Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 19-20. szám - Mi az a Baross-Szövetség?

Mi az a „Baross-Szövetség"? Amit most szóvá akarunk tenni, az nem vonatkozik az utóbbi betekben lejátszódott bizonyos érdekképviseleti megnyilatkozásokra, miután alapjában véve nem nagy jelentőséget tulajdonítunk akár külön-külön, akár együttvéve az összes szabadonfutó „érdekképviseletek" súlyának és jelentőségének, nemcsak azért, mert nincsenek fizető tagjai egyiknek sem, vagy mert jelentőségük nem haladja túl egy kaszinó kereteit, ihanem azért, mert végeredményben ezek mind üres keretek csupán, egyegy ambiciózus elnöknek pódiuma, szoros, kevés számú híveivel együtt alkotott társasága. Ezek közül az már valamivel jelentősebb, amelyik rendes klubhelyiséget tud fenntartani csendes délutáni kártyacsatákkal, de legtöbbje nem terjed túl a — levélpapíroson. így tehát azok a „tömegek", amelyekre elnökeik szeretnek hivatkozni, csak a holdban léteznek. Az országban működő kereskedelmi és iparkamarák, élükön a budapestivel, tulajdonkép az egyetlen súlyt és igazi szervezetet jelentő érdekképviseleti intézménye a magyar kereskedelemnek és iparosságnak. A kamarák többévtizedes működése tagadhatatlanul értékes munkát is produkált. A többi magánalakulat — objektíven nézve — teljesen jelentéktelen és erejük legfeljebb egy-egy, az illetékes szakminiszterhez menesztett küldöttség összeállításában vagy a sajtónak leadott hangzatos komünikékben merült ki. Nem kivétel ez alól, akárhogy is szeretné Ilovszky János ennek az ellenkezőjét elhitetni, a „Baross-Szövetség" néven ismeretessé vált alakulat sem. Tárgyilagosnak kell lennünk azonban: ez a szövetség nagyobb apparátussal dolgozik, több alkalmazottja van rendes havi fixfizetéssel, több szobából • álló irodahelyiséggel és sok nyomtatvánnyal rendelkezik. A béke kedvéért nem térünk ki azokra az anyagi forrásokra, amelyekből mindez tápláltatik, s csak annyit jegyzünk meg, hogy nem a tagdíjakból telik minderre, s hogy ennél az alakulatnál is csak blöff a „tömegek" hangoztatása. Itt is még csak a gomb van meg, a zseniális rendezőtehetségű elnök személyében, a kabát hiányzik, legfeljebb a gombon kívül már van egy szép reményekkel kecsegtető zseb is, tehát meg van a kabát másik legfontosabb része. Mindezek ellen sem volna nekünk semmi kifogásunk, ha nem lennénk most már évek óta olyan rendszeres szcllcmhamisításoknak a tanúi, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül és amely ellen most már a legerősebben kell tiltakozó szavunkat felemelni. Nem kifogásolunk egyébként semmit ennek a szövetségnek a mozgalmában, célkitűzésében, hiszen ezek fedik a mai divatos jelszó-áramlatokat, még azt sem kifogásoljuk, hogy a temperamentumos elnök úrnak minden egyes megnyilatkozása dörgő visszhangot kelt a liberális sajtóban — ennél jobb reklámot igazán nem kaphat —, azt sem kifogásoljuk, utóvégre nem tartozik reánk, hogy ezekben a megnyilatkozásokban több a politika, mint a szakmai érdek és tudás, hogy ez politikai hecchadjárat és nem érdekképviseleti munka. Nem kifogásoljuk a teátrális vigadói, vagy ligeti felvonulásokat sem, soksok zászló („Gruppé", „Sturm-Abteilung, „SchutzStaffel" minták után szabadon!) és jelvény alatt, hiszen a mozgalmas külsőségek mindig kebeldagasztók voltak és kell a vezérnek ez a színpadias külsőség a ihatás— fokozás kedvéért. (Nem hisszük, hogy mindez pénzbe is kerül, de hát valaki csak fizeti, ha arra kerül a sor.) Mégcsak azt sem kifogásoljuk — nem tartozik reánk, sem hatáskörünkbe —, hogy érdemrendet alapítanak és szimbolikus arany-ezüst-^bronz pakfong láncokat aggatnak közéleti tényezők nyakába nagy harsonázások közepette. Miért ne tegyék meg, ha azok elfogadják, nem kifogásoljuk ezt sem, habár ízlésünk és felfogásunk ellen való, de igazán elcsúszik ez is a mai divatos sok-sok kitüntetésfajta között. Mégcsak azt sem kifogásoljuk, hogy behozatali kontingenseket osztanak széjjel porcellánban, vagy karácsonyfában, vagy hasított sertést exportálnak stb. Utóvégre ez valóban kereskedői foglalkozás, habár nem érdekképviseleti hivatás. Nem baj, csinálják, ha tudják. Mi csak egyet kifogásolunk, de ezt aztán erősen: hogy mindez Baross Gábor, a néhai vasminiszter neve alatt történik. Fordulhat a sors kereke, átalakulhat egy nemzet társadalmi felfogása a sors és korfordulással, de az mégis lehetetlen és destruáló, hogy a magát védeni már nem tudó elhalt nemzeti nagyság neve alatt ilyen szellemhamisítás folyjék nap-nap után. Mert azt még megtehetjük, hogy a korszak, uralom fordulásával eltávolítjuk egy-egy ucca elnevezését, ha a mai kor úgy ítéli, hogy az illető nem érdemelte meg nevének ezt a megörökítését, de kérdezzük itt most, felelősségünk teljes tudatában, vájjon Baross Gábor megérdemli-e az utókortól, hogy neve egy olyan alakulat zászlaján szerepeljen, amely alakulat akár tudatosan, akár tudatlanul, meghamisítja szellem-emlékét, politikai felfogását? Ma már Baross Gábor, a nagy vasminiszter emléke annyira a történelemé, hogy azt megváltoztatni nem lehet és nem is kell. Igaz, hogy liberális politikus volt, mégpedig a javából, de azért mégsem távolítjuk el ércszobrát a róla elnevezett térről. Az ő munkássága és kora már lezárult, akkor miért bolygatja meg az utókor néhány epigonja az emlékét olyan cselekedetekkel, olyan frázisokkal, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a nagy ember egész életében hangoztatott és tanúsított felfogásával. Ha van nálunk, nagyon helyesen, külön műemlékőrző bizottság, megőrzendő a múlt építkezési értékeit, akkor miért szabadjon történelmi nagyságaink szellemépítményeit egyéni érdekből kikezdeni, romlásba dönteni? Amikor Széchenyi István, vagy Deák Ferenc, Kossuth Lajos, vagy akár Apponyi Albert nevét tűzné zászlajára egy-egy alakulat, akkor tűnhető volna az, hogy e nagyságaink szellemi felfogásával teljesen ellenkező irányú működést fejtsenek ki? Tűrhető volna az, hogy a történeim i név nagysága nyújtotta presztízst ugródeszkának használja fel valamelyik politikai akarnok? 140