Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 5-6. szám - A francia törvényhozás - 40 emberért

tarifa. A csak a város belső területén közlekedők többet fizetnek utazásukért, mint a teljesítményi tarifa szerint, hogy ezáltal olcsóbbá tegyék a külterületeken lakó szegényebb néposztály közlekedését. A teljesítményi tarifa bevezetése elsősorban ezekbe a szociális szempontokba ütközne. 3. Miként lehet mégis elérni, hogy a szociális szempontokmegóvása melett elérhető legyen a bevételek gyarapítása? Nézetem szerint az egyetlen megoldás, ha bevezetjük a nap különböző szakaira vonatkozó változó díjszabást. Londonban, ahol csak pénzügyi szempontok játszanak szerepet, reggel és este a teljesítményi díjszabás van éivényben. Délben azonban, amikor csekély az utasforgalom, olcsó déli tarifát alkalmaznak, amely 10 órától 4 óráig van érvényben. Nálunk, elgondolásom szerint, fordított megoldást kellene alkalmazni. Reggel 8 óráig és este 10 óra után a mai díjszabás maradnak érvényben, nappal pedig valamivel többe kerülne az átszállójegy. Így meglehetne óvni a szociális szempontokat, mert hiszen a munkába induló szegény néposztály 24 filléres átszállóval és 40 filléres menettérti jeggyel juthatna el munkahelyére. A drágább nappali közlekedést pedig ellensúlyozná a kisszakasz, amelynek ára változatlan maradhatna. Annak elkerülésére, hogy egy átszállójeggyel túlságosan hosszú utakat lehessen megtenni, ajánlatos volna külön külterületi jegyeket bevezetni a főváros határán túli átszállásos utazáshoz. Ezek is azonban kizárólag csak nappal kerülnének kiadásra. A budapesti átszállójegyekkel egyenlő áru külterületi vonaljegyek a főváros határán túlról a budapesti végállomásig, illetve fordítva való utazásra jogosítanának. Nézetem szerint ezekkel az egyszerű és megokolt viteldíjmódosításokkal el lehetne érni a kívánt bevételi többletet és így a költségvetés egyensúlybahozatalát. A tervbevett nagyobbszabású beruházásokat azonban lehetőleg úgy kellene végrehajtani, hogy azok fedezése ne a folyó költségvetés terhére történjék, hanem a főváros által rendelkezésre bocsátandó fedezetből. 4. Végül rá akarok mutatni arra a meggyőződésemre, hogy Budapest közlekedése hova-tovább olyan arányokban fejlődik, hogy nem nélkülözhetjük a főbb közúti vasútvonalaknak a föld alá helyezését. Éppen ezért ezzel a kérdéssel sokkal komolyabban kellene már most foglalkozniok az illetékeseknek, hogy az fokozatosan megvalósítható legyen. Jogélei X/A francia törvényhozás — 40 emberért... Nem is olyan régen éppen e hasábokon keltünk védelmére egyik foglalkozási ágnak abból az alkalomból, hogy azt máról-holnapra egyik kerettörvény parlamenti megszavazásával lehetetlenné tették. A fogtechnikusok ügyéről volt szó, amikor is az orvoskamarai törvénybe felvett 57. §. folytán a nem vizsgázott magyar fogtechnikusok működését a kuruzslók közé sorozták. A fogtechnikusok ipartestülete és szövetsége mozgalmat indított érdekeik védelmére, főleg jogaiknak — más kultúrálamok példája után — elismertetésére, azonban ez nálunk még ma sem vezetett eredményre. Álláspontunkat ebben az ügyben már több ízben leszögeztük és mi sem tudtunk a többi kultúrállamok példái elől elzárkózni, mert végeredményben az egész világon létező 77 állam közül csak nálunk nincs engedélyezve az ö működésük, Törvényes szabályozásuk hiányzik, mert az 1911. évi 112.026. számú belügyminiszteri rendelet átmeneti szabályozást jelenthetett, de nem végleges rendezést. Ez az átmeneti szabályozási idézte elő aztán a későbbi években azt a türt helyzetet, amely végeredményben alkalmas volt exisztenciák megalapítására a fogtechnikusi szakmában, most pdeig ezt az ígv — akárha türt helyzet folytán is — szerzett jogaikat konfiskálja el három sorban az új orvoskamarai kerettörvény. Hangsúlyozzuk, hogy szerzett jogokról van szó, hiszen az 1911. évi 112.026. sz. belügyminiszteri rendelet ellenére azóta számos esetben történtek engedélyek kiadása teljes fogtechnikusi gyakorlat vitelére, sőt 1920 óta már kormányzói engedély ís adatott ki néhánynak teljes gyakorlat engedélyezésére. Mindezek olyan precedensek, amelyek felett nem lehet napirendre térni törvényes szabályozás nélkül. Sajnálatos, hogy eben az ügyben nálunk már hoszszú évtizedek óta mindig csak olyan suba-alattil megoldásokat vittek keresztül, ilyen volt az is pl., hogy 1905ben Tisza István akkori miniszterelnök több fogtechnikusnak királyi kegyeelm útján adatott teljes jogot gyakorlat vitelére. Tehát ez a pálya, ez a foglalkozási ág mindig az államfő kegyelmi ténye alapján kaphatott teljes jogú elismerést és sohasem törvényes szabályozással. Most is alkalom lett volna arra, hogy törvényes szabályozást nyerjen, azonban az orvostársadalom nagy befoIII. Napóleon — a franciák utolsó császára — a középiskolai tanárból kuluszminiszterré emelkedett Victor Duruy hatása alatt állott sok tekintetben. A miniszter befolyása majd minden kérdésben érvényesült a császárnál, amit legöbbször őszinte szókimondásának, nemkevésbbé azonban nagy udásának köszönhetett. Amikor a sajtó megrendszabályozása került napirendre minisztertársai részéről, akkor Duruy külön felterjesztéssel fordult a császárhoz ebben az ügyben és többek között a következőket írta: „Minisztertársaim azt hiszik, hogy ők maguk gondolkozhatnak és cselekedhetnek a többi polgár helyett. Ez a rendszer talán addig lehetséges, amíg a császár él, de hihető-e, hogy fia folytathatja a diktatúrát? S ez jó-e az országra nézve? A minisztereknek talán érdeke a mozdulatlan csend és hallgatás, mert így kényelmesebb dolgozni. De a császárnak a dolgokat magasabb szempontodon kell megítélni. Mién pazaroljuk mi minden erőnket arra, hogy a természetes fejlődés kerékkötői legyünk?" Ezek után érthető, hogy amikor a császár elnöklete alatt tartott minisztertanácsban maga a császár is a sajtószabadság mellett érvelt a többi miniszterrel szemben, Duruy félretéve minden etikettel, így kiáltott fel: ,Bravo, Sire!" A császár nem sértődött meg. S elindult a francia sajtószabadság újra a történelem útján. Amit I. Napóleon egy rendelettel megszüntetett, azt késői utóda habár ő is diktátor volt, nemzetének sokkal válságosabb korszakában, helyreállította. Voltak olyan történelem tudósok, akik ennek a helyreállított francia sajtószabadságnak tulajdonították az 1870/71-iki háború kitörését... 65