Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 17-18. szám - Kompenzáció a házassági bontóperben

felbontást kérőre nézve a további életközösség elviselhetetlenné vált. Ez tehát az a paragrafus, amelynek alapján a való életre tekintettel a legtöbb bontópert le kellene folytatni!, mert hiszen előre történő meghatározása a házassági kötelék elleni sérelmeknek lehetetlen és az élet minden nap újabb és újabb eseteket produkál. A magyar jog csak vétkesség esetén bont, s ha elég súlyos a fenti köteléksértés, a bíró a házosságot a vétkes fél hibájából felbontja. Mi a helyzet azonban akkor, ha mind a két fél vétkes és hogyan alakúi az- ismertetett szakasz alapján a bírói mérlegelés!? Itt merül fel a kompenzáció kérdése, llletőeleg felmerülne. A Kúria ugyanis sok elvi határozatban kimondotta már, hoj,-y kompenzáció nincs, ilyet a magyar bí'rói gyakoilat nem ismer, de — mondja a Kúria sok esetben — a biró a 80,'a paragrafus alkalmazásakor hivatva van vizsgálni azt, vájjon a házassági viszony annyira fel van-e dúlva, hogy a felbontást kérőre nézve a további életközösség elviselhetetlenné vált. Máj- pedig ha vétkezett is az egyi-r fé! a házassági kötelék eilen, olyannyira, hogy vétkes*?ge alapján a házasságot íel lehetne bontani, de a házasság felbontását kérő i'gyancsak megsértette azt, n< nr; lehet olyan morális megbántódása a vétkesség tudomására jutásakor, amely számára a házassági együttélést elviselhetetlenné tenné, hiszen az erkölcsi alapról ö maga is letért. A házasság tehát nem feldúlt, s azt a bírónak felbontania nem kell, de nem is szabad: Mindkét fél relatív bontóokban való vétkessége esetén a bíróság tehát az esetek legnagyobb részében a bontást mellőzi. A helyzet gyakorlati szemmel nézve tehát az, hogyha a nő kétségkívül bebizonyithatóan, de nem szemmelláthatóan (lásd 76. szakasz) házasságot tör, a férfi pedig ugyanakkor nem veti meg ugyancsak bizonyíthatóan a ezépnemet, a bíróság a mindkét fél által gyűlölt és terhes köteléket nem fogja felbontani, bármelyik fél is kérné azt, mert a kívánt feldúltság, amely a bontást kérőre nézve a köteléket elviselhetetlenné tenné, az előbb ismertetett indokból nincs meg. Hogy a Kúriának ezt a gyakorlatát most már kompenzációnak fogjuk-e hívni, vagy a- 80. szakasz által biztosított mérlegelésnek, szerintünk úgy elméletileg, mint gyakorlatilag teljesen egyremegy. Csupán a dolgok való lényege az, amely megfontolásra szorul, t.i., hogy a gyakorlat alapján a gyökerében tönkretett, gyűlölettel átszőtt házasságok, amelyeknek erkölcsi tartalmuk már egyáltalán nincs, nem nyerhetnek megoldást, mert épp a bontóper struktúrája a vétkességet anyagi szempontok miatt is, egyik sem akarja vállalni s egymást gyötörve igyekeznek egymás számára az amúgy is tryötrelmes köteléket még elviselhetetlenebbé tenni, hogy a vétkesség vállalásával a kevésbé tűrni tiidó átlói szabadulni igyekezzék- A bírói gyakorlat errevonatkozoiag a legmesszebbmenő tapasztalatokat nyerte az élettől, de erről majd máshelyütt. A magunk részéről nem tudunk károsabb valamit elképzelni úgy társadalmi, mint az erköicsi életében a nemzetnek, mint egy ilyen kényszereszközökkel összekötözött gyűlöletmacvat, amely a maga kis körén belül elvégzi társadalom pusztító mérgező hatását. A bírói