Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 5-6. szám - Mégegyszer az 1930. évi XLVII. törvénycikk

kezni megfelelő invencióval és készséggel, mert ez az a rész, ahol nem lehet várni a központi irányítástól sokat. Ez az a rész, ahol saját hatáskörében meg kell tudni szervezni az alapokat. A kormányzat képtelen arra, hogy a vidéket ebben a tekintetben vezesse, irányítsa, hiszen helyenként, vidékenként szinDe „individuális" a helyzet mindenütt más a feladat, mások a viszonyok és a helyzetek. Az autonómiákra vár ebben a tekintetben a nagy feladat és nekik kell saját hatáskörükben és lehetőleg saját eszközeikkel is a kezdeményezést elindítani. A kormányzattól legfeljebb az anyagi eszközök emelését ke'l kérniök, ami könnyebben elérhető, ha produktív szociálpolitikát tudnak felmutatni. Ezért örülünk annak, ha arról írhatunk, mint most Győr város esetében is, hogy ezt a kérdést jó kezekben látjuk. Nyilasok a vidéken Az ellenzéki sajtó tele van napról-napra azokkal a tudósításokkal, amelyek élénk színekkel ecsetelik azokat az izgatásokat, amelyek állítólag a vidéken folynak a különféle nemzeti szociálisa politikai alakulatok részéről. Nincsen tiszta képünk ebben a tekintetben a dolgokról, az adatok, amelyekre támaszkodhatunk, csupán azok a szétszórt propaganda- és program-nyomtatványok, amelyeket a Házban is ismertettek egyes felszólaló képviselők. Nem tudjuk, hogy milyen mértékben és hogy miképpen történik ezeknek a nyomtatványoknak a terjesztése, — azt sem tudjuk, hogy van-e bomlasztó hatásuk azokra, akik elolvassák, hiszen nem ismerjük a terjesztett röpirat mennyiségét — tény az, hogy terjesztik. Ennél a résznél volna a közigazgatási hatóságoknak egy kis tennivalójuk: eljárni a terjesztők ellen és megakadályozni a terjesztést. Ez az egyik része a dolognak. A másik része pedig az eljárá'sok megindítása és szigorúan keresztülvitele. Továbbá van olyan érj vényben lévő rendelkezés is, amely tiltja a formaruha viselését és mégis: szabadon viselik. Ezek olyan jelenségek, amelyek arra mutatnak, hogy az eszme terjesztőinek vannak támogatóik ott is, ahol nem lenne szabad hogy legyen: a közigazgatásban. Mert abban a pillanatban, amikor azt tapasztaljuk, hogy bizonyos lanyhaság vehető észre a törvényes rendelkezések végrehajtásánál, akkor ennek csakis egyetlen oka lehet, amit előbb említettünk, vagyis a közigazgatási szervezetben is taláhatók hívei ezeknek az eszméknek. De hiszen ez természetes, miután a közigazgatási szervezet nem izolálható el légmentesen a társadalmi áramlatoktól, ez a szervesen élő test a testben és ha láSzas jelenség mutatkozik, akkor ez kihatással van az egész testre. Márpedig ezek a mozgalmak — most eltekintve attól, hogy ki milyennek tartja, károsnak, vagy javítónak — dinamikus erejét a nagy nincstelenség, a hihetetlen nélkülözések szolgáltatják és a veleérző közigazgatási szervezeteknek elsősorban is ez adja meg az alapmotívumát. Minden kormány-nyilatkozat, amely ebben az ügyben eddig elhangzott, teljesen problematikus értékű, mert sokszor volt már példa arra válságos időkben, hogy a kormányintenció és a közigazgatás között bizonyos lelki és szellemi hasadás állott fenn és félünk, hogy ma is ilyesminek lehetünk tanúi. Csak két eset lehetséges ebben a tekintetben, vagyis vannak, akik ezt tudják, s vannak, akik nem tudják és nem látják. Nem tudunk más következtetést levonni az elébünk táruló jelekből, mert ebben az országban mindig szigorúan végrehajtották a normális időkben a törvényes rendelkezéseket és most sajnálattal kell látnunk azt, hogy mintha kissé elernyedt volna ez a végrehajtás. Ennek pedig csakis ez a két oka lehet — amit fentebb jelöltünk meg — vagy nem igazak azok, amit állítanak egyesek, akár a sajtó, akár a szónokok, vagy mert a közigazgatásban sok a híve ezeknek az állítólagos eszméknek. Mi így látjuk ezt a „nyilas-problémát" jelenleg. Mégegyszer az 1930. évi XLVII. törvénycikk Múltkori közleményünkben a címben hivatkozott törvénycikk I. fejezet 2. §. 3. bekezdését boncolgattuk. Azonban ennek a §-nak 4. bekezdése is sok olyan sérelmi lehetőséget tartalmaz, amik az elméleti elgondolás szerint talán kizárólag takarékossági szempontokat akartak szolgálni, de a gyakorlatban, a legalsó tisztviselői kategóriák szolgálati viszonyait illetően, téves törvénymagyarázatokra adtak alkalmat és lényegesen megnehezítették a kezelök és díjnokok jogszerű előmenetelét. A norimállétszámot szabályozó szóbanforgó törvénycikk I. fejezet 2. §. 4. bekezdése ugyanis így szól: ,,Az új létszámok megállapításával kapcsolatban azoknál a tisztviselői státusoknál, ahol az nem ütközik a szolgálat érdekébe, gyakornoki állásokat kell szervezni olyképpen, hogy az illető státus legalacsonyabb fizetési osztályában megállapítható úi létszámnak egynegyedét fizetéses gyakornoki állásokká kell átszervezni." A végrehajtás során aztán a fogalmazási szakon csaknem valamennyi tárcánál ,,a szolgálat érdekébe ütközhetett" ennek a törvényes intézkedésnek a keresztülvitele, mert a pénzügyminisztérium és a bíróságok fogalmazási státusának legalacsonyabb fizetési osztályaiban végrehajtott „átszervezésen" túl csupán még a földmívelésügvi minisztérium egyes főiskolás kategóriáiban ímérnökeik, állatorvosok, gazdasági felügyelők, stb.) hasítottak ki az illető státusok legalacsonyabb fizetési osztályaiból bizonyos számú gyakornoki állást, de a többi tárca fogalmazási létszámából egyáltalán nem. Ezzel szemben a középiskolás szakon (számvevőség, vámszak, adóhivatal, statisztika, stb.), valamint a segédhivatali (kezelési) szakon könyörtelenül megcsonkították e két státus legalacsonyabb fizetési osztásait, még pedig nem a törvényben előírt egynegyedrész, hanem circa egyharmadrész erejéig. Számokban kifeiezve ez n kezelési szakon annyit jelentett, hogy a XI. fizetési osztály 625 főt kitevő összlétszámából a törvény értelmében mindössze1 156 állás kerülhetett volna kihasításra, a valóságban azonban ..átszerveztek" 199 állást. S ígv — még az úi létszámanasztás intencióival is ellentétben — mindjárt a legelején több mint negyven kezelő és díinok esett el a rég megérdemelt irodasegédtiszti kinevezés lehetőségétől. De az úionnan rendszeresített 199 irodagvakornoki állásból is. bár a törvény életbeléptetésétől számítva hat esztendő telt cl. mintegy 120 á'lást töltöttek be csunán, a kezelői és díjnoki kar előmenetele tehát ezáltal is hátrányokat szenvedett, 39