Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 5-6. szám - A bankmérlegekről

lyása ma is érvényesült ebben az ügyben és tisztán gazdasági érdekből újból csak megoldatlan maradt. Hogy mit jelent egy nemzettestben az ilyen megoldatlan kérdés, arra a legjellemzőbb példát a kodifikálás szempontjából a következőkben ismertethetjük: Miután a fogtechnikusok helyzete Franciaországban és Németországban is törvényes szabályozást nyert már igen régen, azonban ezek a szabályozások egészen elütök egymástól, furcsa helyzet állott elő a háború után azon a területen, ahol a franciák vették át a békeszerződés után a hatalmat. így Elszász-Lotharingiában és a Mosel-vidéken, amelyek 1918 előtt Németországhoz tartoztak. A német iszabályozás sokkal liberálisabb, mint a francia, hiszen köztudomású, hogy Németországban még ma is „Kurierfreiheit", vagyis gyógyítási szabadság van. A francia helyzetet a fogtechnikus kérdésben az 1894-iki törvény szabályozza, amely bizonyos egyetemi képzettséget ír elő a fogászok részére is, ellentétben a németekével, ahol gyakorlati és elméleti tanulási idő kimutatása után állami vizsgát kell tenni a fogtechnikusoknak a teljesjogú gyakorlat elnyerése érdekében. Az átvett területen a dentisták a német törvények szerint működtek és a francia törvényhozás azonnal gondoskodott arról, hogy séerelem ne érje az új francia állampolgárokat és főleg pedig, hogy szerzett jogaikat megvédje. Ezért az új rendelkezés szerint határnapul az impérium átvételének a dátuma, 1918 november 11 szolgál. Ezek szerint mindazok a fogtechnikusok, akik e határnap előtt már a teljes jogaik birtokában voltak, azok továbbra is meghagyatnak jogaikban — noha német képzettségük a francia törvénynek nem felelnek meg —, sőt amennyiben felvették a francia állampolgárságot, egész Franciaországban szabadon működhetnek a német törvények szerint elnyert jogaik alapján. Azok pedig, akik 1914 augusztus 1 és 1918 november 11 között kezdték meg tanoncidejüiket a fogtechnikai szakmában, azok tanulmányaik elvégzése után szintén szabad működést nyertek még a régi német törvények alapján, azzal a megszorítással, hogy csakis Elzász-Lotharingiai és a Mosel-vidéken fejthetnek ki működést. Mindössze negyven személyről volt szó ebben az esetben, akiket az 1934. évi november 7-iki eme francia törvényes rendelkezés névszerint fel is sorolt. íme tehát a francia törvényhozás féltő gonddá! ügyelt arra, hogy — ha csak negyven ember kenyeréről van is szó! — sérelem ne érje az átvett területek lakótársait. Nem akarunk most ebből a példából bővebb következtetéseket levonni, azonban rá kell mutatnunk ismét ennél a pontnál egy nagyon fontos ténykörülményre, éppen az impériumváltozásokkal kapcsolatos kodifikációk tekintetében, Mert ha semmi más indok nem szólna a fogtechnikusi foglalkozás törvényes szabályozása és engedélyezése mellett — pedig mellette szól a közegészségügy igaz érdeke is! — akkor kizárólag abból a szempontból, hogy az utódállamok ezirányú törvényes szabályozásai ne hasítsanak olyan nagy elválasztó falat az elszakított magyarság és az anyaország között szól amellett, hogy ezt szabályozni kell sürgősen. Tudni kell ugyanis, hogy Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia meghonosította törvényes úton a fogtechnikusok foglalkozási ágazatát, csak egyedül nálunk helyezkedtek eddig hivatalos köreink az eltiltás álláspontjára. így tehát azok, akik a megszállt területre optáltak, teljes működési jogokkal bírnak azokkal szemben, akiktől tanulták mesterségüket — itthon. Mi történne például egy visszacsatolás esetében? Vagy csak nem akarunk lemondani arról, hogy elszakított területeinket vissza ne szerezzük? ... Közgazdaság )£, A bankmérlegekről Egyetlen eszköz olyan finoman és élesen nem tudja a gazdasági helyzet kontúrjait felvázolni, mint a pénzintézetek mérlegei és ezért érdemes áttanulmányozni azokat. Mindig azonban abból a szempontból, amely nem az egyes részeit illeti ennek a korporációnak, hanem a nagy általánosságban és csakis abban a vonatkozásban, amelyet az egész ország gazdasági testében szerepet tölt be. Ebből a szempontból csak dicsérettel lehet erről megemlékezni, mert akkor, ha a tőkés termelési rend alapján állunk, akkor nem lényegtelen, hogy annak legfontosabb szervezete, a hitelszervezet, miként tölti be hivatását ebben a termelési rendben. Miként igaz az, hogy a bankok a szeizmográf finom működését helyettesítik. Az utóbbi másfél évtizedben láttuk ennek a szerepnek a megtesíesítését a nemzet gazdasági életében és nem véletlen, hogy a kormányzataink — annak ellenére, hogy a különféle új gazdasági teóriák hangzatos jelszavai sokszor másfelé igyekeztek csábítani — megmaradtak a konzervatív, mondhatnánk ó-liberális pénztechnikai politika ösvényein. Nem kis szerepük volt ebben a magyar bankoknak, mert mégis csak ők reprezentálták a zavaros gazdasági zivatarok között azt a szilárd pontot és bázist, amelyre, vagy amelynek a segítségével építeni lehet. Eltérhetnek a vélemények és a felfogások gazdasági téren, azonban, amikor egy ország gazdasági berendezettsége a tőkés termelés rendjének az alapján áll, akkor reménytelen arról álmodozni is, hogy az ilyen termelési rendnek nyújtó akkumulációt mással, akár az államosítással is, helyettesítsük Az elképzelések, teóriák talán lehetnek jók is a kivitelben, nem kötelezheti el magát senki látatlanban sem roszra, sem jóra, azonban ma már egyet tudhatnak azok, akik sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel, hogy a teóriák mellett fontos szerepet tölt be az is, amivel nem számoltak az új próféták és ami nem anyagi, hanem inkább már az erkölcsi törvények határait súrolják és ezzel nehezebb megütközni, mint a teóriák szép jövőt festő elképzeléseivel. Ez az emberi erkölcsi vonatkozású jelenség pedig két szóban szögezhető le: az emberi önzés és ennek következtében beálló bizalmatlanság. Ez ellen nem lehet felvenni a harcot, illetve kilátástalan lenne. Nem hiába állapította meg más Thomas Hobbes 1652-ben az ő „bellum omnium contra omnes" teóriáját az emberi önzés végtelenségeiről, még ma sem tudjuk ezt kihagyni számolásainkból, ha egy nemzet-test gazdasági struktúráját vesszük vizsgálat alá. Ügy Hobbes, mint Rousseau az ő „Contrat social"-jában megállapítja, hogy az ember eredetétől kezdve nem volt társas lény, létének alapja az önzés és ezt a vonását nehéz kikapcsolni a közerkölcsi vonatkozások azon komplexumából, amely átnyúlik a gazdaságiakba is. Mert hiába állítunk fel törvényeket, szabályokat, ezt legyőzni semmiképp nem lehet. Ezen a szabályozhatatlan, de természetből fakadó emberi önzésnek kell szabad teret engedni a gazdasági törvények útvesztőiben is. Ez az oka annak, hogy minden olyan kísérlet, amely a kollektív-termelés felé irányította valamely ország termelési rendját, hihetetlen, szinte legyűrhetetlen akadályokba ütközött — az emberi önzésen. Itt dőlt meg eddig és fog még sokáig a jövőben is megdőlni minden olyan kísérlet, amely az individualista rendszer helyett a kollektivista rendszert akarja mélyre66