Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 11-12. szám - Néhány szó a kereskedelmi és iparkamarákról

lamentáris hangnak jogos követelménye ellen. Igaz, hogy gyakran az ellentábor hangja sem jobb s az elnyomottak kifakadása megbocsáthatóbb, mint a kizsákmányolók durvasága. De azért elismerjük, hogy a modorbeli korrektség ellen való vétés hiba s az antiszemitizmus hullámainak megnövelésére is alkalmas olyan körökben, melyek a formát szigorúbban bírálják, mint a lényeget. Mindezt megengedve, mégis azt gondoljuk, hogy ezeknél a modorbeli defektusoknál egészen másként és sokkal súlyosabban érlelik az antiszemitizmus vetését azok, akik múltjuk és származásuk megtagadásával abba a nemességbe igyekeznek betolakodni, melyet ép a demokratikus fejlődés alakított át káros privilégiumból esztétikus történelmi romhalmazzá. Azt hisszük, hogy nemcsak minden kultúrember, de a történelmi osztályoknak is minden értékesebb tagja megundorodott például a következő hír olvasásakor: 'Magyar nemesség. A király Montag Sándor nagybánhegyi földbirtokonak és utódainak a mezőgazdaság terén szerzett érdemeinek elismeréséül a magyar nemességet nagybánbegyesi előnévvel adományozta és egyúttal megengedte, hogv a Montag és utódai családi nevüket ezentúl Monlágh formájában használhassák. \z új magyar nemes, nagybánhesvesi Montágh Sándor Csanád- és Békésmegyében, ahol kiterjedt birtokai vannak, közjótékonysága revén, de közéleti szerenlésével is naav répszerűségnek örvend és általános megbecsülésben részesül." Megint a régi történet: A demokrácia lehetővé teszi, hogv a sárga foltosok az ősi vándorbatyúí letéve szabadsághoz és vagyonhoz jussanak. Az utódok, méa iobban megtollasodva, azután igyekszenek kellemetlen múltjuk emlékétől mégszabadulni, nemességet sZereznek, mint a mindenkori kormány mindenre kész támogatói, s a királvi kegyből nyert ágh árnyékában erősíti a junker-bankár maffiát. Ha elképzeljük azt a nagy és sok áldozattal járó harcot, melyet, a demokratikus nénelemek mellett, a történelmi nemességnek is egy tekintélyes része folytat az ország lelkiismeretének felszabadításáért: gondolhatjuk, azt a megvetést és undort, melyet ép a közvélemény leeértékesebb elemeiben f élthet a meggazdagodott zsidók árulása. Agg és óvatos liberális urak: ez az antiszemitizmus gyártásának legveszedelmesebb fonása, mert nem modorbeli hiba. de erkölcsi defektus a táplálója! íme, mennyivel más ez, mint amit Rajniss képviselő úr idézett ebből a folyóiratból. Már csak anynyiban más, hogy így láthatjuk, hogy az antiszemitizmusnak az elindítói igenis ezek a radikális urak voltak, amit ők nagyon jól tudtak és be is vallottak, ők tudták azt, hogy a tőke ellen való izgatás sikerének elengedhetetlen kelléke az antiszemitizmus felkeltése, ők tisztában voltak azzal és ezt előre megfontolt szándékkal, szisztematikusan, szemérem nélkül csinálták is, hogy mozgalmuknak csakis úgy lehet sikere, ha gyűlöletet szítanak osztály és osztály között, s nem voltak gátlásaik eközben akkor sem, ha zsidó uszított zsidó ellen, mert a cél volt a fontos: destruálni. A régi, jól bevált recept, amit oly sokszor hasz náltak már e nemzet életében, a „divide et impera' ördögi receptje. Előbb szétzúzni, legyengíteni, lerombolni mindent és aztán — átvenni a hatalmat. Erre mondjuk mi is, hogv „a hang, a hang. A modor." Vagy ahogyan a szélsőjobboldali dialektika hangoztatja: „Harc! Harc!'' Belliim omnium contra omnes . . . Néhány szó a kereskedelmi és iparkamarákról Már öt éve annak, hogy e hasábokon jelentek meg cikkek, amelyek foglalkoztak a kereskedelmi és iparkamarák rendszerének szükséges reformálásával, követelve azt, hogy az egyes gazdasági ágazatoknak mind külön-külön kamarája legyen. Akkoriban ért el hozánk az olasz érdekképviseleti rendszernek a hatása és Gömbös Gyula első kormányának is célkitűzései közé tartozott többek között ennek a rendszernek nálunk való meghonosítása. Történt is azóta valamelyes reformálása a kamarai rendszernek, külön-külön kúriákba osztva az egyes elhatárolt foglalkozási ágakat. Most, hogy újra elhangzott az új kormányprogramban a kamarák szétválasztási terve, szeretnők néhány rövid indokolással kifejteni álláspontunkat. Eszerint ma nem tartjuk semmiké/) sem célszerűnek, hogy változtassanak a kereskedelmi és iparkamarai rendszer jelenlegi szervezetén. Nem pedig azért, mert a szabad gazdasági pályán működők sehogyan sem skatulyázhatok be egy olyan kamarális rendszerbe, mint pl. a szellemi foglakozásúak és ha ez nem történhetik meg, akkor már ab ovo értelmét vesztette a merev kamarai rendszernek alkalmazása a gazdasági életben. Ugyanis jelenlegi és már több évtized óta a gyakorlatban is bevált rendszer éppen e merevség hiánya miatt jobban ki tudja fejteni hivatását, azonban az a merveség, vagy talán helyesebben kifejezve: nagyobb kötöttség a szigorúan egy-egy foglalkozási ágakra méretezett kamarai rendszernél sem volna meghonosítható. Ez alatt azt értjük, hogy pl. magának a rendszernek, mint autonóm intézménynek, a fenntartása feltétlenül olyan anyagi hozzájárulást igényel az egyes tagok részéről, amelyet ma sem a kereskedelem, sem pedig a kisipar külön ellátni nem tud. Az viszont, ami pl. meghozatott a szellemi foglalkozásúak kamarai rendszereinél, hogv amely tag nem fizeti, nem tudja fizetni a kamarai tagsági járulékát, az egyben kizáratik a kamarából és ezzel eltiltatik jogos hivatásának folytatásától is, ez pl. elképclhetcllen volna a kiskereskedelemben és a kisiparban. Ugyanis ma az a helyzet, hogy a kamarai szervezeteknek a fenntartási költségei éppen a vegyesség miatt sokkal humánusabban oszlanak el, a részesedési százalék az adókulcsnál elég alacsony, úgy hogy az adófizető alanyok alig érzik azt meg, viszont, ha az er:ősebb egyed, mint pl. a gyáripar, vagy a pénzintézetek, ebből a keretből kivonatnának, akkor lényegesen emel81