Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 7-8. szám - Miért nincs Szegednek céltudatos városfejlesztő politikája?

nem a számításait megtaláló vendéglős és fogadós érdekeltségek, mely utóbbi Ausztriának egyik legfejlettebb iparága. Miként a klasszikus korok építő és festőművészete adja Olaszország idegenforgalmi alaptökéjét és nem az adózók pénze. A magyar vidéki közületeknek egészen mások lehetnének a fejlesztő törekvései, így pl. nagyon egészségesnek tartjuk a MÁV által meghonosított vidéki centrumok felé irányított filléres vonatok beállítását s e vidéki központok által bevezetett ipari kiállításokat. Ezek az ágazatok jövedelmezők lehetnek a magánkezdeményezés részére is és sokkal jobb hatással vannak a vidék gazdasági fejlődésére, mint holmi cirkuszi játékok erőszakos megrendezése. (Ma már a nép nem követeli a „panem et circenses"-t, csak kenyeret akar és ezt is munka ellenében!) Meg vagyunk győződve arról, hogy a szegedi nyomorgó kisbérlők sem követelik zajongva Pietro Mascagni mester lehozatalát, vagy akár Janovics mester drága szereplését. Nem ez hiányzik az ő boldogulásukhoz, legfeljebb néhány élelmes vállalkozónak sikerül így a közpénzből valamit lehasítani. Bizonyítéka ezeknek például a nemrég közzétett idegenforgalmi jelentése Szegednek, amikor is arról számol be, hogy 1936-ban összesen 26 ezer idegen fordult meg, ebből 1235 külföldi, a szabadtéri játékokra 8237 vendég érkezett, az ipari kiállítást 44.237 ember látogatta. Az elköltött összeget, amit a látogatók költöttek, mintegy 200 ezer pengőre becsiili. Ezekből a számokból is csak azt látjuk, hogy az ipari kiállítások fejlesztendők. Nem tudjuk, nem ismerjük, ezért az idegenforgalomért hozbtt közületi áldozatok nagyságát, miként nem ismerjük annak a deficitnek a nagyságát sem, amelyet enyhe nyomásra, vagy önkéntes felbuzdulásban a tehetősebb lokálpatrióták vállaltak magukra a szabadtéri játékok érdekében, de látatlan rámondhatjuk, hogy kár minden fillérért, ami ebben a téves irányban folyik szét. S akkor nem beszéltünk arról az évről-évre megismétlődő mérgező utólagos társadalmi belső viszályokról, vitákról, amelyek ezeket a szabadtéri játékokat befejezésük után záporpróbaként követték Eddig és fogja, sajnos, követni a jövőben is. (Ez a támadási felület növekszik, hiszen most fordultak hozzánk az idei szervezések olyan adataival, amelyeket csak azért nem szellőztetünk, nehogy „ünneprontók" legyünk, habár nagyon elitéljük az ilyen gestiókat.) De fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat ebből az alkalommal és rá kell mutatnunk azokra a jelenségekre, amelyek érthetetlenül fennállanak, még ma is és nem látunk semmi biztosítékot Szeged város mai vezetőségénél arra, hogy ezek orvosoltatnak is. Sajnálattal kell leszögeznünk,' hogy az ország második városánál nem látjuk azt a 'céltudatos városfejlesztési politikát, amire szükség volna és aminek adottságaival ez a város rendelkezik annak ellenére is, hogy a trianoni megcsonkitottság nagy körzetétől fosztotta meg. Ezek az adottságok elsősorban a legszerencsésebb néprétegezödés, valamint azok a hatalmas anyagi erőtartalékok, amelyeket a város magáénak mondhat. A lakosság szerencsés összetétele csak emelkedett szellemi erőkben, amikor hajlékot adott a menekült kolozsvári egyetemnek, hiszen nem kell egyénenként reámutatnunk arra az egyetemi tanári