Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 11-12. szám - Offenzíva a nagytőke ellen

Királynapok Május ihónap gazdag volt külpolitikai szempontból reánk nézve, nagyjelentőségű nemzetközi viszonylatunkban is az a 'két államfői látogatás, ami olyan gyönyörűen sikerült. Először Miklas osztrák szövetségi elnök barátságos látogatása, majd pedig az olasz uralkodó, III. Viktor Emánuel négy napos ittartózkodása jelzik ezeket a fényes napokat, amelyekbe semmiféle módon nem vegyült egy szemernyi disszonancia sem. Csodálatosképem a külföldi sajtó, leszámítva egy pár ellenségei, egyöntetűen barátságos hangon emlékezett meg ezekről a látogatásokról és ez is egyik bizonyítéka annak, hogy külpolitikai vonalvezetésünk kifogástalan. Ha e látogatások programjának és lebonyolításának a szépsége, szervezettsége, zökkenésnélkülisége nagyobbára tagadhatatlanul Rárczy István államtitkár érdeme, nem menetűink el szónélkül azonban ebből az alkalomból Kánya Kálmán külügyminiszter úr szerény személye mellett, akinek a javára kell könyvelnünk ezeket a szép sikereket. Egyiké a technikai, másiké a szellemi érdem. Kevesen tudják talán jól megítélni, hogy mit jelent és miiyen súlyos jelentőségű ennek a régi, kipróbált világhírű diplomatának a működése, politikája csonkaországunk utóbbi éveinek történetében. Mert nem kel! arról beszélnünk, hogy Kánya Kálmán, mint a régi neinesveretű, ú. n. ballhausplatzi-iskola neveltje, a háború előtti nagy, hangtalan diplomáciai mérkőzések levegőjében edzett idegeivel és tapasztalataival. Ezeken felüi azonban olyan individuális egyéni diplomata értékekkei áldotta meg a sors, amelyek különösen alkalmassá teszik egy olyan roppant nehéz és súlyos diplomata mur.kára, amiket ma ennek a szegény, ellenségektől körülvett, agyonsulytott országnak az élet-lehetőségei megkívánnak. Hiszen ha semmi mást nem nozunk itt fel példának munkáját illetően, mint a párév előtti marseilli szerencsétlenség idejében keresztülvitt bravúros munkáját és ennek eredményeként azt a barátságos atmoszférát, amelyben ma vagyunk Jugoszláviával, máris kétségtelenül előttünk áll ennek a nemzetközileg becsült úriembernek hihetetlen energiája, kvalitása. Mert ha a 'közmondásos szerénysége és hallgatagsága — hiába, a régi iskola, ennek ellentéte pedig Edén lord, az új iskola: sok beszéd! — szinte sokszor egész elfelejteti személyét még a magyar közvéleménnyel is, akik megértik ezt a munkát, akik ismerik ennek a munkának a súlyát és nehézségeit, azok nem feledkeznek meg arrőí az örökifjú, melegszemű idős úriemberről. Ezért vagyunk kénytelenek ezek mögött a gyönyörű államfői látogatások fénye mögött is az ö szerény személyét elötérbetolni, akár tetszik neki, akár nem, mert szép és jólesnek ezek a látogatások és a velük járó fény és pompa, de végeredményben tudjuk jól, hogy a külpolitikát nem az államfők „csinálják", hanem — mint kis országunk esetében is — Kánya Kálmán. Offenziva a nagytőke ellen Az egész nagy és nívósnak mondott költségvetési vitából egy jólszervezett és meglehetősen éles hangú offenzívát fedezhetünk fel a nagytöke ellen. Mégpedig a mobil nagytőkéről van szó ebben az esetben. Valamint pártállásra való tekintet nélkül. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor le kell szögeznünk azt is, hogy a kormánypárt tagjainak ezirányú működése csak annyiban tér el az ellenzékiekétől, hogy amíg az ellenzék energiai helyzete révén nyíltan gyakorol kritikát és közvetlenül a kormányzathoz adresszálja mondanivalóját, addig a kormánypárt tagjai közvetett úton, a nagytökét ütve, mond' ellenzéki kritikát a saját pártja, illetve a kormányzat gazdaságpolitikája ellen. Hogy van-e ebben ráció, azt nem tudjuk, azonban olyan nézetelté rések származhatnak belőle, mint volt az iparügyi tárca előadójának az esete, akinek a viselkedését mi teljes mértékben megértjük és igazat is adunk neki. Hiszen végeredményben tarthatott jelmezes főpróbát saját pártjában az előadói működéséről és talán ez lett volna a legjobb hely arra, 'hogy a premier előtt kiküszöböljék azokat a hibákat, amelyek mégsem tartoznak a nagyközönség elé. 'Ami pedig magát a lényeget illeti, hogy támadják a nagytőkét, !hát erre csak azt tudjuk mondani, hogy egy országnak a gazdaságpolitikai irányítása mindig az uralkodó kormányzat dolga és 'hivatása és minden olyan kritika, amely ilyenkor a nagytőkét éri, végeredményben ennék a politikának helyeslése, vagy nem helyeslése. Mert jogállamban élvén egész természetes, hogy amit a nagytőke profitál, azt 95%-ban a törvényes keretekben leszi és teheti meg, az elenyésző 5% pedig nem jogosíthat fel senkit sem az általánosításra. Ez a „mankó", vagy „csorgás", amint kereskedelmi nyelven 'nevezik ha tömény, vagy folyadék áruról van szó. Ez nem változtál a mérlegen. Pedig úgy látjuk, hogy csakis erről az 5%-ról beszélnek a szónokok. A támadások tengelyében két főtéma fekszik, a cukor és a szeszkéidés, amiben csak akkor lenne igazuk a szónokoknak teljes mértékben, ha ez a két tétel nem lenne egyik oszlopa a pénzügyi adózási rendszernek, miután a kincstári haszonrészesedés nem egyéb, mint az a sokat hangoztatott közvetett adózási rendszer. Ha a pénzügyi kormányzat nem tudja máskép felépíteni a költségvetés épületét, ha ezekre az adónemekre is éppen olyan szükség van, mint az alkalmazottak kereseti adótételére, akkor nehezen tudunk ellene beszélni. Mert könnyű mondani azt, hogy tessék ezt is, meg emezt is törölni, — ha úgy összeadjuk a szónokok által követelt 77