Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - Szent István politikája

föltámad bennük a nemzeti büszkeség és értéktudat, hogy ök sem alábbvaló nemzet a többinél. Sokszor alkalmazták a szentistváni intelmet: „gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország" a magyar nemzetiségi kérdésre. Azomban az Intelmek szövegéből egészen nyilvánvaló, hogy Szent István nem betelepült nagy néptömbökre gondolt, mint kollektívumokra, hanem csak a szellemi és gazdasági kultúrát terjesztő egyes idegen egyénekre: „vendég és jövevény embereket" (in hospitibus et adventitiis viris), „jeleseket és bölcseket" (nobiles et sapientes), külföldieket és vendégeket (exteri et hospites) emleget, nem pedig egész nemzetiségi tömegeket. Az egyes> művelt idegeneket a nomádságból csak a nemrég letelepedett népe nevelőinek és tanítóinak nézte, akik a magyarságot beiktatják népművelő munkájukkal a nyugati kultúrkörbe. A művelődési kapcsolatok, nem pedig a politikai jogok szempontjából értékelte az idegenek befogadását. Az Intelmeknek ez a pontja Szent István alakját mint a bölcs, nemzetét civilizáló kultúrpolitikusét, nem pedig mint nemzetiségi politikusét tárja elénk. Az utóbbi jelleget csak a XIX. század nemzetiségi politikája vetítette helytelenül és történeti felfogás híjján a nagy király alakjára. Meglepő, hogy a sokszor autokratának minősített Szent István milyen nagy hangsúllyal emeli ki az országos tanács jelentőségét a kormányzatban. Itt az ősi magyar hagyomány szól belőle: a fejedelem egymagában nem tud kormányozni, ha nincsenek jó tanácsadói. Kikből álljon a tanácsadó gyülekezet? E kérdésre Szent István a pátriárkális korok öreg-kultusza alapján felel: „Nekem úgy tetszik, ihogy a tanács ne bolondok, maganagyzó és középszerű emberek gyülekezete legyen, hanem az öregebbek és jobbak, feljebbvalók és nagytiszteletű vének szóljanak hozzá és műveljék azt." Félti a királyi tanácsot az ifjúság éretlenségétől és tapasztalatlanságától: „Annak okáért, fiam, ifjakkal ne tanácskozzál és valaki kevésbbé bölcsen szóló, tanácsot attól ne kérj, hanem a vénektől, akiket az ő esztendeikre nézve megillet azon dolog... Ki-ki abban legyen foglalatos, amit az ő ideje hoz magával, t. i. az ifjak fegyverben, vének a tanácsban." Bár a kormányzatot félti az ifjúság kíméletlen vakmerőségétől, felfokozott önérzetétől és becsvágyától, fölfelé törő lelki dinamikájától, melyet az élet tapasztalatai nem higgasztottak le óvatossá, mégis arra inti fiát, hogy „az ifjakat azért a tanácsból nem kell egészen kirekeszteni, hanem javaslataikat az öregebbek megfontolása elé terjeszteni". Az országépítő, a magyar nemzet történeti életében mindmáig a legnagyobb reformokat életbeléptető király bölcsességére legjellemzőbb politikai elve az ősök követésének, a hagyomány tiszteletének követelése: Szent István, a nagy újító, a magyar történeti tudatot akarja ápolni, a nemzetet a hagyomány kötelező érzésébe belenevelni. Az ősök követése (imitatio majorum) nemzetnevelő politikájának alapelve. „Mert valaki megutálja az ö eleinek végzésit és Isten törvényére gondja nincsen, elpusztul ... Az én szokásaimat legalább, melyek a királyi méltósághoz illendők, minden kételkedés gáncsa nélkül kövesd, mert nehéz lesz e tartomány táján országlanod, ha nem követended az előtted való királyok példáját." Maga Szent István, minden mélybevágó reformja mellett is, a történeti elvnek kiemelkedő kormányzati példája. Minden izében átalakította az országot, de a magyar faj történeti vonásait tisztelő reálpoiitikával: összhangba tudta hozni az ősi magyar államszervezet értékes elemeit a nyugati keresztény királyság gondolatával. Nemzete lelkét és intézményeit a nemzet sajátszerű történeti természetének alapján újította meg. Mindez kormányzatának tényeiből igazoltan leszűrhető történeti abstrakció. Annál nagyobb a meglepetésünk, amikor az Intelmek szerzője ezt az elvonást már a maga korában a normatív elv magaslatára emeli. A király úgy szól erről az elvről fiának, mint kormányzatának céltudatos és tervszerű, tehát utánzandó szabályáról: „Kicsoda a görögök közül, aki görög törvénnyel igazgatná a rómaiakat? Avagy kicsoda az a rómaiak közül, aki római törvénnyel igazgatná a görögöket? Senki. Kövesd azért az én szokásaimat, hogy a te néped között kiváltképpen becsültessél és dicséretet nyerj az idegenek előtt!" A népek saját nemzeti jellemük szerint való kormányzatának elve merőben kiemelkedik, sőt ellenkezik a középkor univerzaiisztikus felfogásával, amely rehirosztizálni iparkodik Nagy Károlyban s utódaiban, főkép III. Ottóban a nemzeteket egységesen átfogó régi római világbirodalomnak eszményét, amelynek egyik legfőbb híve éppen az a II. Szilveszter pápa, akitől Szent István királyi koronáját kapja. A nyugati római-német szent birodalom átsugározza a magyarok első királyára a keresztény hit fényét, de nem tudja vakká tenni a királyt magyar voltának sajátszerű tulajdonságai, büszke függetlenségi érzése és faji öntudata irányában: Szent István európaivá emelkedik, de színtiszta magyar marad, aki magát faja hagyományai letéteményesénekés köteles őrzőjének érzi. Az ország belső szellemi építkezésének és gazdasági jólétének alapvető feltétele a béke. Az államalapító király ezért különösen szívére köti fiának és a nemzetnek a külső és belső békét. Szent István tette a harcias nemzetet a béke nemzetévé: nem az ország terjedelme, területi nagysága lebeg előtte elsősorban, hanem belső szellemi tartalma. Szent István a maga példájával és a nemzet elé tűzött történelmi missziótudattal a magyarságot nem offenzív, hanem defenzív néppé formálta, amely történeti rendeltetését a honfoglaláskor szerzett területen, a Kárpátok koszorúzta Duna—Tisza medencében s nem ezeken a határokon túl élheti ki. S valóban a magyarság 98