Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 11-12. szám - A tárgyalási nyilvánosság kizárása orvosi bűnperekben

A tárgyalási nyilvánosság kizárása orvosi bűnperekben Irta: KASSAI BÉLA dr. budapesti ügyvéd A magyar országgyűlés hetek óta foglalkozik a sajtótörvény novellájával és ennek során azzal a kérdéssel is. hogy a bírósági tárgyalások nyilvánossága a jövőben jogos magánérdekből is, a felek kívánságára kizárható legyen. Minden alkotmányosan gondolkodó magyar ember aggodalommal fogadja a sajtószabadság korlátozásait, de örömmel kell, hogy üdvözölje a sajtó-szabadosság elleni intézkedéseket. Teljesen felesleges, hogy jogerős ítélettel még be sem fejezett peres ügyek legbizalmasabb titkai tálaltassanak fel egyes hírlapok hasábjain és később ártatlannak bizonyult vádlottak legnagyobb kincse: polgári becsülete martaléka legyen a közönség szenzáció-éhségének. Épen ezért a sajtójavaslatnak ez a rendelkezése még liberális oldalon is tetszéssel találkozik és különösen osztatlan örömet kelt az orvosi társaradom minden rétegében. Köztudomású, hogy az utóbbi években az orvosok ellen indíott kártérítési és bűnvádi perek- száma hihetetlenül megszaporodott. Az Igazságügyi Orvosi Tanács 1937. évi jelentéséből kivehető, hogy a Tanács az elmúlt év foyamán 200 polgári kártérítési perrel foglalkozott, amelyből 107 orvos ellen indult. Kiemeli a jelentés, hogy ebből a 107 orvosi kártréítési perből 106 alaptalannak bizonyult és csak egyetlen-egy esetben volt megállapítható az orvos műhibája. Már pedig az orvos iránti bizalom helyrehozhatatlan kárával jár az orvos ellen indított per nyilvánosságra hozatala, — olyan kárral, amelyet még a felmentő ítélet közlésével sem lehet többé jóvátenni. A bírói ítélet igazságánál hatalmasabbnak bizonyul a társadalom előítélete, a meghurcolt orvos presztízse csak hosszú évek múlva, vagy talán sohasem áll helyre. Sajátságos, hogy a tárgyalási nyilvánosság kizárásának szabályozása mennyire különböző volt eddig a polgári és a büntetőperekre nézve. Még a modernebb polgári perrendtartás 207. §-a jogos magánérdek védelme címén is megengedi a zárt tárgyalás elrendelését, addig bűnvádi perben, a bűnvádi perrendtartás 293. §-a alapján csak a közrend, vagy közerkölcs megóvása címén lehet kérni a főtárgyalás nyilvánosságának kizárását. Annál feltűnőbb ez a szabályozás, mert tudvalevő, hogy a polgári per sokkal kevésbbé odiózus, mint a bűnvádi per. Az alperes pulpitusa nem olyan megszégyenítő, mint a vádlottak padja. Mégis: az alperest hatásosabb jogszabályok védik meg a túlzott, vagy túlkorai nyilvánosságtól, mint a vádlottat. Ha péládul az állítólag műhibát elkövető orvos ellen kártérítési per indul és ezenkívül ellene testi sértés címén bűnvádi eljárás is tétetik folyamatba, — akkor az orvos a polgári perben könnyen elérheti ügyének zárt tárgyalását, — ellenben a bűnvádi perben ehhez még csak reménye sem lehet. Mivel az új jogszabály ezt a nem kívánatos és indokolatlan ellentmondást kiküszöbölni lesz alkalmas, ebből a speciális szempontból az új jogszabályt még a sajtószabadság olyan meggyőződéses hívei is, mint e szerény sorok írója, csak örömmel és megnyugvással üdvözölhetik. Nem lehet ugyanis szem elől téveszteni, hogy a tárgyalás túlzott nyilvánossága végeredményben nem sajtószabadság ékessége, hanem hatalmas fegyver a gyűlölködő ellenfél kezében, — amellyel az orvos exisztenciáját lehet egy csapásra tönkretenni. Megfigyelésem szerint igen sok orvos egyességet köt, sőt jelentékeny áldozatokat hoz olyan ügyekben is, ahol pedig teljesen igaza van és egy fillért sem kellene fizetni. De fizet, mert féltő aggodalommal óvja orvosi jóhírnevét egyes „sajtóorgánumok" illetéktelen támadásaitól. Ha ez a helyzet megszűnik, úgy ez tiszta nyeresége lesz polgári közéletünk nyugalmának. De a hang, a hang. Á modor. Rajniss Ferenc képviselő úr egyik legutóbbi beszédéhen több részletet idézett a háború előtti radikális ..Huszadik Század" című folyóiratból, amelyet a zsidók szerkesztettek és kikezdték, irányzatuk érdekében mindent, ami érték, ami magyar nemzeti érzés volt. Talán másfél éve annak, hogy éppen e helyen leltünk már összehasonlítást az akkori baloldali radikális és a mostani szélsőjobboldali magyar keresztény és nemzeti irányzat sajtó-dialektikáját illetően és sa jnálattal kellett kostatálnunk, hogy e két irányzat dialektikája egy és ugyanaz. Nincs ebben egy hajzálnyi kü|ömbség sem. Azaz, hogy van. Amíg a régi radikális írásművekből hiányzott a most minden második szóban hangoztatott „nemzeti" és „keresztény" jelző, hanem ehelyett mindig a „demokrácia" és a „haladás" szerepelt. Humoros egyébként az egész öszszehasonlításban még az is, hogy a mai szélsőjobboldali sajtódialektika elmehet tanulni antiszemitizmust az akkori zsidók-irta „Huszadik Század"-tól. Ugylátszik, hogy el is szokott menni oda tanulni. Erre példaként leközöljük szószerint a „Huszadik Század" 1913. 7—8. (július—augusztus) számából a következő cikket: Antiszemitizmusgyártás Ha a magyar radikális vagy szocialista tábornak valamelyik zsidó vallású, vagy származású tagja élesebb hangon szólal meg a társadalmi reakció ellen s a feudális, junker vagy bankuzsorás visszaéléseket hevesebben ostorozza, az elaggott liberalizmus szóvivői rögtön készek az ilyfajta szemrehányásokkal: — Hiszen alapjában véve igazatok van. De a hang, a hang. A modor. így még sem szabad beszélni a tekintélylyel, a hatalmasokkal szemben. Ez rossz vért szül. Ez antiszemitizmusra vezet. Csak óvatosan, szerényen, nehogy még jobban megnöveljétek a zsidók iránt úgy is egyre növekvő, egyre jobban szított ellenszenvet. . . Nem tagadjuk, hogy mi is a kultúrhaladás vívmányának, komoly értékének tartjuk azt az erkölcsi önfegyelmet, mely a leghevesebb politikai tusákban is megválogatja a hangot és a szavakat. Azt sem tagadjuk, hogy a progresszív tábor nem egyszer vét a par80