Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 11-12. szám - A magyar külpolitika mai helyzete

való törekvésben látja Jugoszlávia boldogulásának leghatározottabb garanciáját, hogy valamennyi szomszédjával fennálló esetleges nézeteltéréseit a lehetőség szerint kiküszöbölje és nymodon határai körül kedvezőbb légkört teremtsen. Ennek a felfogásnak helytállását bizonyítják a jugoszláv-bolgár barátsági szerződés, a nemrég létrejött olasz-jugoszláv viszonynak az a kedvező fejlődése, amelyre Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök a legutolsó költségvetési beszédében utalt és amelynek további kialakulására a lehetőség, reméli m, megvan. Olaszországgal szemben látszólag mindegyik kisantantállamban megvan a törekvés a jó viszony létrehozására, de esélyeik különbözőek. A kisantant egysége és átütőereje, ha nem is olyan, mint évekkel ezelőtt volt, nagy hiba volna örömtüzeket gyújtani afeletti lelkesedésében, hogy a három állani szövetségének sokak által hirdetett teljes felbomlása többé meg nem állítható és már csak idő kérdése. Az egyetértés a három állam között ma is tökéletes a magyar kérdésben, amint ez a kisantant belgrádi konferenciája után elhangzott hivatalosjellegü nyilatkozatokból is megállapítható volt. Ez az egyetértés különösen pregnáns kifejezést nyer az ellenünk több, mint egy évtizede rendíthetetlenül fenntartott katonai konvenciókban. A kisiantant gyakran azt hirdeti, hogy súlyt helyez a Magyarországgal való jó viszonyra. Jobb viszonyra törekedni egy állaimmal és egyidejűleg mereven, úgyszólván elvből ragaszkodni olyan katonai konvenciókhoz, amelyek ugyanezen állam ellen irányulnak, contradictio in adijecto. Hogy hová vezethet az ilyen elgondolás, azt mutatja a locarnói szerződés bomlásának története. A Nérnetbirodalom az ellene kötött francia-szovjet és csehszlovák-szovjet egyezmény életbeléptetésében a bizalmatlanságnak oly fokát látta, melyet nem tartott összeegyeztetőnek a locarnói szellemmel és ezért levonta az ismert konzekvenciákat. Magától értetődik, hogy mi sem viseltethetünk bizalommal a kisantant őszintének hirdetett békés szándékaival szemben, amíg a három állam, annak ellenére, hogy teljesen tisztán látja, hogy nekünk semmiféle támadószándékunk nincs, mégis görcsösen ragaszkodik egv állapot megrögzítéséhez, mely sehogysem egyeztethető össze azzal a szellemmel, mely kell, hogy áthassa az összes dunai államokat, ha őszintén óhajtják a jobb megértés légkörének előkészítését. Álláspontunkat mindenki meg fogja érteni, ha felhívom a figyelmet arra, hogy a túloldalon szükségesnek tartják bennünket a Magyarországgal fennálló rendületlen egyetértésre állandóan figyelmeztetni. Történik ez annak ellenére, hogy mi a helyzettel teljesen- tisztában vagyunk és semmiféle kioktatásra nem szorulunk rá. Mégis garmadával kapunk ilyen figyelmeztetéseket. Hogy a sok közül csak egy esetet említsek fel, nemrég egy ismiert csehszlovák katonai szakértő azt fejtegette, hogy nagyon könnyen megeshetik, hogy fegyveres konfliktus esetén Budapest lesz a kisantant fővárosa. Van még egy másik nehézség is, melyet sohasem téveszthetünk szem elől, ha a dunai államok közeledésének súlyos, tövisekkel tele problémájával foglalkozunk. A közeledési kísérleteknél nemcsak a közvetlen megbeszélések és tárgyalások mérvadók. A Dunamedéncében sok hatalomnak az érdekei vannak érintve, így