Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám

törvényei szerint „választódjanak ki" egy nemtelen versenyben. Amikor pedig az évtizedek múlásával rájöttek arra, hogy az emberi csoport-önzés nem képes kifejlődni arra a társadalmi szolidaritásra, amelyre szükség volna éppen ennek a darwini fikciónak a megszüntetésére a boldogulás utáni harcban egy-egy társadalmon belül, akkor megindult ez a természetes harc a tömegek életlehetőségeinek a kiküzdésére. Ennél a küzdelemnél egy igen érdekes momentumra bukkantunk vizsgálódásaink közepette, éppen a mai időkben. Amint a múltban a középosztály teljesen érthetetlenül és érzéketlenül állott az akkori szocialista mozgalom előtt, sőt meglehetősen bizalmatlanul nézte azt, addig a mostani idők új nacionalista mozgalmainál sokkal nagyobb tért hódít a középosztálynál. A liberális korszak szocialista mozgalmainál a tömeg a munkásságból kerül ki, a hivatalnok középosztály idegenkedett tőle — csak az 1918—19. évek igazolványos epidémiájánál jelentkeztek tömegesen abba a táborba — addig a mostani mozgalomnál éppen az a középosztály tölti be a vezetőszerepet és alkotja a tömeget. S amíg a régi időkben a hasonló szocialista mozgalomnak a legerősebb fűtést a politikai jogok kiharcolása adta meg és csak aztán a gazdasági nyomás, a mostaniakban ez az utóbbi játszik nagyobb szerepet. Ha James Bryce angol politikus egyik művében azt állapítja meg, hogy a forradalmakat és zendüléseket sohasem a politikai szabadság utáni vágy, hanem a gazdasági nyomástól való szabadulás szülte, ebben lehet sok igazság, azonban az ő megállapításai olyan régi demokráciák vizsgálatából fakadt, mint amilyen az angol és az amerikai. Nem vonatkoztathatjuk ezt a mai viszonyainkra, mert nálunk úgy a politikai, mint a gazdasági nyomás egyforma erővel nehezedik azokra a tömegekre, amelyeket most meg akarnak váltani hivatott, vagy hívatlan prófétáik. Az, hogy az utóbbi évek kormányzati irányai fokozottabb mértékben állítják be programjukba a szociális gondolatot, az egész természetes folyománya azoknak a mozgalmaknak, amelyek ezt fngyancsak zászlóikra írták. Amikor megállapítjuk, hogy ma nálunk a szocializmus, egyelőre a nemzeti szocializmus jelszava alatt szalonképes lett — legutóbb is több képviselő lépett át erre az irányzatra — akkor tárgyilagosan meg kell állapítanunk azt is kor jelenségként, hogy ennek a mozgalomnak nálunk a nacionalizmuson kívül középosztályunknál az antiszemitizmus adta meg a belépőjegyet a mozgalomhoz, ami a legjobban meg is felel a dzsentri-középosztályunk mentalitásának. Ezt a középosztályt soha sem tudta volna a másik oldalú szocializmus meghódítani magának. De abban a pillanatban, amikor a zsidók kiszorításával ez a mozgalom exkluzív lett, sikerült abból a középosztályból is híveket kapniok, amelyek eddig mindig elzárkóztak holmi szocialista megmozdulásoktól. Az aztán most már más lapra tartozik, hogy ez a szocializmus, amely a nemzeti jelszó alatt jelentkezett és szalonképes lett, valóban szolgálja-e ezt az igazi szocializmust, amelyet Jézustól kezdve hirdettek az összes próféták. 86 Ez az, amit nem tudhatunk. Egyelőre sokan, így a felelős kormánytényezők is, azt állítják, hogy ködös fejű, bizonytalan célú, magukcsinálta vezérek érvényesülési ambíciója fűti ezt a mozgalmat nálunk és végeredményben idegen eszmének magyarra való átültetése az egész. Ezt a jövő fogja megmutatni. . . Áz oldaS-poíitika Most, hogy a belpolitika nyári szabadságra ment és előbb nagy szónoklatok hangzottak el minden oldatról, nem árt egy kissé meditálni a hallottak felett. Függetlenítve a belpolitikát a külpolitikának szokásos láthatatlan befolyásától. Bennünket legjobban egyik professzorunknak az a megállapítása ragadott meg, ahol igen szellemesen tárgyalta azt, hogy milyen furcsák az egyes versengő pártok egymásralicitálása a politikai jelszavakban. S hogy ez sem ment a divat hatása alól. Most például csakis jobboldali politikáról hallunk, hiszen nincs is meg ennek az ellenkező oldala, a bal. Legalább is erről nem hallani a magyar politikai közélet porondján. Egyik párt sem hangoztatja azt, hogy ö baloldali politikát követ és az övé az igazi, a megváltó és nempedig a jobboldaliaké. Ma csakis a jobboldali politikáról hallunk szónoklatokat. Ha pedig a politikát összehasonlítanák mondjuk az autóvezetéssel, akkor bajok lennének ebből az ú. n. ,.oldal"-politikából. Mert az csak természetes, hogy egy autónak a kormánykerekét úgy kell forgatni, hogy se jobbra, se balra ne lengjen ki nagyon, mert akkor — az egyoldalú erős politika receptje szerint — ez belefordulna az árokba. Lényegében az mindegy, hogy a jobboldali, vagjj baloldali árokba fordul-e a százhuszas tempóban vezetett autó, a benneülőket a kocsival együtt megsemmisítené a lendület és az árokSok igazság van és főleg tanulság ebben a megállapításban, mert ez az ország egyszer már belefordult a bal-árokba az akkori erős baloldali politikai vezetés miatt. Nem tudjuk, hogy miért becsülik le azokat, akik az óvatosok példájára hívei a közép-útnak és azt hirdetik, hogy úgy az autóvezetésnél, mint a politikai vezetésnél legjobb a közép-út, ahol csak annyira lendülünk ki balra és jobbra, amennyi szükséges ahoz, hogy az akadályokat kikerüljük, hogy ne ütközzünk össze, de az erős kézzel fogott kormánykerék sohse haladja túl azt a mozdulatot, amely visszavonhatatlanul az árokba vezet. Jobb, ha nem divat szerint alakul a politika és lia nehezményezünk azokra, akik balra akarják fordítani a politikai irányzatot, akkor ugyanazok a veszélyek fennállónak egy túlzott jobboldali politikánál is. A politikát tehát ne az oldal jellemezze, hanem a haladás, a megtett út, mint eredmény . . . Á kétéves testvérháború Most lesz kétéves a spanyol polgárháború és úgylátszik, hogy erre a szerény jubileumra mindent elkövet a nagy világpolitika, hogy megszűnjön a testvérharc spanyol földön. Sokak előtt, így őszintén szólva, mielőttülik is érthetetlen, hogy az elmúlt kétév nem volt elegendő ahoz, hogy eldőljön a spanyol harc