Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 3-4. szám - A csongrádi nyomor

és menthető is a rencies kereskedői gondosság elvével, azonban ezzel az elvont kétmillió pengő értékké! félreérthetetlenül csökkentette a bajban lévő Földhitelbank cselekvőképességéi és egyben a többi hitelező — főleg a betétesek, akiknek nem állott módjukban ez a gyors fedezetszerzés — esélyeit. Mert ha tekintetbe vesszük azt, hogy a Földhitelbank kényszeregyezségi státusa a következőképpen alakult: elsősorban kielégítendő hitelezők követelése P 9,212.802.93 hátrább helyezett hitelezők követelése . „ 9,554.151.70 összes követelés: P 18,766.954.63 akkor az osztó igazság alapján — ha nem történtek volna meg a fentemlített elvonások, az 50%-os egyezségi kvótának mintegy 22%-át kapták volna meg már rég a hitelezők, ami mégis csal jelentett volna, valamit akkor, amikor még ma, tehát hétév után, sem kaptak egyetlen egy fillért. Kár volt ezt az üszköt gazdasági életünkben bennehagyni, miután sokaknak fájó pontja ez még ma is és időről-időre napirendre vetődik. Miként értesülünk, éppen ezzel a bírósági megállapítással kapcsolatban a kielégítetlen betétesek újabb akciót kezdenek meg értékeik visszaszerzésére és interpelláció formájában a Ház elé is kerül ennek az ügynek bizonyos része, pedig mar sokszor foglalkoztatta ez az ügy a törvényhozást is. Ez is alátámasztja ama megállapításainkat, 'hogy milyen féltő gonddal kell ügyelni hitelszervezetünk intaktságára és a cél sehol, semmiképp sem lehet egyes-egyedek érdekeinek védelme, hanem mindig a teljes, oszhatatlan közösségé. De nem került még le az ügy a bíróságok napirendjéről sem és igen érdekes jogi formák között, ^ ma is folyó perben keresik egyes károsultak az igazságukat, illetve elvesztett pénzüket. ^ (cs. i.) A Községi takarékpénztár eredménye ? Múltévben,, ugyancsak a megjelent mérlegjelentés után, regisztráltuk e helyen azt a véleményünket, hogy a Községi Takarékpénztár nem tölti be hivatását. Mert az a tény, hogy a betétek emelkedtek — noha nem, tüntetik fel külön a folyószámla és külön a takarékkönyvekre elhelyezett betétek összegeit — nem jelent semmit, mintabogy nem jelent semmit a kimutatott tiszta nyereség emelkedése isem. Mer akkor, amikor a takarékpénztár hátamögött a főváros erklöcsi súlya áll, akkor kétség sem férhet ahhoz, hogy a közönségnek bizalmia csak emelkedik az intézettel szemben. Azonban a vezetésben még ma sem látjuk azt — annak ellenére, hogy új vezére van Liptay személyében — amit 'vártunk és várunk egy ilyen városi intézménytől. így elsősorban egész természetes, hogy városi intézmény, üzem, éppen hivatásánál fogva, nem lehet tagja semmiféle kartel, vagy egyéb magán gazdasági alakulatnak. Márpedig ezt még nem tudtuk elérni a Községi Takarékpénztárnál. Ez az oka annak is, hogy a piacon csak tűrt helyzete van és szerény keretek között, szinte feleslegesen tengeti életét. Ezért viszont nincs szükség reá. Mert azokat a pénzügyi kezeléseket, amelyeket a fővárosnak és üzemeinek teljesít, más magánintézmény sokkal jobban, sőt olcsóbban tudná teljesíteni. Ehhez nincs szükség ilyen pénzintézeti közüzemre. Teljesen felesleges. Közigazgatás /\A csongrádi nyomor Hosszú tudósítást olvashattunk a csongrádvármegyei rendkívüli közgyűlésről, amelynek egyetlen tárgya volt a nagy nyomor