Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - A Szent Korona eszméjének kifejlődése

ipsorum approbatione consistit). 2. A Szent István fejereklyetartóján levő régi aranykoronának és a vele végzett koronázásnak minden tekintetben olyan ereje és hatálya lqgyen most és a jövőben, mintha a mostani helyett a régi koronával hajtatott volna végre ez a koronázás. 3. Míg a régi korona nincs kéznél, ha iazt visszaszerezni nem lehetne, veszítse el minden hatályát s jelentőségét, szentséges titka és ereje ebben a mostani koronában értessék." 4. A most koronázott királyra közakarattal átruházzák mindazt a teljes hatalmat kegyelmek osztásában, a birtokadományozásokban és megerősítésben, a tisztségek és egyházi javadalmak adományozásában, az igazságszolgáltatásban, a kormányzásban, stb., stb., amely Magyarország királyait akár szokás, akár jog (törvény) alapján eddig is megillette, mintha a régi koronával koronázták volna meg, amint szokásos volt. 5. A régi korona szereztessék vissza, de ha ez nem volna lehetséges, minden ezután következő király koronázása a mostani koronával végeztesék, a szokásos ünnepélyességgel. Ha azonban a régi korona visszaszerezhető, helyeztessék vissza korábbi tisztségébe és ható erejébe. 6. Az Erzsébet özvegy királynétól az ország akarata ellen végrehajtott koronázás érvénytelen. 7. Aki e határozatoknak ellentmondana, a kegyelmezés minden reménye nélkül örökös hűtlenség, felségsértés és a közrendzavarás büntetésével sújtassék. 8. Végül megemlítendő, hogy a Kézai Communitas-a a nemesi nemzet, vagyis a politikai jogokat gyakorló rendek értelmében, akik együtt az országgyűlést alkotják, szintén bevonul a nyilatkozatba. Bár e nyilatkozat ereje meg sem közelíthette az ősi koronának a nemzet közvéleményében élő tekintélyét, mert hiszen amikor I. Ulászló négy év múlva elesett a várnai csatában, privilégiumait az 1453. évi országgyűlés érvénytelenítette s V. Lászlót ugyanakkor újabb koronázás nélkül, de eskütétel után törvényes királyul elismerte, mégis van két olyan pontja, amely — úgyszólván — betetőzése a szent korona eszméje fejlődésének. Az egyik, hogy a királyok koronázása az országlakók, a nemesi nemzet akaratától függ, tehát az ő jóváhagyásukon múlik a koronázás hatálya. A másik, hogy a királyra közakarattal ruházzák át a teljes királyi hatalmat. Szóval a királyválasztás és a koronázás joga a nemzeté, amely minden közhatalom ősforrása, s a koronázás az az ünnepélyes cselekmény, amellyel a nemzet — és már nem az egyház — a teljes hatalmat királyára átruházza. Még Mátyás kora is gazdagítja egy árnyalattal a szent korona eszméjét. Az erdélyi három nemzet 1459. évi, Medgyesen kelt Unió-nyilatkozatában a (magyar) nemesek, a székelyek és a szászok egyetemes közössége (tota universalis communitas Nobilium, Sicolorum ac Saxonum), vagyis nemzeti szerveik összessége kifejezés mellett megtaláljuk mint a királynak tartozó hűségnél is erősebb köteléket, a „Magyarország szent koronája iránt mindig megőrizendő őszinte hűség" (firma sincerae fideütatis Coronae Sacrae Regni Hungáriáé semper observandae confidentia) kifejezését. Végigtekintve a szent korona eszméje fejlődésének utolsó másfélszáz évén, lehetetlen észre nem vennünk azt a szívós, tudatos kötelezettséget, amellyel a nemzet rajta dolgozott, ami egyet jelentett szabadságának, alkotmányos jogai gyakorolhatása feltételeinek intézményes kiépítésével. Angyal Dávid mondja, hogy „a pogány magyarok ritkán csalódó politikai tapintattal intézték kalandjaikat." Legalább is ugyanazt a politikai