Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 11-12. szám - A mezőgazdasági hitel problémái

Á mezőgazdasági hitel problémái |rta: IMRE GÁBOR dr. oki. közgazda (II.) Most nézzük, melyek azok a kérdések, amelyek a mezőgazdasági hitel problémájának megoldásál a gyakorlatban felmerülhetnek. A kérdések a következők: 1. Milyen célt szolgáljon és mire fordíttassák a gazdáknak nyújtandó hitel. 2. Milyen nagy lehet az az összeg, amelyet kölcsön céljára a birtokosoknak rendelkezésére lehetne bocsátani. 3. Melyek a számbavehető tőkeforrások. 4. A kamat kérdése. 5. A törlesztési idő kérdése. 6. Technikailag milyen módon bonyolíttassék le a hitelnyújtás. 7. Miképpen lehetne bitosítani, hogy a kölcsön a célkitűzéseknek megfelelően használtassák fel. ad. 1. A kölcsönnek csak produktív beruházás céljait szabad szolgálni, vagyis azt, hogy a kölcsönvevő gazda a rendelkezésére bocsátott összeggel gazdasági üzemét fejlessze, a föld minőségének javításval, a termelés technikájának fejlesztésével, gazdasági élő és holt felszerelésének kiegészítésével, a rentabilitási fokozza és az egész üzemtermelést belterjesebbé tegye. Azt hiszem, vitán felül áll annak helyes volta és nagy jelentősége, hogy a nyújtandó kölcsönt csak az előbb említett módon szabad felhasználni. Az agrárszocialis kérdés megoldásánál ugyanis nemcsak annak van nagy jelentősége, hogy a gazdasági nagy- és középüzem termelésének intenzívebbé tételével minél több embernek nyújtson munkaalkalmat, hanem hogy a gazdasági kisüzem termelése is olyan fokra, emeltessék, hogy a mainál sokkal több munkáskéznek tudjon megélhetést biztosítani. ad. 2. Elgondolásom szerint 5 éven át évenként 50 millió P-t kellene a gazdatársadalom rendelkezésére bocsátani, úgy, hogy az ötéves periódus alatt összesen 250 millió pengő kölcsön nyújtásáról lenne szó. ad. 3. Az igénybevehelö tőkeforrások kérdése bizony súlyos probléma. Külföldi pénzpiac igénybevételéről hoszszabb lejáratú kölcsön céljaira, a mai körülmények között szó sem lehet a nemzetközi gazdasági és politikai helyzet jelenlegi zavaros volta miatt, dacára a batalmas tőkéknek, amelyek egyes államokban monetáris zavarokat is okoznak, kóbor jellegüknél fogva. A mai helyzetben tehát csakis a belföldi pénzpiac igénybevételére lehet gondolni. 'Joggal felvetheti valaki a kérdést, hogyan lehet még a belföldi pénzpiac és a bazai lükék igénybevételére gondolni, amikor a Darányi-féle egymilliárdos ötéves terv úgyis nagy teherpróbának teszi ki egész gazdasági életünket. Válaszom a következő: Szerintem a mezőgazdasági kölcsön céljaira szolgáló 250 millió összeget a gyáriparnak, a nagybankoknak és takarékpénztáraknak, a biztosító intézeteknek, bányavállalatoknak, vállalati nyugdőjpénztáraknak és végül az Országos Társadalombiztosító Intézetnek és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének kell a birtokososztálv rendelkezésére bocsátani olymódon, hogy feni összeg erejéig úgynevezeti mezőgazdasági kötvényeket vennének át. Tény, hogy a vállalatok által fizetendő egyszri beruházási hozzájaulas végösszege el kell, hogy érje a 350 millió pengőt. Természetes, hogy azt a négyszáz millió pengőt, amit az álam az ötéves terv végrehajtása során hitelmüveletek utján óhajt megszerezni, éppen a fentemlített vállalatok és intézmények fogják rendelkezésre bocsátani. Ezeknek a vállalatoknak azonban a vagyona oly jelentős, hogy véleményem szerint Darányi-féle terv számításbavétele mellett sem okozhat komoly nehézséget, hogy ezek a