása" fogalmazta meg, mások pedig azt tagadják, hogy tanításának kőze van az organikus államtanhoz, noha ennek túlsúlya nyilvánvaló. A kölcsönös hatalomátruházás (translatio imperii) tana Werbőczy fogalmazásában így hangzik: „Miután pedig a magyarok a Szentlélek kegyelmének sugallatá­ból, magának a szent királynak buzgótkodása folytán az igazság megismerésére és a katolikus hit vallására ju­tottak és őt királyul választották s egyszersmind meg­koronázták, attól fogva a nemesítésnek következésképpen a nemesi birtok adományozásának, mellyel a nemeseket kitüntetni és a nem-nemesektől megkülönböztetni szok­ták, teljes jogát és hatalmát az uralkodással és kormány­zásai együtt a nemzet a maga akaratából az ország szent koronájának joghatóságára, következésképpen fejedelmünkre és királyunkra ruházta, akitől most már a kölcsönös átruházás és a viszonyos kapcsolat révén minden nemesség eredete annyira függ, hogy tőle azt elkülöníteni és elválasztani nem lehet és egyik a másik nélkül nem történhetik". (Hármas Könvv I. r. 3. c. 6. §.) „Mert — folytatja — a fejedelmet is csak a nemesek választják, viszont nemessé csak a fejedelem tehet, csak ö tüntethet ki nemesi méltósággal." (U. o. 7. §.) Vagyis a király és a nemesek kölcsönösen teremtik (creatur) egymást és kölcsönösen ruházzák egymásra a hátaimat, mert a király teljes jogkörét csak a nemesi nemzet tagjaiból alakult országgyűlés által végzett koronázás után gyakorolhatja (mihez képest pl. — írja Werbőczy — Mátyásnak „a koronáztatása előtt kelt kiváltságlevelei nem érvényesek, hacsak ő maga később meg nem erősítette volna". (H. K. II. r. 14. c. 47. §.), viszont az országgyűlésnek csak a fejedelem által jóvá­hagyott határozatai válhatnak törvényekké. Erről, azaz a királynak és a nemzetnek a törvény­hozásban való együttműködéséről — mondja Werbőczy, hogy míg a magyarság pogány volt, a vezért és kapitá­nyokat illette a törvényszerzés teljes joga. „De miután a katolikus hitre tértek és szabad akaratukból maguknak királyt választottak, attól fogva mind a törvény szerzé­sének, mind bárminemű birtokadományozásnak és a bírói hatalomnak is minden joga az uralkodással és kormány­zással együtt ez ország szent koronájának, amellyel Magyarország összes királyait megkoronázni szokták, joghatóságára és következésképpen törvényesen rendelt fejedelmünkre és királyunkra ruháztatott át. És így ettől kezdve maguk a királyok összehíván és megkérdezvén a nemzetet, kezdtek törvényeket alkotni, mint a mi időnk­ben is lenni szokott. Mindazonálal a fejedelem nem hoz­hat törvényeket saját elhatározásából és korlátlanul, fő­leg az isteni és a természeti jog ellen és az egész magyar nemzet ősi szabadságának sérelmére, hanem csak úgy, ha összehívja és megkérdezi a nemzetet, hogy ilv törvé­nyek tetszene-e neki, vagy nem? Ha ez azt válaszolja, hogy igen, akkor a végzések (mindenkor az isteni és a természeti jog sérelme nélkül) törvényekül tartatnak. Sokszor pedig maga a nemzet határoz el egyértelmű aka­rattá! bizonyos dolgokat, amelyeket a közjó érdekében hasznosaknak ítél és írásba foglalva, a fejedelem elé rei jeszt, kérvén, hogy azokat törvényekül állapítsa meg számára. És ha a fejedelem e határozatokat elfogadja és jóváhagyja, akkor ezek hasonlóképpen törvényerőre emelkednek és valóságban törvények gyanánt tekintetnek. (H. K. II. r. 3. c. 1—4. §.) A nemesek királyválasztó és koronázó joguk s a tör­vényhozó hatalomban való részvételük alapján részesei