Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 7-8. szám

Külpolitikai változások Megtörtént az olasz—jugoszláv teljes kibékülés és ötéves megnemtámadási szerződést kötöttek. Olaszország legközelebbi célja Törökországgal való barátsági szerződés megkötése. Ebből a vonalból félreismerhetetlenül ki lehet olvasni a Földközi- és az Adria-tengeri uralom biztosításának igyekezetét, hiszen ezek után el lehet mondani most már egész biztosan, hogy a Földközi-tengeren Olaszország az úr és Anglia csak — vendég. Az utóbbi hetek diplomáciai utazgatásaiból még sok mást is ki lehet olvasni. így többek között bizonyos érdekszférák kialakulását. Bennünket ez csak annyiban érdekel, hogy mi szinte fekszünk ennek a tengelyében. Az ilyen érdekszféra kialakulásának látszik Olaszországnak délfelé való békés megegyezése, viszont Németország hallgatásából arra lehet következtetni, hogy Olaszország és Németország megegyeztek ezeknek az érdekszféráknak a felosztásában. Innen származhatik Ausztria jelenlegi mozgékonysága, valamint Hodzsa bécsi látogatása is. Úgylátszik, hogy ennek a megegyezési szférának mi vagyunk a határvonalai, nekünk szabad válaszásunk van Jugoszlávia felé, de Ausztriának valahogy szűkült a lehetősége, amit bizonyít úgy a német, mint az olasz sajtónak a kijelentése restauráció kérdésében, ami végeredményben egyetlen biztosítéka a mai Ausztriának az Anschluss fenyegető réme ellen. így válik érthetővé Ausztria élénk orientációja Franciaország és ennek közép-európai exponense, Csehszlovákia felé, de ide kell számítanunk azt az angol kijelentést is, hogy ők nem hajlandók Csehszlovákia határait megvédeni, viszont tudott tény z is, hogy sem Franciaország, sem Anglia nem ellenezné a Habsburg restaurációt, vagyis szerény nyomással Csehszlovákiát is erre kényszerítik. így aztán logikus, hogy amennyiben nem sikerül Anglia és Olaszország között viszonylagos megegyezést kötni, akkor a nyugati két nagyhatalom Ausztrián keresztül fog belenyúlni a középeurópai konstellációba, egyrészt Németország és másrészt Olaszország érdekeit keresztezni a Duna-medencében. Most csak vissza kell térnünk Benes elnök úrnak még külügyminiszter korában tett bizalmas kijelentésére, amikor állítólag azt mondotta, hogyha Prága érdeke úgy kívánja, akkor ö lesz az első, aki Habsburgot koronáz. Jelenleg így fest valahogyan a helyzet... Belpolitikai irányzatok A március hónap igen mozgalmas belpolitikai életet mutatott több szempontból. így elsősorban a kormányzat igyekezetét abban, hogy felülkerekedjék az általános clégedettlenségböl táplálákozó u. n. „szélsőséges" irányzatokkal szemben, egyrészt azzal, hogy szép szóval csillapítsa a szervezkedő honfiakat, másrészt pedig az elkövetkezendő mélységes szociálpolitikai reformok színes felfestésével — a falra. A március hónap mindig elhozza a tavasz ébredését, Germinal hava megmutatja a csírázó életet, a zendülő életerőt, ami keresztültör a göröngyökön. A belpolitikai talaj az utóbbi hónapokban igen termékenynek mutatkozott bizonyos rendszerváltozásnak a bevezetésére és ha a tapasztalt politikusok, akik értenek hozzá — hiszen a jó politikusnak kell tudni előre látni — úgy vélik, hogy ezt a talajt lehet még irányítani más irányba, akkor talán nekik van igazuk. Az idő csak nagyon kevés politikust szokott igazolni. Ami pedig a vérbeli és érdekelt gazdaságpolitikusokat illeti, hát azok nem hagyjak magukat befolyásolni holmi kis tavaszi szellőtől, hiszen a töténelcm tanúságai szerint őket sok esetben még olyan érvek sem győzték meg, mint annak illusztrálása, hogy a lámpavasat nemcsak a világításra szolgáló test tartására lehet felhasználni. Ez természetes is, hiszen akinek bebizonyították, annak már nem volt „érkezése" változtatni elvein, a többi pedig idejében áttette székhelyét más vidékekre. Pedig a teória tud idomodni az élethez és kimondja, hogy a fogyasztásba bevont milliók igenis visszatérítik mindazt, amit áldoztak arra, hogy bevonják a fogyasztásba azokat, akik kívülrekedtek. De hol vagyunk ma attól, hogy higyjenck a teórikusoknak a gyakorlati gazdaságpolitikusok? Hiába mosolyogjuk le Hjalmar Schacht-ot — s nevezik öt sokan bot-csinálta gazdaságpolitikusnak — öt sokban igazolta az eredmény még akkor is, ha azt gazdasági csodának hívják. Tudjuk jól, hogy voltak az emberiségnek olyan periódusai, amikor csak a csoda segített rajtuk, még akkor is, ha az három napig tartott. Jézus csodatételei ma már dogmává merevedtek, de akkor élő valóság volt és kivezette a vajúdó emberiséget a bajokból. Ma már nincsenek csodák szokták mondani és közben ezer és ezer lelki-csodán megyünk keresztül. A belpolitikai irányzatok mindig természetes kisugárzásai egy nemzettestnek, azért azt lekicsinyelni és semmibevenni oktalanság volna. Kormányzatunk igen helyesen cselekszik tehát, ha ezeket intöpéldának veszi és minden erejét arra koncentrálja, hogy keresztül is vigye elképzeléseit és ne hallgossan a pénz dogmatikusaira, mert a pénz nem Isten, hanem csak eszköz . . . Pápai enciklika Csak azt az részét tartjuk feljegyzésre méltónak, ami ezzel kapcsolatban zajlott le nálunk a sajtóban, miután ez lokális lellegü. Hogy egy pápai enciklikának milyen súlya és fontossága van kultúrtörténeti szempontból, az kétségtelen és meg vagyunk győződve arról, hogy a katolicizmus fog győztesként kikerülni ebből a küzdelemből is, mint hatvan évvel ezelőtt ugyancsak Németországban. A kétezeréves, kicsinyes, sovén emberi gögön felülemelkedő, az egész emberiségre kiterjedő lelki összefogást jelentő katolicizmus még ma is legyőzhetetlen. Pedig az 1875. évi február 5-én IX. Pius által kiadott enciklikának sok kellemetlen következménye volt az akkori császári Németországban, mert Bismarck a hatalomra támaszkodva kíméletlenül clfogattatta és perbevonatta a kihirdető püspököket, vagyonukat elkobozták, sőt háromszáz klastromot is feloszlatott. S mindezt az akkori német liberális sajtó dicséretes támogatásával, amely sajtó élénken támogatta az akkori porosz egyházpolitikai törvényalkotásokat, amelyek a 45