Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 11-12. szám - Néhány szó a kereskedelmi és iparkamarákról

kedne a kisebb, gyengébb teherviselési képességű ágazatoknak az adóhozzájárulási kulcsa. De mindezektől is eltekintve, képtelenségnek tartjuk, hogy a kereskedelemnek és iparnak is olyan kamarai rendszere legyen, mint van az ügyvédi, mérnöki és orvosi hivatásnak. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy honnan erednek jelenlét/ < zek a szétválasztási óhajtások — hiszen ha egy kormányzat a programjába veszi, annak fellétlenül vannak bizonyos előzményei is — akkor ugyancsak az kell mondanunk, hogy teljes mértékben ellenzői vagyunk a szétválasztásnak. Mert az ellentét, amely ezeknél a gazdasági Foglalkozási ágazatoknál látszólag fennállhat, az csakis a nagyiparé, a többiekkel szemben, vagyis a kisiparral és kereskedelemmel szemben, de ez is csak abban az esetben, ami nem lehet állandó, ha ilyen kivételes gazdasági viszonyok eröszakoltalnak az országra, mint amit jelent az autarkiás rendszer. Ilyenkor pedig igenis szükség van arra a kiegyenlítő munkára, amelyet a közös keretű kamarai intézmény olyan egészségesen képvisel jelenlegi formájában. A jelenlegi kamarai rendszernek ez a gazdaságpolitikai álláspontja, amely ellenzi a túlzott protekcionizmust akái a vámokkal mesterségesen kifejlesztett nagyiparral szemben, vagy az állami támogatással túlságosan ellátott szövetkezeti rendszerrel szemben, ez nem jelenti a mostanában olyan nagyon leócsárolt régi manchesteri elvnek képviseletét, hanem igenis a gyengébb gazdasági egyedek természetszerű védemét olyan erőkkel szemben, amely erők lehetnek momentán szükségszerűségből indokoltak, azonban nem állandósít hat ók és főleg nem erősíthetők továbbra is. Ismételjük: nem a manchesteri elvek miatt, hanem az ország jövő gazdasági fejlődése szempontjából. Hiszen ha állampolitikai szempontból ragaszkodunk az alkotmányosság formalizmusához — (mert csak mint fomalizmusról beszélhetünk ebben a vonatkozásban is) — akkor egész természetes, hogy a gazdaságpolitikánknak is meg kell őriznie azokat a formákat szimbolikusan, amelyek valamikor a szabad erők egészséges játékára voltak felépítve és amely rendszer messze áll az államkapitalizmustól. Mert képzeljük csak el, hogy mit jelentene az ország gazdaságpolitikai szellemének továbbvitelénél az. ha úgy a gyáripar, mint a többi protekcionált gazdasági ágazat külön-külön kamarai képviselethez jutna. Feltétlenül erős szel húzás állana be. örökös elvi harcok ostromolnák az egyes szakminisztériumokat ezekből az önálló kamarai alakulatokból, megszűnne az a jelenlegi házi-kiegyenlítő rendszer, amely ma még fennáll a közös kamarai szervezetnél. Mert ha itt fenállanak ezek a nagy elvi különbségek és harcok, mégis éppen egy egészséges autonómia életében mindig megtalálták eddig azt a kompromisszumos utal, amely alkalmas volt arra, hogy kifelé az egységet megőrizze és ezzel, mint érdekképviselet betölthette hivatását. így tehát két okunk van ellenezni a mai időkben a szétválasztást: először, mert az újabb adminisztrációs szervezetek felállítása felesleges újabb terheket róna az egyes gazdasági foglalkozásokra, tehát anyagi szempont, másodszor pedig, mert olyan éles elvi harcokat vinne bele gazdasági életünkbe, amelyre semmi szükség nincsen, hiszen így is itt-ott. a szabad gazdasági érdekképviseletek már a napi politikát vitték bele összes káros és bomlasztó jelszavaival