Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 3-4. szám - A szociálpolitika utja

nek részéről történtek s mert óvatosságuk és tartózkodásuk mellett is kormányzati oldalról a gazdasági öncélúságot bélyegzik meg, amikor a szociális igazságtalanságot szociális igazságossággal kívánják egységes elvek alapján felváltani s mikor a szociálpolitikai program vezetőelveként állapítják meg, hogy a munka nem tekinthető csupán árunak, vagy kereskedelmi cikknek. A békeszerződés szociálpolitikai célkitűzései nem újak, hiszen azok a szociális mozgalom évtizedes törekvéseinek egyrészét tartalmazzák, nem új az a gondolat sem, ahogyan a kitűzött feladatot elérni kívánják, de mégis, a nemzetközi munkaügyi szervezetnek megvalósítása, annak gyakorlati, tudományos és propagandatevékenysége hatalmas segítséget nyújt a szociális mozgalom számára, amely állandó folyamatként munkál az egyes államokban és az egész emberi társadalomban, az egyetemes tökéletesedés irányában. A szociális mozgalom mindig a szociálpolitika előtt jár és nem csupán a talajt készíti el ennek számára, hanem irányt is mutat neki. Eduárd Heimann a szociálpolitikában a szociális mozgalom lecsapódását látja. A szociális mozgalom erejének külső megnyilvánulását az ellenáramlatnak időszaki elhatalmasodása gyengítheti, de belső ereje örök energiával él és csak akkor lehetne azt elfojtani, ha az emberben elfojtani tudnánk a tökéletesedés vágyát. A szociális mozgalomnak hordozója tehát a társadalomnak az a része, amely a társadalom tökéletesedését kívánja előmozdítani, éppen azért annak külső megnyilvánulásában is szembetűnő az erkölcsi jelleg. Csak ezt az erkölcsi jelleget magukon viselő áramlatok sorozhatok a szociális mozgalom keretébe. Az a tény, hogy a szociálpolitikai alkotások túlnyomóan munkásvédelmi jelentőségűek, onnan1 van, mert a szociális mozgalom területén a munkásmozgalom lép fel a legszámottevőbb erővel. „A szociálpolitika abban a pillanatban kezdődik, — mondja Reichesberg, a Svájcban nemrégen elhúnyt szociálpolitikus, — amidőn az emberi, társadalom már nem ösztönszerűen halad célja felé, hanem célkitűzéseit tudatosan kívánja megvalósítani." A célkitűzések tudatos megvalósításáért tevékenykedik a szociális mozgalom. A szociálpolitikában megkülönböztetnek régi, új és legújabb szociálpolitikát. A régi szociálpolitikát legjobban úgy vélik jellemezhetni, hogy ott ,,az állam semleges félként áll az érdekeltek felett és a közöttük lévő erőviszonyokra bízza a harc eldöntését". Ezt Götz Briefs úgy fejezi ki, hogy a régi szociálpolitika a gazdasági élet számára nem jelent újabb vezető elvet, a társadalom számára sem jelent új szervezetet, hanem gazdasági és szociális vonatkozásban semlegesen állítja be a szociálpolitikai korlátozások minimumját a kapitalista munkaerőgazdálkodás terén, egyébként pedig Vörös Kereszt-ként áll a két érdekcsoport harci frontja mögött. És a régi szociálpolitikában mindig a gazdaságosság jelenti a vezetőelvet. Ebben az időszakban a szociálpolitika abban látta igazolását, hogy általa a termelés gazdaságosabbá válik. Gondoljunk csak Abbé kísérleteire a jenai Zeiss-gyárban. Természetesen a szociálpolitika korszakainak elhatárolásánál csak a domináló alapszempontokat nézzük, mert a régi szociálpolitikában is látunk egyes olyan intézkedéseket, amelyekre nem lehet azt mondani, hogy az állam Vörös Keresztként, semlegesen állott a harci felek mögött. Gondoljunk csak III. Frigyes Vilmos porosz királynak a porosz kultusz- és belügyminiszterhez 1828 május 25-én írott levelére, amelyben hivatkozik Horn tábornoknak arra a tapasztalatára, hogy a városokban a hadsereg számára kijelölt ujonclétszámot