Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 17-18. szám - Miért kedvezőtlen idegenforgalmi mérlegünk?

ami szintén ennek az évnek volt az idegenforgalmi jelensége, s amit szintén nem tartunk nyereségnek közgazdasági szempontból. Ez pedig az export feleslegből előálló külföldi követeléseinkből való idegenforgalmi növelés, így például a Németországgal szemben fennálló kiiringköveteléseinkből hozzánkirányí ott nagyarányú idegenforgalom esetében. A Németország felé irányított exportunkból meglehetős nagy követelés egyen'egünk áll fenn és ennek a terhére idehozott német nyaralók nem jelen'enek gazdasági életünkre nyereséget, ha csökkentik is követelésünket, de ennek ellenében hozzájárulnak belső élelmiszerdrágulásunkhoz — másodszor is. Először akkor, amikor kivittük az éle'miszert és másodszor, amikor az ezért iáró követelésünkből idejönnek fogyasztani. Tehát ez a tény devizagazdálkodás szempontjából (mert nem kapunk ére aranyat érő devizát) egyenlő a nullával. Példa erre éppen Jugoszlávia esete, ahol a tnult évben volt ilyen idegenforgalmi klíring megállapodásuk Németországgal hárommillió márka erejéig, ebben az évben azonban már csak négyszázezer márka erejéig kötöttek megállapodást, mert Jugoszlávia nagyobb súlyt fektet arra, hogy valódi devizát importáljon idegenforgalmában. Mindezeken felül itt áll gazdasági szempontból annak a fontossága, hogy belső fürdőhelyeinket fejlesszük, s ezzel kapcsolatban belső idegenforgalmunkat tereljük egészséges irányba. Amikor arról hallunk panaszokat és teljesen indokoltan, hogy a vidék nálunk elsorvad, mer: mindent a túlfejlesztett főváros ragad magához, akkor valóban célszerű és kézenfekvő lenne, hogy a vidék fejlesztését elsősorban a nyaralási szezon alkalmával igyekezzünk kiegyensúlyozni és azokat a tökéket, amelyek amúgyis egész évben a főváros felé vándoro'nak, csak kis töredékkép visszairányítsuk a vidék felé, amelyenk úgy a mezőgazdaságára, mint kisiparára kedvező hatást tudnónk ezzel elérni. Ennek azonban első és elengedhetetlen kelléke az, hogy megnehezítsük — legalább is átmenetileg — a magyaroknak külföldre való áramlását a nyaralási szezonban. A belső fürdőkulturánk igazi fejlesztése csakis akkor köve kezhetik el, ha először a belső idegenforgalmat irányítjuk minden rendelkezésre álló eszközzel olyan irányba, hogy azok, akiknek csakis üdülésre van szükségük, azok itthon maradjanak. Meg vagyunk arról győződve, ha egy ilyen korlátot állítunk fel — ennek van többfék módja, akár luxusadó kivetése a külföldre utazók számára, vagy a német módszer: akinek adótartozása van, az nem kap kiutazási engedélyt! — csak néhány évre, akkor hihetetlen módon virágzásnak indulna belső fürdőkulturánk, a magántöke is fokozottabban keresne elhelyezkedést vidéki fürdőhely-adottságaink kiaknázására. Mert adottságaink még ebben a szűk kereteinkken is vannak, az tagadhatatlan. Ha pedig ezen a vonalon megindulna a fejlődés, vagyis először a hazai „fogyasztók" részére, akkor nagyob b nyereség volna a külföldiek idejövetele, ugyancsak nyaralás céljából. Hogy ezt egyszerű példával illusztráljuk, akkor csak össze kell hasonlítanunk a módot azzal, amit tettünk ipari fejlődésünk érdekében a vámok segítségével. Ma már :ekintélyes és külföldi viszonylatban is számottevő iparral rendelkezünk, amelynek nagyrésze vámok nélkül is versenyképes lenne és azonfelül exportban is jelentékeny helyet tölt be. Ha az ilyen, védővámoknak megfelelő, tilalmakkal irányítanék először is belső fogyasztóinka: a nyaralásnál arra, hogy it hon keressenek pihenést, akkor ugyanazt az eredményt érnénk el belső fürdökulturánknál is, mint amit a védővámokkal a gyáripari téren elértünk. Idegenforgalmi mérlegünk javulása csakis így érhető el, íIIe ve csakis ezen az úton tudjuk azt reálissá és érdemessé tenni közületi áldozatokra. Azonfelül pedig csakis így tudjuk az idegenforgalmat összhangba hozni belső forgalmunkkal és ezek segítségével valóban közgazdasági érdekké tenni. Addig csak szemfényvesztés az egész és bizonyítéka a hozzá nem értésnek, amit sokban kell tapasz alnunk az egész vonalon ezekben a kérdésekben. Mert az idegenforgalmi ügyeknél nem csupán azoknak kellene szerepet adnunk, akik külföldi példákat ismerik és másolják, hanem gazdasági szakérteiknek is. Fel kell számolni a MATEOSZ-t! Miként a múltban is hangsúlyoztuk 13 hasábokon, úgy most ismét fJ kell hívnunk illetékesek figyelmét arra, hogy megéred a „MATEOSz" nevű nűíszövetkezeti alkotás arra, hogy felszámo ják és ebben a kérdésben a MÁV teljesen visszakapja cselekvési szabadságát. Eltekintve attól, hogy az államvasutak meglehetősen és érthetetlen áldozatukat hozott abban a tekintetben, hogy ez a szövetkezet életre kvljen( a közben e múlt idő kettőt eredményezett: először is azokat is meggyőzte e szövetkezet feleslegességéröl, akik annakidején hajlamosak voltak hinni egy ilyen alakulat életképességében és szükségességében a MAV-val szemben, másodszor pedig megszűntek azok a személyi kapcso'atok is, amelyek erősen alátámasztották politikailag ennek az alakulásnak egyéni vonatkozásait. Már évekkel ezelőtt szóbahoztuk azt a tényt hogy a motorizált eheráruszállítást az á lamvasutak sokkal jobban megtudná szervezni, ugyancsak a magánvállalkozók bekapcsolásával, azonban semmikép sem a vasutak kárára, hanem igenis annak jogos jövedelmező üzletágaként. Teljesen érthetetlennek tartjuk a mai he'yze'.et, hogy amikor már mindenki előtt ismeretessé lett az elmúlt évek MATEOSz működése, szervezete külső és belső élete, hogy akkor még mindig fenntartassék ez az alakulat és hogy a MAV még mindig á dozatokat hozzon ebben a tekintetben. Fel kell hívnunk először is Bornemisza üéza miniszter úr, valamint Senn Ottó államtitkár úr figyelmét arra, hogy ez az autós ieheráruszállítás megszervezhető a MÁV kebelében, ugyancsak a magánérdekeltek bevonásával, azonban minden szövetkezeti keret né'kül sokai racionalizáltabban és főleg a vasút számára jövedelmezően, nemszólva arról a szükséges és példás fegyelemről, amelyet jelenleg ez az alaku'at nélküöz. Hiszen 127