Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - Szent István politikája

Szent István politikája Irta: Komis Gyula, a képviselőház elnöke A magyarságnak államalkotó és államfenntartó sajátszerű képessége először Szent Istvánban testesült meg, mégpedig mindjárt eszményi módon, mindmáig érvényesülő hatékonysággal. A nemzet önfenntartási ösztöne buzgott fel belőle, amikor országát beiktatta az európai politikai rendszerbe, a törzsi szellem helyébe a politikai egység tudatát állította s a vármegyében állandó közigazgatási életformát adott nemzetének. Nagy politikai tette, hogy megteremtette a királyi tekintélyt és központi hatalmat a mindig lázongó, törzsekre bomló magyarság lelkében. Szent Istvánnak egy csapásra sikerült a magyart monarchikus érzületű néppé nevelni. „Kell-e erre— kérdi 1857-ben gróf Széchenyi István — nagyobb bizonyítvány, mint azon eddigelé sehol elő nem fordult és alkalmasint soha magát többé elő nem adó csuda, melyhez képest a durva, bárdolatlan, legyőzhetetlen pogány magyar Szent István királynak példája és kívánsága szerint, noha Szent István éppen nem volt populáris, elég az, hogy koronát viselt, úgyszólván márul-holnapra szinte egytől egyig mind Christus vallására tért!" A nyugati politikai rendszerbe való beilleszkedés a nemzet létének kérdése volt: a keresztény királyság pohtikai szerkezete és hatalma nélkül a Történet legközelebbi forgószele lefújta volna a magyarságot a történeti élet színpadáról. Hol van az európai történetben Szent István politikai lángelméjének és világos történeti kiildetéstudatának párja? A lefolyt majdnem egy évezredre a magyarságot olyan állami szervezettel ajándékozta meg, amely lényegében változatlan maradt szilárdan kiállotta a sok század viharát és vad felfordulásait. Az ő bölcsessége mutatta meg azt a politikai utat, amelyen a nemzetnek annyi századon át mindmáig járnia kellett, hogy fennmaradhasson. Magyar és európai történeti misszió tudatába iparkodott nemzetét belenevelni: legyen az ország a Duna medencéjében sajátszerűen hatalmi és művelődési centrum, mert csakis mint ilyen tehet Európának is különös szolgálatot Kelet támadásaival szemben. Kelet népét európaivá avatta, anélkül, hogy a császár hűbéresévé törpült volna. A pápától kért koronát s független maradt a császártól; az ország a némettől független missziós terület maradt s nem volt egy szomszéd állam főpapjának sem alárendelve. A nemzet később is ebben a politikában Szent István Szellemének nyomán halad: egyaránt küzd magyarságának fennmaradásáért századokon keresztül mind a nyugati német, mind pedig a keleti török hatalommal szemben. S ebben a küzdelemben a magyar nép Szent István alakjából mindig új erőt merít s fájdalmában hozzá kiált: Hol vagy István király, téged magyar kíván, Gyászos öltözetben te előtted járván! Szent István nemcsak aiapvetö intézkedéseível, hanem bölcs, elvszerü tanácsaival is a nemzet nagy politikai nevelője. Politikai elvei, amelyeket fia lelkére köt, keresztény világnézetéből, az univerzális humanizmusból folynak, amely az embereknek Isten előtt való egyenlőségét hirdeti s a korlátot az úr és a szolga között: halhatatlan lelke van a szolgának is, aki nem puszta dolog, élő szerszám, csupán vagyontárgy, mint a pogány ókori népek vagy az egykorú magyarság szemében. Arra buzdítja Imrét (s rajta keresztül az országnagyokat), hogy harag, kevélység és gyűlölet nélkül, békességesen, szelíden és emberségesen uralkodjék, „megemlékezvén szüntelen, hogy minden ember azon egy állapotban vagyon és semmi föl nem emel, hanem az alázatosság és semmi meg nem aláz, hanem a kevélység és a gyűlölség". Ha fennhéjázó a főemberekkel szemben az uralkodó, akkor „bizony a vitézek ereje a királyság romlására válik és idegen nemzetnek árulják el az országot". Mély, lélekbelátó bölcsességgel inti fiát, hogy ítéleteiben keresztényi türelmet gyakoroljon, sőt lehetőleg ne is maga ítélkezzék, mert tekintély forog így sokszor kockán: „És ne ítélj te magad, nehogy alábbvaló ügyekben forgódván, csorbulást szenvedjen a te királyi méltóságod, hanem az efféle ügyet bocsásd inkább a bírákhoz, akikre bízva vagyon, hogy a törvény szerint igazítsák el". Az Intelmeket tudós nyugati pap szerkeszthette, aki jól ismerte a korabeli politikai irodalmat. Tiszában volt azzal a gyűlölséggel is, amellyel a magyarság Szent István hívására betelepülőket (hospites, advenae) fogadta, külön fejezetet szánt az Intelmekben a külföldiek befogadásának, akik nagy hasznára vannak az országnak, mert új szokásokat, fegyvereket, ismereteket hoznak az országba. „Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és erkölcsű ország (nam unius linguae uniusque moris regnum imbecille et fragile est.). Hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak". A római birodalom is úgy emelkedett magygyá, hogy uralkodói, Aeneas maradékai, a különböző tartományokból sok jeles és bölcs emberrel vették megukat körül. Az idegenek befogadására vonatkozó elv teljesen összhangban van Szent István valóságos intézkedéseivel, amelyeknek foltyatására iparkodik nevelni trónja örökösét. Azért hozott be idegeneket az országba, hogy ezek a magyarság előtt nevelő minták legyenek, nemes becsvágyat ébresszenek benne a szomszéd népekkel való versenyre: iparkodjék hozzájuk hasonló, sőt több lenni. Ha a magyarok látják, hogy a külföldi mesteremberek milyen szép épületeket emelnek, bútorokat faragnak, milyen sikeresen müvelik a földet, mennyi új hasznos ismeretet terjesztenek: akkor tompulni kezd bennük az idegengyűlölet; s ha az idegenek most már maguk is ugyanolyan, sőt különb müveket tudnak alkotni, akkor 97