a sorozások alkalmával nem lehet elérni, mert a gyárak előszeretettel alkalmaznak olcsóbb munkabért igénylő gyermekeket s a korán munkára fogott gyermekekből elcsenevészedett felnőttek lesznek. Utasította ezért a király a minisztert, gondoskodjék olyan rendszabályokról, melyek segítségével a bajokat meg lehet szüntetni. A háborút követő idő szociálpolitikájának mások — az említett felfogás szerint — a vezetőelvei s elhagyta a háború előtti semleges talajt, amelyen a gazdasági liberalizmus szempontjait mindenkor igyekezett tiszteletben tartani és most már nem tartja sérthetetlennek azt a tanítást, hogy a gazdasági életnek saját törvényei vannak, amelyekbe beavatkozni nemi lehet. Az új szociálpolitika élesen belevágott a gazdasági liberalizmus elveibe, mely a gazdasági élet beavatkozásmentes, szabad folyásától várta a szociális helyzet legkedvezőbb kiegyensúlyozását és a legnagyobb emberi jólétet, az új szociálpolitikában már nem dominál egyedül a gazdasági elem, hanem a szociális elem is kellő hangsúlyozottsággal kerül előtérbe. Az új szociálpolitikában kezd egyre jobban érvényesülni a felfogás, hogy a szociális érdekeket a gazdasági érdek szolgálatában visszaszorítani nem lehet. Brauns, az egykori német birodalmi munkaügyi, miniszter, a régi és az új szociálpolitika közötti különbséget azért látja olyan szembetűnőnek, mert a háborúelőtti szociálpolitika félúton megállott, ami azt jelenti, hogy a háborúelőtti szociálpolitika természetes fejlődésében, a kapitalizmus erőinek növekvő ellenállása miatt megakadt és a háború végén újra éledt szociális mozgalom feszítő ereje folytán kikényszerített szociálpolitikai alkotások létesítése nélkülözi azokat az átmeneteket, amelyekkel akkor számolhatnánk, ha a szociálpolitika a háború előtt tovább haladhatott volna a fokozatos fejlődésnek útján. A régi és az új szociálpolitika között valóban fennállanak az említett különbségek, azonban a szociális mozgalom törekvéseinek terén, amelyek az új szociálpolitikai eredményeket kikényszerítették, nem, aminek bizonyítására elegendő, ha ia szociális mozgalom által a háború előtt felállított és a háború után részben megvalósult célkitűzéseket összehasonlítjuk egymással. Ez az összehasonlítás azt mutatja, hogy a szociális mozgalom törekvései túlnyomórészben azonosak voltak a háború előtt és a háború után i s, és mindvalamennyi abban a követel mén vben csúcsosodott ki, hogy a gazdasági élet öncélúsága helyett annak szociális céljai jussanak az egész vonalon érvényre. Ez a követelmény a háború utáni szociálpolitikában, mint említettük, egvre jobban kezdett hangsúlyozódni, az igazi eredmény azonban elmaradt. Az eredmények elmaradásának számos okai közül kiemelendő az, hogy sok helyen a mindenáron való alkotás kedvéért mellőzték a tényleges szükségletek figyelembevételét, a tervszerűséget, a szociálpolitika különböző mumkaágainak egymással összefüggésben, következetesen való megvalósítását és sokszor ötletszerűen, a szükségletek logikus rendiének figyelembevétele nélkül kelték életre az alkotások. Másutt befejezetlen, hézagos intézményekkel találkozunk, ismét másutt a túlzások tömegével, amelyek a szociális mozgalom szempontjából egyáltalán nem indokoltak és szinte igyekeznek elhitetni, hogy minden szociális jelentőséggel bír, ami korlátozza a gazdasági életet. Az új szociálpolitika azért sem tudta céljait kielégítő mértékben elérni, mert nem építették azt fel a szociális nevelés alapjára. Ez okozta azután, hogy a szociálpolitikai intézményeket éppen azok, akiknek védelmét hivatottak szolgálni, nem tekintették magukénak és ezzel magvarázható az, hogy a múltban a legtöbb szociálpolitikai m40