Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 3-4. szám - Budapest közlekedési problémái különös tekintettel a csővasutra

á 7 • * A pénzügyminisztérium XIIí a főosztálya: a dohányjövedék — Hogy lehetne 100 millióval emelni a bevételt — A pénzügyminiszter úr tud-e mindent? — A Fattinger—Gundhart rezsim tanulságai — A legdrágább bürokratizmus — Mi a tanulság? — Sürgősen leváltani? Most két éve annak, hogy ezen a hasábokon folytatólagos cikkekben értekeztünk arról, hogy mikép és miért kellene átszervezni a Dohányjövedékünket. Természetesen minden eredmény nélkül. Pedig nem írtunk semmi újat, semmi ördöngösséget, csak egy kis logikával reámutatttunk azokra a visszásságokra, amelyeket egy túlzott bürokratizmusnak köszönhetünk és amely bürokratizmus sok-sok 'milliójába kerül az országnak. Az, hogy semmi eredményt nem tudtunk elérni cikksorozatunkkal, nem rajtunk múlott, hanem azokon a titokzatos hatalmakon, amelyek a bürokratizmus sziklavárában meghúzódva nemcsak ebben az esetben akadályai a fejlődésnek, az eredményességnek. Akkor, amikor a Dohánvjövedék ügyét vettük elő, az lebegett szemünk előtt, hogy olyan pénzügyminiszterünk volt, először Imrédy Béla személyében és van ma Fabinyi Tihamér személyében, akiknek a tehetsége garancia arra. hogy fognak és tudnak változtatni ezen a helyzeten abban a pillanatban, amikor a bürokrácia nem fedi el előlük a szabad látást és olyan tájékoztatást kapnak, amelyek nem leplezik el a valóságot. Mert egy tárcának a minisztere csak akkor tud valóban helyes irányban intézkedést és iniciativát foganatosítani, ha az elébe kerülő jelentés valamelyik ügyben reálisan, objektíven tárja fel a helyzetet és nem igyekszik palástolni a tehetetlenséget és a hozzánemértésf. Mi most mély tisztelettel átnyújtjuk objektív kritikánkat Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter úrnak a tárcájba tartozó pénzügyminisztériumi XIII/a osztály eredménytelen működéséről és úgyszólván maradéktalanul meg kell ismételnünk az 1935. év folyamán ugyanezen időben, sorozatosan ismertetett cikkanyagunk lényegét, mert eltekintve attól, hogy hivatásunkat teljesítjük, de meg vagyunk győződve arról, hogy ez az ügy megéri a sok vesződséget és hogy igenis lehet nagy eredményt elérni, pláne akkor, ha a pénzügviminiszter úr magáévá teszi felfogásunkat és erélyes kézzel belenvul ebbe a szövődménybe. Hiszen nincs semmi kockáztatni való, csak eredménnyel járhat. Szerénv indítványunk elsősorban is az, hogv kérje be magához a pénzügyminiszter úr az osztrák Tabakregie legutóbbi, 1935. évi jelentését és annak adataiból készíttessen szakemberek segítségével egy kis elaborátumot, hazai viszonyainkra alkalmazva. Mert lehet, hogy mi túlbuzgóságunkban túlzásba esünk, amikor azt hangoztatjuk, hogy nálunk is lehetne azt a nivót elérni, amely kereken 100 millió pengős többletbevételt jelentene a Dohány jövedékünknél évente. Tisztában vagyunk azzal, hogy az osztrák dohányjövedéki bevétel nemcsak abból ered, hogy ott üzleti alapra fektették a szervezést, hanem az osztrák állampolgárok átlagos magasabb kereseti viszonyaiból is. De még ezt a túlzásunkat is enyhíti az a tagadhatatlan tény, hogy Magyarország összlakósainak lélekszáma majdnem kétmillióval nagyobb, mint Ausztráé, tehát jeltétlenül nagyobb fogyasztó piaca van a mi dohány monopóliumunknak, mint az osztrákokénak. Tudjuk jól, hogy a mi lakosságunk évi átlag keresete, különösen a falusi lakóságnál, olyan alacsony fokon áll, hogy képtelenek megfizetni még a legolcsóbb dohánygyártmányainkat is. Mert ha például az osztrák átlagos fogyasztási fejkvótát nézzük és azt a magyar városi és falusi osztály évi átlagos kereseténél átszámítjuk a mi dohánynemü készárainknál, akkor évi 20—30°/o-os költség merülne fel, vagvis ennyit kellene a lakosságnak dohányzásra költeni évi jövedelméből. S ez lehetetlen a mai ínséges időkben. De ennek is megvolna az ellenszere, mint általában az egész vonalon végig: te kell szállítani az árakat! De menjünk sorjába és csináljunk egy kis számbeli összehasonlítást a mi és az osztrák Dohánvjövedék eredménveiről. Előre kell bocsátanunk, hogv az osztrák jövedék eredménye az előző évekéhez képest esett, mégis az 1935. évben 292,594.582.84 schilling bruttó bevétel mellett 171,160.482.32 schilling tiszta jövedelmet hajtott az államnak. Ezzel szemben, ha a magvar lövedék pénziigvi részét vesszük, akkor — alapulvéve az 1936—7. évi költségvetés adatait, amely szerin* az előirányzatba vett 112,000.000 bevétel és 40,175.000 kiadás közti eredménvt vesszük — a tiszta jövedelem 71,825.000.— pengő lenne. Ez csak előirányzat, amelv bizonvtalan, mert az eddiei felek szerint nem tudjuk elérni az előirányzott évi 112 milliós bruttó bevételt De maradiunk az előirányzat mellett és tegyük egymásmellé ezt a két számot, akkor is elképpesztő az eredménv: az osztrák dohánviövedék tiszta jövedelme 171 millió a magvar dohányjövedék tiszta jövedelme 71 millió vagvis kerek 100 millió pengővel kevesebb a mienk, mint az osztrákoké. Miért van ez? Ezt nem tudjuk megérteni sehocryan sem. Az anyagbeszerzést vizsgálva úev nálunk, mint az osztrákoknál, akkor azt hámozzuk ki belőle, hogy az osztrákok magasabb beszerzési árakat fizetnek, mint mi. de nálunk viszont sokkal nagvobb mennyiséget vesznek át. mint amit feldolgoznak. így például a költségvetés indokolásában a pénzügyminiszter úr bejelenti, hogv az 1936—7 költségvetési évben 238.000 q belföldi nyersdohány beváltását vette alánul, míg az osztrákok a külföldi beszerzéssel egvütt 128.291 ci nyersanyagról számolnak be (a belföldi 99.578, külföldi 28.713)^ viszont a nyersanyagért kifizetett összegek ígv alakulnak: Ausztriában 50,967.000.— schilling,'nálunk pedig 24,665.000 pengő. A gyártási költségek eltérése is hasonló arányban mutatkoznak, vagyis az osztrákoké 18,159.427.— schilling, nálunk pedig 9,409.000.— peng"- Tehát a különbözet 50°/,-os arányt mutat ebben, a végeredményben azonban nem. Jellemző itt bemutatni azt is, hogy 24