gárdára, akikkel Szeged társadalma gazdagodott és akik között világhírű professzorok vaunak. Továbbá a kisbérlők, kisiparosok, kiskereskedők nagy rétege, az igazi, egészséges városi polgáriaskodás legerősebb alapjai, a fojtogató nagybirtok hiánya a környéken, szóval mindez együttvéve olyan anyag, amely erők összefogásával játszi könnyedséggel lehetne felépíteni az ország igazi második városát. Mert — remélhetőleg lezárultak azok a költséges és sok esetben korai lukszus-építkezések, amelyeket a kétségtelenül nagy alkotó szellemű Klebelsberg inciativált a fellegekben járó tudós jóhiszeműségével és összes tévedéseivel — itt az ideje, hogy meginduljon a reális városszervezés munkája, a kulitúra legelemibb velejáróival együtt. Ismerjük az Alföldkutató Bizottság nívós munkáját (legutóbb az Egészségpolitikai Szemle januári számában adta egyik tanújelét értékes munkásságának!), vagyis a szellemi irányításnak olyan tartalékával rendelkezik ez a város, amely legnagyobb igényekre jogosítja fel az egész nemzeti közvéleményt Szeged város fejlődésénél. A kisbérlők nyomorán, a kisiparosok helyzetén nem lehet szabadtéri játékokkal segíteni. Sürgősen meg kell indítani a városszervezést két főirányban. Először: a külső tanyarendszer jelenlegi, úgy gazdasági, mint egészségpolitikai szempontból tűrhetetlen helyzetét kell megszűntetni, szervesen bekapcsolni a városépítésbe, másodszor: magának a városnak fejlesztése újabb irányokban. Lehetetlen, hogy minden fontosabb kérdés megoldása azzal odázódjék el, hogy „nincs fedezet", kezdve a külső tanyarendszernek újabb közigazgatási kerületekkel való beszervezésén, végig a legelemibb városi piacszervezési, közegészségügyi és köztisztasági munkálatokig. Céltudatosan, szívósan kell harcolni a városnak az iparosításért (vigyék keresztül, hogy újabb gyáripari településnek a kormányzat csakis a vidéki városokban, rangsor szerint, adjon engedélyt, maga a közület ingyen telkekkel, kedvezményekkel mozdítsa ezt elő, vasúti tarifák kiharcolásával stb. stb.) úgy a gépi, mint házi-ipari, valamint mezőgazdaságiipari vonatkozásokban. A város fekvése, még a határszéli fekvés ellenére, (sőt talán éppen azért!) a TiszaMaros szügellésben geográfiailag kedvező, hosszú és tervszerű, valóban gazdasági tudással bíró szervezéssel -megszerezhetné a város a Balkán-felé, vagy onnan jövő export-importnak, a tranzitónak nevezett folyamatnak is, az oroszlánrészét. Ennek az életrehívása ad kenyeret és boldokulást a népnek, nem pedig a szabadtéri játékok görögtüzes, mesterkélt, hiúsági dicsfénye. Az ilyen eszközökkel fejlesztett jólét majd megrendezi a maga szórakoztató játékait. A gazdaságpolitikához egy városnak szüksége van hozzáértő gazdaságpolitikusokra magában a magistrátusban (— nem lehet pl. családi hitbizomány a gazdasági tanácsosság! —) is, a városvezetés nem állhat csak napipolitikából, egyhelyen való topogásból. Szegednek joga van a fejlődésre, a ma 140 ezer lelket számláló városnak át kell vennie az ország igazi második városának a szerepét, enyhíteni kell azt az óriási különbséget, ami ma még fennáll Budapest és Szeged között, úgy gazdaságilag, mint a kultúra összes vonatkozásaiban. A hibát nem a józan, munkás, istenfélő, küzködő szegedi polgárságban láttuk, sem annak lelkes törvényhatósági bizottságában, hanem kizárólag a hozzáncmcrtö vezetésben. (Ortutay István.) 58