Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 17-18. szám - A belügyminiszter nyugdijazási körrendelete

Á belügyminiszter nyugdíjazási körrendelete Autonómia-sérelemnek állítják be a rendeletet — A belügyminisztérium illetékes osztálya nem is­merné a törvényes rendelkezéseket? — Amikor a volt közigazgatási biróval szemben a Közigaz­gatási Bíróságra apellálnak ... A belügyminiszternek a vármegyékhez intézett kör­rendelete, amelyben felszólítja az autonómiákat, hogy a szolgálati idejüket betöltött vármegyei tisztviselőket haladéktalanul küldjék nyugdíjba, meglehetősen nagy visszhangot keltett a vármegyei közigazgatási tisztvi­selői társadalom körében és úgy tüntetik ezt fel, mintha a belügyminiszter erős kézzel avatkozott volna be az önkormányzatok életébe. Nem a mi hivatásunk most ezt vitatni, pro, vagy kontra elbírálni, azonban az érdekelt tisztviselői társadalom köréből elhangzott egyes meg­állapítás egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmünket, amely mellett nem haladhatunk el szó nélkül. Nem vitatjuk azt, hogy vaj;on történt-e a belügy­miniszter úr részéről most jogsérelmes beavatkozás az autonómiák életébe, hiszen ebben a tekintetben és vonat­kozásban már többször hangoztattuk különvéleményün­ket és megállapítottuk, hogy az utóbbi évek erős cen­tralisztikus törekvései — diktatórikus elképzelések, tota­litásos álmok, egykéz-rendszerek stb. — igyekez'ek az önkormányzati elvnek még az irmagiát is eltüntetni, jó­lehet, hogy abban a pillanatban, amikor az önkormány­zatok elvesztették lábuk alól a gazdasági önállóság ta­laját, akkor számolhattak azzal is, hogy a pénzügyi ön­állóságnak a feladása törvényszerűen magával hozza a szellemi és cselekvési szabadság feladását is. Ezt a centralisztikus törekvést kritizáltuk legutóbb is, amikor a városi számvevőségek államosításáról szóló törvény­javaslatot volt alkalmunk megismerni, amit egyébként teljesen feleslegesnek és céltalannak tartunk. Nem szólva arról, hogy ismét egy erős éket vernek bele az autono­misztikus elv amúgvis már gyenge gyökerébe. De nem ezt akarjuk most felemlíteni a belügyminiszter úr nyug­díjazási körrendeletével kapcsolatban. Ami bennünkeíi megragadott és felemlítésre méltó­nak tartjuk, az nem más, mint az a jelenség, amely amúgyis lépten-nvomon mutatkozik az utóbbi időkben: a töméntelen szabályrendeletben való hivatali eltévedés problémája. Mert hiába regisztrálják, avagy foglalják egységes kódexekbe a delegált jogalkotás százötven­ezerre tehető pragrafus-halmazatát (sőt több, hiszen csak a megjelent rendeletek száma lehet ennyi), ember legyen a talpán, aki kiösmeri megá*. ebben az őserdő­ben. Mert ebben az esetben is ez történt. A kiadott bel­ügyminiszteri körrendelet a 7000/1925. M. E. rende­letre hivatkozik, holott ez a rendelkezés egy későbbi, az 1029. évi XXX. fv-c. szerint már hatálvát vesztette. Igaz azonban az is, hogy az idézett 1929. évi XXX. t.-c. idevágó paragrafusa nem idézi expressis verbis a fentemlített miniszterelnöki rendeletet, hanem csak jogi elvként említve meg, mint ezzel a törvénnyel ellenkező rendelkezést. Elég ez is ahhoz, hogy egy most kiadandó körrendeletben hivatkozás ne törtétren erre a régi ren­delkezésre. De a belügyminisztérium nem változtatott álláspontján ebben a kérdésben és az újabb körrende­letében fenntartani kívánja a 7000/1925. M. E. rendelet hatályát, sőt miniszteri elődjének ellenkező álláspontját téves jogszabályértelmezésnek minősítve. Ez már aztán kizárólag jogi vita tárgya lehet, amelyre végeredmény­ben semmi szükség nincs, de ami csakis azt mutatja, hogy a kodifikációs munka sok esetben felületes és olvan réseket hagy nyitva, amelyeken keresztül aztán a ké­sőbbi évek folyamán vita indulhat meg. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes elve semmikép sem he­lyénvaló a jogszabályok időleges alkalmazása terén és minden esetben tisz'a, félreérthetetlen jogalkotásra van szükség, nem pedig miniszterenként változó egyéni fel­fogás szerintire. • .- f> i Egyébként igen tanulságos ebben a kérdésben „A Vármegye" című szaklap augusztus 20-iki számának aj vezércikke, amelyben kifejezetten állást foglal amellett,: hogy a belügyminiszteri körrendelet jogforrás megjelö­lése hibás és sérelmes az autonómiákra. Többek között ezzel kapcsolatban ez a cikk a következőket írja: „Az 1907. évi LX. t.-c. az, melv kimondja, hogy közigazgatási bíróság előtti eljárásnak van helye: mi­niszternek (kormánynak), vagy a miniszter (kormány) bármely közegének a törvényhatóságra sérelmes rende­lete, határozata és intézkedése ellen azon az alapon, hogy azzal a miniszter (kormány), vagy a miniszternek (kormánynak) közege a törvényhatóságnak, a törvénv­ha'öság szerveinek vagy közegeinek törvényes hatás­körét sértik, a törvényhatósággal szemben valamely hatósági jogot törvényellenesen gyakorol, törvényt vagy más törvényes szabályt sért. Márpedig tudnia kellene minden törvényesen gon­dolkodó embernek, hogy a belügyminiszter úr fent körü-l írt körrendelete belenyúl a vármegye fontos szervének, a közgyűlésnek jogkörébe anélkül, hogy erre körrende­lete szerint kimutatható törvényes, vagy törvényes sza­bályszerű jogalapja vitán jelűt állna." Nem tudjuk, hogy mi indította a belügyminiszter urat arra, hogy ezt a vitatott körrendeletét kiadja a megvei törvényhatóságok számára, talán olyan nagy­számban vannak még mindig aktív szolgálatban olvanok, akiket már az autonómiáknak rég nyugdíjazni kellett volna, betöltött szolgálati éveik szerint, hiszen a gya­korlat azt mutatja, hogy amikor az idő elérkezik, akkor ezek a nyugdíjazások amúgyis megtörténnek, szinte automatikusan távoznak a tisztviselők, illetve kérik nyug_ díjazásukat, énnen ezért, hogv a sok évtizedes munká­ban el'öltött idő után nihenést n vérének és ígv he'vet adianak az új generációnak. Nem hinnők, hogv ebben a kérdésben az autonómiák masszív rezistenciába kezd­tek volna, de nem tartiuk annyira fontosnak és szám­szerűleg is lényegesnek, hogv ezért siettető körrende­letet adianak ki, pláne a fentiek szerint, egyenesen tör­vényes hatáskört sértő módon. Mi előttünk ebben a kérdésben csak az a bizonyos könnven előfordulható humoros paradoxon lebeg, hogy a belügyminiszter urat, aki a közigazgatási bíróság má­sodelnöki székéből került a belügyminiszteri székbe, egy szép napon az a meglepetés érheti, hogy a köz­125

Next

/
Thumbnails
Contents