megeshetik, hogyha meg is van valamely szomszéd államban a felénk való bizonyosmérvű közeledés hajlandósága, akár a mi békülékeny magatartásunk,, akár barátaink befolyása következtében, a megbeszélések kiszivárgásakor olyan nyomásnak lehet harmadik oldalról a velünk tárgyaló állam kitéve, melynek adott helyzeténél fogva csak nehezen tud ellenállni. Ha pedig valaki felvetné azt a kérdést, vájjon á fennálló nehézségek ellenére a jelen pillanat egyáltalában alkalmas-e a közlekedési kísérlet folytafására, a magam részéről igennel válaszolnék. Nvm ringatom magam illúziókban, a realitások talaján mozgok, nem álmodozók dunai föderációkról vagy más messzebbmenő kombinációkról és megelégszem azzal, ha becsületes kompromisszumokkal sikerül Magyarország és a szomszéd államok között a kapcsolatokat normalizálni. Meg vagyok győződve arról, hogy egyedül ez a tény is egy nagy lépés lenne a jobb jövő kialakulása felé. Bennünk megvan a komoly eltökélt szándék, hogy a szomszéd államok felé igyekezzünk a közeledés útjait egyengetni. Eme eltökélt politikai akaratunktermészetesen nem jelentheti rneglapulásunkat ama dogmákkal szemben, amelyeket a nemrég még erős hatalmi túlsúlyban lévő, a világháborúban felülmaradt nagyhatalmak és az ezek győzelmét haszonélvező más államok mint csalhatatlanokat és megfellebbezhetetleneket ránk akartak erőszakolni. A mi közeledési szándékunknak különben, már tradíciója van. Eltekintve a régebbi időkben már elr hangzott komoly megnyilatkozásoktól, a tavalyi .költségvetési beszédemben is leszögeztem a magyar kormány eme határozott törekvését. De emlékeztetem a Házat, hogy két év előtt Velencében egy nemzetközi tárgyaláson, ahol Olaszországgal és Ausztriával többek között a benemavatkozási szerződésről tárgyaltunk, a legnagyobb előzékenységet tanúsítottuk a közeledésre szomszédainkkal szemben, ami már akkor a külföld részéről is megfelelő elismerésben részesült. Meg akarom világítani, hogy milyen történelmi folyamat megfigyeléséből fakadt a magyar kormány eme elgondolása. Már fentebb igyekeztem vázolni, hogy miként csökkent a világháborúban felülmaradt nagyhatalmak egykori egyeduralma Európában és miként alakult, ki fokozatosan egy olyan helyzet, amelynek célja a hatalmi egyensúly elérése. Hasonló jelenség mutatkozott a Dunamedeucében is. Míg előbbi időkben úgyszólván ki voltunk szolgáltatva a kisantantnak, ez a helyzet a római jegyzőkönyvek aláírásával megszűnt. A. római jegyzökönyveket aláíró hatalmak, melyek tavaly csoporttá alakultak, már a csoport puszta létrehozásával is megnehezítették a kisantant politikai túlkapásait, dacára annak, hogy e hatalmi csoport nem irányul senki ellen, nem követel kizárólagosságot és bizonyos feltételek mellett más államok részére is nyitva áll. Magvarország külpolitikai helyzete megerősödött és közeledési készsége szomszédaihoz eeyenes arányban nő pozíciójának megszilárdulásával. Világos, hogy kömnvebben lehet tárgyalni akkor, amikor nem forog fenn az a veszély, hogy az egyik fél hatalmi túlsúlva e^voklalú érdekeit ráerőszakolja a másik félre. És kétségtelen az is, hogy a másik ok'ál is csak akkor akar tárgyalni, ha tudatára ébred, hogy már nem diktálhat. Nem kell külön kiemelnem, hogy a helyzet Hyirányú kialakulásában része van annak a körülménynek is, hogy Magyarország viszonya valamennyi eddigi barátjához kimélyült vagy változatlanul fennáll. 85