Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám

Állami szabályozás Most, hogy a szeszkérdést szabályozta az Imrédykormány oly képen, hoyy állami monopóliumot csinált belőle, ismételten felhányzottak azok az aggodalmak, amelyek végeredményben minden esetben felmerülnek, amikor a régi liberális és a mai kor állami intervencionista irányzat valamely ponton összeütközik. Tiszteletben tartva mindkét irányzat és felfogás nemes intencióit, mi csak a szociológus szemével látjuk a problémákat és azok megoldási kísérleteit — mert hiszen mindezek csak kísérletek és nem végkifejlési formák, ebben az esetben nem tudjuk osztani a liberális felfogás aggodalmait. Nem is beszélve részletekről, mint például a magántulajdon dogmája, csakis társadalomtudományi nézőpontból igazat fognak adni nekünk a liberálisok is abban, hogy végeredményben az a korszak, amely magának a liberális jelzőt kölcsönözte, szintén csak egy lépcsőfoka volt a történelmi fejlődésnek. Bele kell nyugodni abba, hogy a fejlődés nem áll meg és amikor a XVIII-ik század abszolutizmusát a XIX. század liberalizmusa döntötte meg, akkor a régi berendezettség helyébe az ő felfogásuktól fűtött intézmények, reformok léptek. Akkor ez helyénvaló és szinte természetes is volt. De nem szabad elfeléjteniök, hogy akkor is volt szabályozás, állami szabályozás, mondjuk az ú. n. negatív szabályozás, míg a mostani kornak és politikai, gazdaságpolitikai irányzatnak pozitív szabályo:ási módszere van. Azt pedig vitatni, hogy a két szabályozás között külömbség volna, egészen naiv dolog. De illendőségből mi most egyik régi, liberális korbeli tudósnak, Somló Bódog professzornak a szavaival fogunk élni, akiről igazán nem lehet elmondani, hogy „reakciós, maradi, feudális" érzelmi tudós volt. Hát ő fejti ki már negyven évvel ezelőtt megjelent müvében erős logikával, hogy végeredményben a gazdasági életnek a jog egyik szabályozási formája, állami beavatkozása volt. Mert amikor a liberális társadalomban fennálló modern magánjog nyugodt és biztosított folyamatot engedett a szabad forgalomnak, a magántulajdonnak, a szerződési szabadságnak, a szabad öröklésnek, akkor ez nem volt egyéb, mint — állami szabályozás, s ezt nevezi ö negatív szabályozásnak. Mert végeredményben ezt a jogrendet az állam biztosította és enélkül nem ért volna egy lukas polturát sem az egész manchesterizmus. Ha tehát most a negatív szabályozás helyett az állam bevezeti a pozitív szabályozást, így például a most soron lévő szeszkérdésben a monopóliumot elveszi az egyéntől és a közre ruházza át akkor ezzel csak megvédi azokat, akik a régi jogrend negatív szabályozása alatt ki voltak szolgáltatva kényre-kedvre egy kisebb, jobban védett csoport erdekeinek. Csak kissé humoros, hogy a régi irányzat védői onnan veszik kölcsön érveiket — így például a magántulajdon elvének a féltését — ahol örök harcban állottak uralmuk idején: az abszolutizmustól. Attól a reakciótól, amely minden szociális irányzatot és megmozdulást mindjárt ezzel torkolt le: a magántulajdon szentsége! Igaz, legyünk táryyilayosak, Somló Bódoy néhai egyetemi professzor, müveiben az akkori kor szociális mozgalmainak az igazságát védte meg, s így jutott el az állami szabályozás szükségességéhez, de nyugodjunk bele abba, hogi[ a mai kor szociális irányzata édes gyermeke az akkori kor szocializmusának, legfeljebb kiszakadt abból a kozmopolitizmusból, amely úgyis szálka volt a nacionalisták szemében. Mert ha ma azt látjuk, hogy a különféle nemzetek, népcsoportok a szocializmus elveit miképen egyekszenek saját körükben tüzzel-vassal uralomrajuttatni, akár a Szovjetről, akár a Harmadik Birodalomról, akár Mussolini fasizmusáról van szó, véyső fokon méyis mindannyiuknak Marx a prófétájuk, csak van amelyik tayadja és van, amelyik bevallja. Aki alaposan vizsgálja a mai irányzatok útját, az ismét maga előtt látja lejátszódni a kétezerév előtti tragédiát: megfeszítik saját megváltójukat. De nem akarunk ilyen messze elkalandozni, most az állami szabályozásról beszéltünk. S erre idézzük Somló tanár úrnak, a liberális kor leyjobban képzett tudósának megállapításait: „Növekvő állami szabályozás, növekvő politikai szabadsáyyal karöltve: ez a fejlődés iránya — mindenre kiterjedő állami szabályozás és tökéletes szabadság ennek a szabályozásnak megállapítására vagy meyváltoztatására: ez a fejlődés ideálja" .. . Szalonképes szocialisták Már többször hangsúlyoztuk ezeken a hasábokon, hogy a magyar nemzeti szocialista mozgalmat nem kell és nem is lehet lebecsülni és eltekintve attól, hogy külföldről importálták-e be azt hozzánk, vagy külföldről kaptak és kapnak anyagi segítséget a szellemieken felül, most ez nem lényeges a vizsgálódásunk szempontjából, csak egy tényt kell és akarunk most leszegezni: szalonképesek lettek. Mint már fentebb is kifejtettük, nem tudunk és nem is akarunk külömbséget tenni a fejlődés szempontjából szocializmus és szocializmus között, mert akár az egyház irányítja, akár a marxi ideológia, akárpedig a sovén nacionalizmus: lényegében egy és ugyanaz. Segíteni akar a tömegeken. A marxi szocializmus éppen úgy megtagadja a liberalizmust, mint a hitleri, mert a lényeg egy és ugyanaz: nem tud belenyuyodni abba, hoyy nincstelenek tömeye kirekesztessék azokból a velük született emberi jogokból, amelyeknek az alfája a boldoyulásnak a lehetőséye. Nem nyuyszik bele a régi liberális idők darvinizmustól kölcsönzött ama dogmájába, hogy a társadalomban is érvényesülni kell a „természetes kiválasztásnak", a gyengék pusztulásra vannak ítélve az erősebbekkel szemben folytatott harcban. Sem a mult szocialistái, sem a mai idők modern szocialistái — e modernek alatt értjük a nacionalistákat — nem akarnak belenyugodni abba, hogy egy társadalomban a nincstelenek milliói a biológia 85