amint ma mondanók, az állami szuverenitásnak, Wer­bőczy szerint tagjai a szent koronának. Róluk szóló tanításai a következők: Magyarország összes fő­papjai, egyházkormányzói, zászlósurai és egyéb nagyjai, nemesei és előkelői mind nemességük, mind földíi javaik tekintetében a szabadságnak, kiváltságnak és mentes­ségnek egy- és ugyanazon jogával bírnak; és nincs sem az urak közül senkinek nagyobb, sem a nemesek közül senkinek kisebb szabadsága ..." ,, . . . noha a főpapok és zászlósurak . . . azáltal, hogy a királyhoz közelebb állnak és ülnek, a tanácskozásban először emelnek szót; továbbá az ország javának gyarapításában és a haza védelmében is a többi nemesek előtt járnak: méltóságuk és tisztük kiválósága szerint méltán tekintetnek elsők­nek". (H. K. I. r. 2. c. 1—3. §.) „A valóságos nemesség katonai szolgálattal (usu disciplinaqua militari) s a lélek és test egyéb adomá­nyaival és erényeivel szereztetik . . . Ezt az adományozott szabadságot minálunk nemességnek szokás nevezni . . . Es az ily nemesek ... a szent korona tagjainak tekin­tendők s a törvényesen megkoronázott királyon kívül senkinek másnak hatalma alatt nem állanak". (H. K. I. r. 4. c.) Az elmondottakból könnyen megérthető, miért sorolja fel a hűtlenség eseteit összefoglaló '18 pontban az országgyűlésre jövők és onnan távozók ellen elköve­tett gyilkosság bűncselekményét is. (H. K. I. r. 14. c.) A szent korona joghatásából folyólag egyedül a koronás királyt illetvén meg a nemesítés és a birtokado­mányozás joga, azért „fejedelmünk az összes uraknak, zászlósuraknak, országnagyoknak, más nemeseknek és birtokos embereknek, ha közülük valamelyik örökösök és utódok nélkül halna el, valóságos és törvényes örö­köse. Azoknak ugyanis minden javaik és birtokjogaik a fönt említett átruházás erejénél fogva eredetük szerint Magyarország szent koronájától függenek és törvényes birtokosuk magvaszakadtéval mindig ugyanarra szálla­nak és háramolnak vissza". (H. K. I. r. 10. c. bevezetés és 1. §.) Továbbá „a királyi felség Magyarország szent koronájának föntebb ismertetett joghatóságánál fogva mindenkor teljes hatalommal bír, hogy a magvaszakadt vagy örökösök nélkül elhalt nemeseknek összes jószágai­ról (birtokjogairól) szabadon (tetszése szerint) rendel­kezzék, t. i. akár magának tarthassa, akár másnak, aki­nek akarja, adományozhassa azokat". (H. K. 1. r. 13. c. 4. §.) Vagyis az ország területe a szent koronáé akkor, amikor Európában másutt mindenütt teljesen magánjogi felfogással a királyé a főtulajdonjog, s az adományozás nem hozza az adományozottat a királyhoz magánfüggő­ségi viszonyba, mert az a szent koronának, az államnak lesz tagja. Végül, bár tisztában van azzal, hogy „a nemzet el­nevezés az összes nemeseket, mind a fő-, mind az al­sóbbrendűeket jelenti, hozzájuk számítva a nem neme­seket is", hangsúlyozza, hogy „a nemzet neve és elneve­zése alatt e helyen csupán a főpap, zászlós, más fő­rendű és bárminő nemes urakat kell érteni", míg ,,a nép elnevezés alatt csupán a nem nemesek értendők". (H. K. II. r. 4. c.) A közölt idézetekből túlzás nélkül megállapítható, hogy Werbőczy szinte tökéletes szerves egységbe fog­lalta a szent korona eszméjében a rendi állam főténye­zőjét: a királyt és a nemesi nemzetet, valamint azokat a hatalmi köröket, amelyekben a nemzet állami létét éli. A szent korona eszméjének ez a látszólag szigorúan zárt egysége két középpontjával önkéntelenül is az ellip­106

Next

/
Thumbnails
Contents