vállalatok és intézmények öt éven át évente 50 millió pengő értékben mezőgazdasági kötvényeket vegyenek át, amikor ezzel a mezőgazdasági hitel kérdésének megoldása felé egy olyan nagy lépést tehetünk, amelynek jelentősége elvitathatatlanul nagy a nemzet egyetemes boldogulása szempontjából. Például az ipai részvénytársaságok vagyona a Statisztikai Hivatal adatai alapján az 1936. év végén P 3.052 millió volt. A bankok és takarékpénztárak vagyona 1936. év végén 3626 millió P. A bányavállalatoknak a vagyona 1936. év végén több mint 527 millió P. Az Orsz. Társadalombiztosító Intézet öregségi ag járuléktartalék alapjának vagyona a költségvetés szerint 1938. év végén 152,700.000 pengő lesz. A vagyonszaporulat 1937. évre 152,600.000 pengő, 1938. évre pedig cca. 17.160.000 pengő. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél a költségvetés szerint az öregségi ág jarulektarlalék alapjának vagyona 1938. év végén körülbelül 79,300.000 pengőre lesz tehető, a vagyon szaporulat pedig 1937. évben körülbelül 8,100.000 pengő, 1938. évben pedig körűibélül 8.700.000 pengő. A Nemzeti Bank ezen kötvényekre névértékük /5 százaléka erejéig lombard-kölcsöni nyújthatna úgy, hogy végül évi 12.5 millió, összesen 62.5 millió P volna az az összeg, amit a vállalatoknak saját vagyonukból kellene hitelezni, amelyeknek vagyona az 1936. év végén - mint láttuk, — több mint / milliárd, amelyeknél a vagyonszaporulat az 1936. évben körülbelül 235.000 pengő volt és feltehető, hogy az elmúlt évben vagyonuk legalább ugyanannyival szaporodott. A kötvények lombardírozasa pedig nem jelenthet hitelinflációi, sem a pengő vásárlóerejének megőrzése szempontjából nem rejthet veszélyt magában, egyrészt az összeg aránylag csekély volta miatt, másrészt pedig, mivel a kölcsön csak hasznos beruházás céljára lenne adható. Az esetleges bankjegyszaporulatnak pedig bőséges fedezetét kell, hogy képezze éppen a beruházások révén létrejött emelkedés, úgy á nemzeti vagyonban, mint a nemzeti jövedelemben. ad. 4. Ami a kamat kérdését illeti, az a véleményem, hogy a kötvények 5 százalékos kamatozásúak legyenek. Eben az esetben ugyanis a vállalatok és intézmények nem emelhetnek kifogást a jövedelmezőség ellen. A birtokosok pedig a kölcsönvett összegek után csak évi 3.5 százalék kamatot fizessenek, meri természetesen a mezőgazdaság 5 szzalékos kamatterhet a jelenlegi viszonyok mellett nem bír el. ad. 5. A kölcsön törlesztési idejét 20. vagy 25 évre gondolom. Tekintettel arra, hogy ezek a kölcsönök szigo rjían csak hasznos beruházás céljaira adatnának, fenti törlesztési időt elegendőnek tarlom. 20 éves törlesztés esetén, 3.5 százalékos kamat mellett a kölcsönvevő birtokos által fizetendő évi annuitás (félévi 3.5 százalékos útólagos, dekurziv annuitást véve alapul 7 százalékot, 25 éves törlesztés mellett pedig az évi annuitás 6.04 % -ot tesz ki. Az 5%-kai kamatozó kötvény után 20 éves törlesztés esetén az annuitás 7.98%, 25 éves törlesztés esetén pedig 7.06%. Tehát itt mutatkozik mindkét esetben körülbelül 1%-os annuitás-különbözet, amelyhez hozzászámítva a kibocsátó intézetet illető lA% kezelési költséget, végeredményben 1.5%-os különbözet mutatkozik, amely 250 millió pengő után évente 3.75 millió pengőt jelent. Ennek a különbözeinek a kiegyenlítéséé egy kamatkülönbözeti alapot kellene létesíteni. Meggyözdőésem, hogy ennek az alapnak a kiadásait bőségesen fedezni fogja az adójövcdelmneí éppen a produktív beruházások révén bekövetkező emelkedés. Meg kívánom még em74