Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - Szent István halálának kilencszázadik évfordulója

egész történeti életében a szentistváni intéstől nem a támadó, hanem a védekező érzületre neveltetve, sohasem tett a világháborúig egyebet, mint a régi magáét oltalmazta: a magyar kardnak a honszerzés óta csak folyton önéletünket megvédelmező szerepe volt. Szent István halálának kilencszázadik évfordulója Irta: Hóman Bálint dr., ny. miniszter A történelmi fejlődés különféle természeti és művelődési tényezők együttműködésének és egymásrahatásanak,, egyéni és tömegerők működésének es küzdelmének eredője. Ezek között az erötényezők között előkelő szerepük van a nemzettörténeti fejlődés irányításában a maguk korának eszméit és törekvéseit megértő, a jövő fejlődés követelményeit felismerő s az elhatározó cselekvéstől vissza nem riadó nagy egyéniségeknek. Ilyen gondviselésszerű egyéniség a magyar nemzet történetéoen hithirdető és egyházalapító, országépítő és államszervező első keresztény királyunk, Szent István, kinek emléket halála kilencszázadik évfordulója alkalmából ebben az esztendőben készülünk ünnepelni. A Szent István-kultusz gyökerével a nagy király 1083-ban bekövetkezett szenttéavatásának idejébe nyúlik vissza, mikor a magyarság köztudatában a szent király alakjáról már lefoszlott minden földi vonás s erényei és alkotásai világánál a mithikus országalapító és törvényhozó rangjára emelkedett. E kultusz tárgya azonban hosszú időn át nem a történet Szent Istvánja, hanem a középkori legendairodalom szimbolizált hitvalló fejedelme, az égi látomások után induló, szüntelenül elmélkedő és imádkozó, komor és bánatos öreg király volt. A történeti adatok és tények világánál ez a személytelen legendás királyalak szertefoszlik s helyébe az erős hitű, bensőleg vallásos, szigorú erkölcsű, de a realitásokkal mindenkor számoló, erős kezű és még erősebb akaratú, tudatos cselekvéssel alkotó és szervező, keresztény magyar királynak az emberi történet legnagyobbjaihoz hasonlatos hatalmas fejedelmi alakja bontakozik ki, akinek történeti hivatása és szerepe nemzete sorsdöntő problémáinak teljes és tökéletes megoldása volt. A magyar nemzet a IX. század végén került először a nagy problémákkal szembe, mikor a keleti népek nyomása alól kitérve, a Kárpátok medencéjében talált új hazára. Vezetői, élükön Árpád fejedelemmel, világosan felismerték a helyzetet s gyors elhatározással megteremtették a politikai egységet s Kelettől elszakadva, Nyugat felé tájékozódó külpolitika útjára tértek. De a megoldás korántsem volt végleges s a X. század második felében újra aktuálisokká váltak a nagy kérdések. Az egység megbomlott, a központi hatalom elhanyatlott, a nyugati összeköttetések elvesztek s a magyarság a német és görög imperializmus hódító törekvéseinek célpontjába került. Géza fejedelem újjászervezte a központi hatalmat, újra megvalósította a politikai egységet és visszavezette népét a nyugati tájékozódás útjára. De e tájékozódás világnézeti megalapozása, a magyar-német viszony tisztázása, az állami és nemzeti élet új útjának kijelölése, új formáinak megállapítása keresztény hitben nevelt fiára, Istvánra hárult. S ő ezeket a kényes és nehéz feladatokat a Gondviseléstől elhívott nagy történeti egyéniségek öntudatos biztonságával oldotta meg. A fejedelmi hatalomra törekvő rokonokkal és a törzsi önkormányzatért harcba szálló törzsfejedelmekkel megküzdve, megalapította a keresztény királyságot. Homlokán a keresztény egyház fejétől kapott szentkoronával, kezében a pápa küldötte apostoli kereszttel, oldalán ősei félelmes kardjával, elszánt akarattal és töretlen eréllyel indult, mint a magyarok első „Isten kegyelméből" uralkodó királya országépítő és államszervező munkára. Apja határozatlan és inkább politikai célzatú kezdeményezése után a benső meggyőződés erejével vezette népét a krisztusi hit ösvényére. Kelet és Nyugat problémája Szent István működése nyomán dőlt el véglegesen nyugati irányba, biztosítául a magyar faj, a magyar nemzet és a magyar állam ezeréves fennállásának. A politikai egység és a monarchikus államforma kérdését hosszú időre megoldotta, mikor a királyság gazdasági alapjainak megteremtésével és hatalmi szervezetének kiépítésével az uralom állandóságát biztosította. Törvényhozó, szervező, országrendező munkája során nem egy idegen eszmét, intézményt, szervezetet ültetett át magyar talajba, de fejlődésre képes, életerős magyar intézményeket, a magyar élet bevált ősi formáit megkímélte. Magyar szellemet vitt az új intézményekbe, serkentő idegen kovászt a régiekbe, hogy egymás mellett és majdan egymásba olvadva működhessenek a keresztény magyar nemzeti fejlődés megalapozásában. A X. század három nagy nemzetpolitikai problémájának Nyugat és a kereszténység, a nemzeti függetlenség és állami szuverénitás, a monarchia és politikai egység irányában történt megoldásával Szent István megoldotta a velük kapcsolatos negyedik, alapvető problémát is: a magyar fajiságban gyökerező sajátos magyar népegyéniség tartós fennmaradásának, a magyar nemzet európai elhelyezkedésének nagy kérdését. A magyar nép az első „európai magyar" — Szent István király — irányítása mellett hamarosan kitermelte magából az ősi faji jellemvonásait mindmáig híven őrző, de a keveredés nyomán új sajátságokkal gyarapodott európai magyar típusát s ennek megsokasodásával a mai európai magyar fajt és népet. Az európai magyar nép, a magyar királyság keretében teljes egységgé formálódott keresztény magyar nemzet, a szentistváni királyságból sarjadt független és szuverén magyar állam, az önálló magyar keresztény egyház és a mai magyar élet összes formái Szent István alkotó és szervező munkásságának gyümölcsei. S ez a nép, ez a nemzet, ez az állam, ez az egyház Szent Istvánban a nemzet új életútját kijelölő alkotó szellemet, minden idők legnagyobb magyarját tiszteli. 99