Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1937 / 15-16. szám - Miért van szükség a polgármester-változásra? 2. [r.]
Fájó dolog ez és ezt hangoztattuk a múltkori cikkünkben is: az autonómia kátyúba jutott. Mépedig azért, mert a városházi adminisztráció ragadta magához az irányítást, s ennek az ára volt az elsorvasztott autonómia, amely jelenség most aztán visszaüli! azokra, akik segédkeztek annakidején az elsorvasztásban. Mintha hasonlatos volna ez a folyamat arra, amit a forradalomra szoktak szabályként mondani, a forradalom felfalja a gyermekei. A látszat-autonómia felfalja azokat, akik segédkezet nyújtottak pillanatnyi előnyökért az igazi autonómia feláldozásához. Ez a tanügyi kinevezési históriának is a szomorú lényege. Hogy ki fog győzni ,azt nem Midjuk biztosan. Egyelőre a főpolgármester győzött eddig, minden „ütközetet" abszolút fölénnyel nyert meg, ami végső fokon nem egészséges helyzet, mert u óvégre ez a főváros már nagykorú és itt volna az ideje, ha saját lábán állhatna meg, minden kormánygyámkodás nélkül, példát mutatva az igazi autonómiára, valódi önkormányzati szellemre, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy az igazi — tehát nem az ilyen talmi — autonómia végső fokon az olyan nagyon féltett magyar nemzeti alkotmánynak integráns része, amely alkotmányhoz azér. kell ragaszkodnunk, mert ez egyetlen biztosítéka nemzeti fennmaradásunknak. Az a folyamat, amely a fővárosi önkormányzat elsorvasztására vezetett még Szendy uralomrajutása élő t (uralomrajutás: ez a legjobban közelíti meg ma a polgármester-fogalma'.) indult meg és az ö két éves működése alatt csak jobban kifeejzésre jutott. Az idők jele és nagyon sajnálatos, hogy az utóbbi hónapokban lejátszódó városházi események sehogyan sem váltották ki például a fővárosi sajtóban azt a hangulatot, amit végeredményben ezeknek a jelenségeknek okozniok kellett volna, vagyis az autonómia sérelmének a védelmét. Pedig Karafiátb főpolgármstersége óta lépten-nyomon tanúi lehettünk annak, hogy egyik intézkedés': a másik után változtatta meg azokat a döntéseke':, amelyeket az önkormányzat hozó t és amelyeket Szendy bocsátott ki. De természetes, mert sehogyan sem áll fenn lelki közösség azokkal a cselekedetekkel a főváros polgársága és a városházi vezetőség között, amelyek a főpolgármester, illetve a kormányzat erélyes beavatkozását involválták. Ennek oka pedig nem más, mint egy szűkebb köm városházi klikknek a machinációi voltak ezek a megnyilatkozások, amikor is pl. a legutóbbi tanügyi kinevezések esetében is szinte égbekiáltó kivételezéseknek akartak törvényes szankciót adni. Egész termézseíes tehát, ha a tárgyilagos megítélés feltétlenül csakis a polgármester alkalmatlan személyét okolja mindezekért a jelenségekért. Ez az, amit korábbi cikkünkben már kifejtettünk: nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyek megkívántatnak egy ilyen fontos, nehéz és kényes pozíció betöltéséhez. Kapkodással, idegeskedéssel és autokratikus hajlamokkal nem lehet valaki a milliós főváros első polgára, pláne, ha ehez még egy bizonyos politikai elfogultság és lekötöttség is járul. Mert u'óvégre nem a főpolgármester hivatása az, hogy ilyen kinevezéseknél ne történjenek ilyen igazságtalanságok, ilyen kinevezésekel nem szabad egy polgármesternek aláírni, pláne azok után, amikor ő maga már kiadott korábban — igaz, hogy a főpolgármester nyomására — egy rendeletet a protekció ellen. Valahogyan úgy képzeljük el a dolgot, hogy egy polgármesteri döntés kell, hogy rendelkezzék annyi belső erővel, olyan átszűrt és megdönthetetlen igazságossággal, hogy azt ne 'támadhassa meg senki, é cióntés nátamögött ott álljon egymillió polgárnak az akarata, hu igy volna, tudna-e, meriu-e a kormánykiküldött paragrafusokba kapaszkodva tiltakozni és a kész polgármesteri kiadványt hatályon kívül helyezni, megváltoztatni? Aligha. Akkor az egész közvélemény egytestként állana első polgára mögött márpedig ez nem leKicsinylendö erőt jelent minden önkénnyel szemben. Itt, ezen a ponton látjuk az.: a fájdalmas jelenséget, amit hiába igyekszenek egyesek azzal szépíteni, hogy majd megegyeznek és így tovább, Karafiáth mellett nemcsak a paragrafusok állanak, hanem ennél még erösebb igazság. Ezt bizonyítják azok a bizonyos meglapulásoic, amelyek ma kémikus tanújelét adjak a városházi sajtó mélységes hallgatása a 'tanügyi kinevezésekről, sem á kormánypárti, sem a kereszténypárti irányzatúban egyetlen szó erről meg nem jelenik. Miért nem védik meg a polgármestert? Es az autonómiát? Vagy nem történt semmi? Lehet, hogy mi tévedünk, inert túlságosan komolyan fogjuk fel mindazoknak a szellemi értekeknek a fontosságát, amit többek között az autonómia jelent, s amelyek súlyos sérelmét látjuk ezekben a jelenségekben és még fájdalmasabb az, hogy mi magunk sem tudunk ebből az alkalomból védelmére kelni. Rómában az új pápaválasztáskor mindig egy jóslat szokott elhangzani, ez ju't eszünkbe ,amikor Szendy Károly polgármesterségére gondolunk: „non videbis annos peiri" ... LANDESKREIS VAGY SZANDZSÁK, ez itt a kérdés. Az előbbi, az új jelenség, az utóbbin pedig már egyszer keresztülmentünk, a ,,régi jó" török hódoltság idejében, azonban erős nemzeti vitalitásunk kilábolt belőle. Beleestünk betegségből, ugyancsak a régi jó magyar betegségből: a széthúzásból kifolyólag. S olyan az érzésünk, hogy ma újra ilyesmi előtt állunk, a hullám azonban nem keletről jön, hanem észak-nyugat felöl, talán csak egyben hasonlatos a két kor áramlata, hogy mindkettő ellen a kereszt alatt kell harcolni. A külömbség, hogy akkor a kereszt harcolt a félhold ellen, most pedig a kereszt harcol a görbült kereszt ellen. Ne féljen Szekfü professzor úr, nincs itt semmi diszimilációs folyamat, csak megint a régi betegség pusztít közöttünk, az akarnokok, a szédült akarnokok elvakultsága, mindenáron az uralomrajutni akarása, régen, a „szandzsák" idejében, gőgös nagyurak voltak temérdek földdel és jobbággyal, ma pedig kis politikai akarnokok éhes üres zsebbel, irdatlan nagy lelkiismeretlenséggel. Ne féljen Szekfü professzor úr, akik nálunk a bajt csinálják, azok „igaz magyarok", vérben is, fajban is . . . NYÁRI BELPOLITIKA \cscndes, eseménytelen, a politikusok nyaralni mentek, a nép pedig takarítja be a termést, a nyári munka is jövedelmet hajt, az elkeseredés is csendesebb ennekfolytán. A magyar föld, az istenáldotta föld ilyenkor juttat kisebb-nagyobb karaj kenyeret mindenkinek, s a földes kunyhókba sem csurag be a hólé, s no meg amit legelébb kellett volna említenünk: nincs ráérő idő a politikához. Ami esemény van, az csak az ólommezökröl kerül rá a türelmes rotációsívekre, bebizonyítva újra és újra, hogy milyen türelmes jószág az a papiros . .. 106