gyakorlatot a szükségszerűség irányítja és ha tévesen felfogott morális érdekekből szembehelyezkedik azzal, a való élet keresztültör rajta és megtalálván a rést, a jogfejlődést más irianyba vifzi. Ez pedig a legélesebb kritikája a jogfejlődés helyes, V»gy helytelen voltának. Jelen esetben az élet felhasználván a 77'a szakasz által adott lehetőségeket, a megegyezéses válóokok olyan számát produkálja, amely a gyakorlati jogászok előtt nem kétségesen, csupán a II. T. kompenzációs gyakorlatának ellensúlyozására szolgál, éénken rámutatva annak helytelen voltára. A Kúria már számos esetben tette volt a múltban, hogy husszae és alapos magiontoi is után az életviszonyok ismeretében bármily kijegecesedett gyakoriatától is eltért, etikai értékűvé tévén a szabályt „épp az okos. aki tanulni hajlandó" és bízunk abban, hogy a gyakorlati jogásztársadalomnak és az élet számos példájának végül is sikerül meggyőznit a Kúriát arról, hogy ez a gyakorlat a valóélettől eltávolodott és változtatása &zorul. SZÁZHATVANNÉGY szavazat még nem jelenti azt, hogy valaki megbukott, vagy nem bukott meg, szóval ez is lehet felfogás és vita tárgya, csak azt nem tudjuk megérteni, hogy miért vezet minden út Rómába, illetve miért akar minden olyan politikus képviselő lenni, aki néhány népgyűlési beszédet tartott már. Ha jól emlékszünk, akkor Hitler már rég népes és hatalmas pártnak volt a vezére, amikor még mindig nem fogadta el a képviselőséget, sőt már volt tizenegy képviselője is a parlamentben és ö még mindig nem fogadta el a jelöltséget. Pedig akkor már német állampolgársága is el volt intézve, mert eleinte ez volt az akadálya jelöltségének. De végül is belátta, hogy ö, aki esküdt ellensége a parlamentárizmusnak, nem lehet ugyanakkor képviselő is. Pedig ö valódi vezér volt, abban az érteelmben vezér, hogy voltak komoly és súlyos tömegei. Ha már nálunk is használják ezt a megjelölést, hogy „vezér", ha igyekszenek lemásolni a nemzeti szocialista programot, módot és eszközöket, akkor miért akarnak bejutni a parlamentbe? Hiszen ők is komolytalan együttesnek tartják láz országgyűlést és feleslegesnek, híven a német nácizmus elveihez. Ahhoz, hogy igazi vezérek legyenek, nem kell képviselőnek is lenni egyben, ez már magyar i>onás. Mintahogy a sok sarzsi közkatona nélkül, szintén magyar találmány, de nem igaz nemzeti szocializmus . . . • • • HÁBORÚ, HÁBORÚ hallatszik széles e világon és egyéves jubileumát érte el a spanyol testvérháború is, s akármilyen oldal legyen, akármelyik spanyol oldalnak legyen is igaza, nem tudunk e véres harc évforduló ünnepélyén szívvel résztvenni egyik fél oldalán sem. Akár Fraconak hívják, akár Azanának, mindkettőt bűnösnek tartjuk krónikus testvérgyilkosságban. Mert azt csak nem nevezhetjük „nemezti"-nek, amely akármelyik idegen nemzettől fogad el pénzt, vagy egyéb támogatást „igazának" kiharcolására. S ha majd végül győzni fog az egyik, akkor aztán meg is oldotta azokat a mélyengyökeredzö problémákat, amelyek nyomorra kényszerítették a spanyol népet? Aligha. Már rég be kellett volna vonulnia nemzetközi hadseregnek és pacifikálni ezt az országot. Ugy sincs más kivezető út ebből a spanyol pokolból, ami még azért is veszedelmes, mert állandó gyujtóanyagot rejt magában egész Európára számára .. . 124