tapintatot és az erős közjogi érzéket láthatjuk meg itt is. A főurakat sűrűn elragadja önzésük, féktelen hatalomvágyuk, de a nemességnek felsőbb, műveltebb rétege a XIII. század második fele óta az országgyűléseken és a királyi vármegyék önkormányzati életében szerzett politikai iskolázottságával és józan mérsékletével haladt előre azon az úton, amelyet szabadságeszményéhez, jogaihoz, hagyományaihoz való ragaszkodása és a nemzet jövője biztosításának gondja jelöltek ki számára. Kétségtelenül kedvezően hatott a koronázás köz;'ogi jelentőségének növekedésére s ezzel a szent korona eszméjének fejlődésére is a pápaság és az egyház tekintélyének a XIV. század elején megindult nagyfokú lehanyatlása. Az is bizonyos, hogy főuraink, főpapjaink és főleg nemességünk nem csupán a magyar állam belső viszonyainak szemléletéből, tehát csak a királlyal és egymás közt folytatott politikai, társadalmi, gazdasági küzdelmek közvetlen hatása alatt igyekeztek fejleszteni a szent korona eszméjét, hanem figyelembe vették a külföldi példákat és szellemi áramlatokat is, amelyek akkor szintén a világias felfogásnak kedveztek. Ezt mutatja az irodalom is, amely az államnak az egyházzal szemben önálló létét hirdeti s a IV. Fülöp francia király és VIII. Bonifác pápa, valamint a bajor Lajos római-német császár és XXII. János pápa között folyt súlyos viszályok alatt az egyházzal szemben a királyi hatalom pártjára áll. Dante: De monarchia (1310 körül) Marsilius da Padova: Defensor pacis (1324), és Occam Vilmos angol ferencrendi szerzetes, aki azonban élete utolsó szakaszát Münchenben töltötte: Compcndum crrorum Johárinis XXII. papae (133—34) és Super potesíatc summi pontificis octo questionum decisiones (1339—42) c. művei, illetőleg a bennük kifejezésre iutó iránv, amely a XV. században Zsigmondnak már idézett, aplacetum regiumot bevezető decretumában s a Hunyadi János kormányzósága és Mátyás uralkodása alatt éles törvényekben is jelentkezik, nem voltak ismeretlenek a külföldet járt magyar diákok és papok előtt. Ha azonban emlékezés nélkül nem hagyhatjuk is, de viszont túlbecsülnünk sem szabad ezt az idegenből jött Itatást, ha csak némileg is figyelembe vesszük a lépésrőllépésre ugyanazon szellemből fakadt alkotmányfejlődést. Egy-egy charta-alkotmánynál pontosan, tételenként megállapítható, hogy szerzői minő elvi alapokon és mely korszak szellemi áramlatainak hatása alatt, vagy mely állani alkotmányos berendezkedésének szem előtt tartásával végezték munkájukat. De történeti alkotmányoknál, aminő az angol és magyar, amelyekben a fejlődés minden szakaszánál kimutatható a változó körülmények között is azonos alkotószellem hatóereje, ott ennek a nemzeti léleknek és szellemnek vizsgálatából kell kiindulnunk s csak azután kutathatjuk, minő anyagot és hogyan használt fel az egymást követő korszakok mozgató eszméiből. A poétika szabályait pl. a 'nagy költők műveiből vonják ki és alítják össze, de ezek a szabályok csak a közepes és kisebb költőkre jelentenek korlátokat, mert a lángeszű költő, ha el is fogad idegen hatásokat, új csapásokat törhet, új szabályokat teremthet. A szent korona elméletében van a hűbériségre emlékeztető szerződéses elem (eskü, hitlevél), de azért éppen nem mondhatjuk, hogy egészében hűbéri, vagy éppen nyugateurőpai hűbéri eredetű volna. Van továbbá benne az organikus államéletből is, amelynek alapja Pál apostolnak Krisztusról, mint az egyház fejéről, a hívekről együtt mint Krisztus — az egyház — testéről s a hívekről egyenként mint Krisztus tagjairól szóló tanítása, amety104