a gazdasági éleibe, ami feltétlenül az egészséges munkaszellem rovására megy. Vagyis szellemi szempontból is ellenezzük. És mindezeken felül még nem beszéltünk arról a több évtizedes kifejlődött kamnreti kultúráról, amely olyan értékes és nívós réteget nevelt gazdaságpolitikánk számára, mint amit jelent a jelenlegi kereskedelmi és iparkamarai rendszernek a titkári kara, akik — bár szerényen a háttér ben maradnak. — mégis olyan megbecsülhetetlen értékei országunk gazdasági éleiének, hogy az egy új rendszernél tovább nem fejlődhetne, mert a kiélesedett szakpolitikai harcok nem nevelnének tovább gazdaságpolitikai tudósokat, hanem gerinctelen, hajlongó bürokratákat, taktikázó adminisztrációs hivatalnokokat, akik csak a fixfizetéséri cinének. Ha szétbanlanák a mai szervezetei, akkor ez elsősorban is a gazdasági kultúránk rovására menne és nem nevelne többé Gyulay Tiborokat, Tonelli Sándorokat, Hallóssy Istvánokat a magyar kereskedelemnek és iparnak, akik mégis felbecsülhetetlen szellemi értéket jelentenek gazdaságpolitikánknak, amelynek igenis nagyon nagy szüksége van erre a titkári karra. Egy atomizált gazdasági édekképviseleti rendszer csak egyoldalú, parciális érdekeket képviselő bürokratákat termelne ki magából és az ezzel együtt fellépő felesleges belső gazdasági harcot eredményezné. Különösen érezhető volna ez a vidék gazdasági életében, ahol ma is apostoli munkát végeznek ezek a titkárok, egyrészt az elégtelen anyagi eszközök, másrés/l a primitív gazdasági szellem miatt. Most csak futólag, néhány szóban mutattunk rá lentiekben arra, hogy mennyire szerencsétlennek tartjuk a mai helyzetünkben és adottságainkban a jelenlegi kamarai szervezethez való hozzánvulást, ez semmikép sem szolgálna azokat a nemes intenciókat, amelyből hivatalos köreink indíttatva érzik magukat erre a reformra. Mert a mai idők gazdasági rendszere csak kísérleti, egyelőre reánkoktrojált rendszer lehet, hogy valamilyen fejlődési folyamai egyik állomása, de semmikéj) sem olyan kialakult egész, amelyre új gazdaságpolitikai szervezetet lehessen építeni. Mintahogy mai korunk nem döntötte még el azt sem, melyik rendszer a helyes pl. a pénzügypolitikában, az aranyalap, vagy a német kísérlet, úgy várnunk kell azt a jövőt, amikor helyreáll ismét az egész világon az újabb gazdasági cirkuláció, a nemzetközi forgalom, mely utóbbi bármily rendszer és felfogás szerint történjék is, mégis vissza kell, hogy nverje uralmi helyzetét a népek között, mert addig igazi békéről beszélni nem is lehel. fes. i.) A kereskedelem és ipar Szent István korában KOMORÓCZY GYÖRGY könyve A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyveinek második müve az a tanulmány, amely fenti cím alatt a Szent István év alkalmából jelent meg. Domanovszky Sándor egyetemi tanár előszavában hangoztatja, hogy a Szent István korabeli kereskedelem és ipar ismertetése annál iiézagpótlóbb feladat, mert ezekről a kérdésekről egyetlen írásbeli hagyomány sem maradt fenn. Komoróczy Györgynek tehát csak közvetett úton lehetett megszereznie az adatokat, amelyek összegyűjtve, egybefoglalva értékesen bizonyítják, milyen hatalmas kulturmunkát végzett ezen a téren is a királyságalapító Szent István. Az ősi magyar kultúrának nyomai már kétségkívül felismerhetők ebben a korban. A Kamara tehát helyesen járt el, amikor megbízást adott a fiatal történeleinudósnak e könyv megírására és a kiadással járó anyagi terheket is vállalta. 82