Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 17-18. szám - Miért kedvezőtlen idegenforgalmi mérlegünk?

igazgatási bíróság állapítja meg valamely kiadott ren­delkezésének törvényes hatáskört sértő tényét, min: tör­ténhetik ebben az esetben is, ha történetesen valamelyik törvényha:óság e kifogásolt körrendelet miatt panasszal fordulna a közigazgatási bírósághoz és ez a bíróság az érdekeltek jogi érvelését tenné magáévá, ellentétben a belügyminiszter úr álláspontjával. Még ebben az eset­ben sem tudnók a belügyminiszter urat hibázhatni, ha­nem csakis az illetékes ügyosztályt, ahol úgylátszik nem nagyon ismerik ki magukat a fennálló, vagy érvényét vesztett jogszabályok labirintusaiban és így munkájuk­kal alkalma: adnak ilyen jogi viták, sőt talán jogsérel­mek megszületésére, amire igazán semmi szükség nin­csen. Nempedig azért, mert a kormányzati óhajok, in­tenciók érvényesítésére minden járható és törvényes út a rendelkezésre áll, az olyan sokat hangoztatot: alkot­mányos keretek között. . . Miért kedvezőtlen idegenforgalmi mérlegünk? Nincs véglegesen kialakult statisztikai felvétel arra nézve, hogy miként alakul ezévi idegenforgalmi mérle­günk, de már az eddigi adatokból is meg lehet állapí­tani azt a lényt, hogy nem állott be az a csökkenés ide­genforgalmunkban, amelyet gondoltak az év elején, süt időszak szerint emelkedett is, ipélda erre a Szent István­heti forgalom. De mindezek ellenére is abból a szem­pontból, amelyet a legfontosabbnak szoktak tartani és amiért tulajdonképen jogosultnak tartanak mindenféle közületi áldozatot az idegenforgalom fokozására, vagyis a deviza-állomány növekedését illetően, már most meg­állapíthatjuk, hogy ebből a szempontból semmi ered­ményt nem értünk el, sőt ellenkezőleg. Már korábban leszögeztük azt az álláspontunkat, hogy ellenzői vagyunk minden erőszakos, közületi pénz­ből való idegenforgalom emelésnek, a nagy áldozathoza­taloknak, miután ez a közgazdasági törvények logikus következményei szerint egyenlő az olyan sokat hangoz­tatott dömpinggel. Vagyis amikor az adózók pénzéböi hozunk fokozottabb közületi áldozatokat az idegenfor­galom emelésére abból a célból, hogy ez devizaállomá­nyunkat emelje, akkor nem csinálunk egyebet, mint ma­gas felárral vásároljuk azt a külföldi valutát, amelyet az idegenek ide behoznak. Ennél aztán igazán sokkal célszerűbb a mezőgazdasági terményeinknek exportpré­miákkal való kiviteli fokozása, mert ebben az esetben ezek az áldozatok az agrártermelés amúgyis kis jöve­delmezőségét segítik, s azonkívül ugyanazt a célt érjük el: növekedik devizakészletünk. Különösen áll ez olyan termékekre, amelyeknek mindig és mindenütt könnyen tudunk kompenzációs piacot teremteni, mint amilyen például a gyümölcs és fözeléknemüek kivitele. Az idegenforgalom útján gyűjtött devizakészletünk, eltekintve az érte hozott közületi áldozatok folytán szá­mítható felártól, olyan kevés és jelentéktelen egyenleget mutat, hogy csak arra elegendő legjobb esetben, hogy ezekből fedezzük a tőlünk külföldre utazók igényeit. S itt értünk el arra a pontra, amelyet most szóvá akarunk tenni. Már az eddigi adatokból is látható, hogy a tőlünk külföldre utazók igényei sokkal nagyobbak voltak az idén, mint az előző években, s hogy ennek révén igen jelentős devizamennyiségre volt szükség. Ha már ide­genforgalomról beszélünk, szónokolunk, agitálunk, ak­kor nem választhatjuk el a mérlegszerűség szempontjá­ból a hozzánk érkező idegenek forgalmát a tőlünk kül­földre utazók forgalmától. Sőt nagyon is fontos az, hogy e kettő között lényeges eltérés mutatkozzék a mi ja­vunkra. S ez az, ami nem áll fenn. Az eddigi adatok szerint ebben az évben sokkal többen és sokkal nagyobb devizaszükséglettel utaztak el tőlünk hazánkfiai a kül­földre, mint amennyien idegenek hozzánk jöttek. Itt az­tán felmerülhet az a kérdés, vájjon bír-e olyan közgaz­dasági és társadalmi fontossággal az, hogy mi utazzunk sekan külföldre, hogy ezért fokozzuk minden eszközzel és áldozattal az idegenek idehoza'alát a külföldi deviza­készletek növelése szempontjából. A felelet erre nem lehet vitás: nincs szükség rá. Nincs szükség arra, hogy fék nélkül engedjük meg honpolgárainknak a külföldre való utazását élvezeti szempontból egyrészt és gazda­sági szempontból másrészt. Mert az az elv, ami eleinte ebben a kérdésben sze­repet játszott akkor, amikor először merü'tek fel deviza­niv.ézségek, vagyis hogy csakis azok utazhassanak kül­földre, akiknek feltétlenül egészségi szempontok indo­kolják ezt, amikor itthon nem állanak azok az alkalmas természeti gyógyhelyek a rendelkezésükre, amelyek or­vosi vélemény szerint feltétlenül szükségesek. Ez az elv teljesen elenyészett az utóbbi pár évben, miután rendel­kezünk megfelelő mennyiségű devizakészlettel éppen a szépen megindult kleirányuló idegenforgalom révén. Azonban akker, amikor ezér: az ideirányuló idegenfor­ga'omért az adózók pénzéből fokozottabb áldozatokat hezunk, akkor ezért az áldozatokért más ellenszolgálta­tást kell kalkulálnunk és nempedig az újra való deviza­exportot a mi nyaralóink révén. Lehet, hogy a deviza gazdálkodásunk szempontjából egyáltalán nem játszik szerepe; az, hogy iJegenek jöjjenek hozzánk, hiszen az export-import fejlődésünk úgy a mezőgazdasági, mint az ipari, van már olyan fejlett és jólszabályozott, hogy ez saját devizaszükségletét el tudja látni, vagyis a szük­séges nyersanyagbeszerzés igényelte devizákat e'ö tud­juk teremteni exportunkból is. Ebben az esetben az ész­szerű irányítás újabb utakat kell, hogy keressen a be­áramló értékes idegendevizák gazdasági szolgálatba állítására. De itt meg kell említenünk egy másik jelenséget isj 126

Next

/
Thumbnails
Contents