enyhítése gyorssegély útján. Pontos kalkulációval számították ki, hogy milyen összegre van szükség ahhoz, hogy a negyvenezer ellátatlan léleknek a legszükségesebbel való ellátása mibe kerülne és ez másfélmillió pengőt tett ki. Nemi is az összegszerűség a fontos ebben az ügyben, hanem maga a tény, hogy ilyen elrettentő nyomor van az ország egyes részein és hogy ennyire meg kell kondítani a hírharangokat, hogy valamikép is segítség érkezzék ilyen fontos ügyben. Az ország sok helyén kimondhatatlan nyomorban él a magyar nemzet „gerincét" alkotó parasztság, különösen a nincsteleneknek az a rétege, amely olyan vidékeken lakik, ahol az időjárás is nagy károkat okozott a termés körül, olyannyira, hogy tulaj donképen azoknak sincs, akiknek földjük van. Ezt tudjuk nagyon jól, azonban fel kell vetnünk ezzel kapcsolatban egy bizonyos kérdést, amelynek fontosságáról nem szabad megfeledkeznünk és eltekintve most a rossz birtokeloszlástól, az időjárás okozta rendkívüli károktól, valamint a kivándorlási lehetőség megszűnésétől — mely utóbbi tagadhatatlanul nagyban hozzájárult a háború előtt ahhoz, hogy ez a súiyos probléma nem lépett fel ilyen égetően, mint ma — mégis rá kell mutatnunk egy szervezeti hibára. Ez a hiba pedig a közigazgatásban van. Mindjárt megindokoljuk, hogy mennyiben és miért. Alig pár héttel ezelőtt jelent meg egy kis szerény füzetecske Szabó Lajos református lelkész tollából „Antikrisztus a Tiszánál" címen, amelyben kétéves tapasztalatiáit mondja el olyan nyo>mortelí tette vidékről, ahova felsőbb hatósága rendelte ki a hitélet megóvása céljából. Régen nem olvastunk ilyen megrázó, tiszta hittel, igaz fajtaszeretettel átitatott írást a magyarság kálváriájáról. Ebben a kis írásban benne van, hogy milyen lelki válságon megy kérészül egyes vidék tiszta magyarsága, azok, akik a sok éven át elviselt nélkülözésektől már szinte apatikussá váltak és akik e'obem a nagy kétségbeesésben, elhagyatottságban már valóban a Megváltóra áhítoznak. A lelkész csupán a hit szempontjából figyelte és látta meg a dolgokat, bennünk azonban önkéntelenül is felmerül a kérdés: mit csinál a közigazgatás? Ugyanis etekintetben a kis műben semmi támpontot nem találunk, úgyszólván egyetlen mondatában sem emlékezik meg arról, hogy mit tesz és hogyan tesz valamit is ennek a rettemtő helyzetnek az enyhítésére az a szervezet, amelyet röviden, csak így hívnak: közigazgatás. Lehet, hogy tévedünk, lehet, hogy ennek a kis írásnak célja csupán beszámolni arról, hogy milyen a hitélet a nyomorgóknál, mégis felmerül előttünk kérdő jelként, vájjon mit tesz, mit kellene tennie ilyen esetekben a közigazgatásnak? Tárgyilagosnak kell lennünk és elvonatkoztatjuk a csongrádi problémától azt, amit itt most leírunk, most nagy általánosságban beszélünk, azonban nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy a közigazgatásunk ebben a tekintetben nem áll hivatása magaslatán. Sőt. Mert, amikor tudjuk azt, hogy minden község végeredményben egy kis család, egyik szerves tagja ennek az egész nemzetnek és minden egyes ilyen kis családnak nemcsak adminisztratív feje, de valóságos atyja is kell, hogy legyen a közigazgatási heiyl megbizottja (jegyző, főjegyző, szolgabíró, főszolgabíró és így felfelé), akkor mégis csak arra az álláspontra kell helyezkednünk, nem elég, ha egy falu 46