Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - A foggyógyászat származása

foggyógyászat származása Nehéz eldönteni és igazságot tenni abból a szempontból, ha azt keressük, hogy mi volt előbb a kuruzslás, vagy az orvostudomány. Mert végeredményben e kettő nem választható el egymástól. Hiszen a mai népi értelemben vett kuruzslás sem egyéb, mint orvoslás és igen helyesen jegyezte meg Tapay-Szabó professzor úr, a csillagos cikkek országos hírű írója, hogy amennyiben nem ezt a csúnya és úgyszólván a közmegvetést jelentő kifejezést használnók, mint amit a „kuruzslás" szó jelent, hanem ehelyett például azt mondhatnánk, hogy „empíria", akkor feltétlenül közelebb jutnánk a dolgok általános megérthetéséhez. A kuruzslás, mint gyógyító tényező teljes mértékben azon alapul, amin az orvostudomány: a tapasztalatokon. Amikor a falusi füves asszony — de nem is kell ezért falura menni, hiszen a fővárosban is működik egypár ilyen „tudós nő" — különféle füveket ajánl a betegnek, akkor ő sem tesz mást, mint a gyógykémia által is használt természetadta növényekkel igyekszik a beteget meggyógyítani. Mindezeknek az ismerete pedig évezredek tapasztalataiból szűrődött le és a tudományos gyógyászat részére az ú. n. orvosi disciplina állította be szaktudománynak. Ha a falusi füves asszony közben sok hókuszpókuszt is művel, kezdve a rothadt meggyszemtől a patkányfarkáig, az már aztán a hivatásszerű miszticizmushoz tartozik, a tekintélynöveléshez, a jövedelmet jelentő tudásának üzletszerű védelméhez. Hiszen, amikor az orvosok a latmkifejezéseket hangoztatják a laikus beteg előtt — jólehet tiszta magyarsággal is elmondható lenne — akkor feltétlenül a tekintélyüket, különleges tudásukat, mesterségüket védik ezzel és szereznek egyben tekintélyt a gyógyulásra áhítozó laikus beteg előtt. Hiszen az állatvilágból közismert tény az, hogy sok állat ösztönösen ismeri egyes füvek gyógyító hatásait, pedig nem. hihetjük, hogy közöttük ilenne kuruzsló, vagy szakképzett orvos. De ez az állati ösztönösség úgylátszik örökletes hajlam, lehetett az ősembernél is, hiszen utódaiknál, az emberi kultúra kezdeteiben, a reánk visszamaradt jelek szerint sokszor hihetetlen fejlettséget találhatunk a természetadta növények gyógyhatásának a kiaknázásáról. Így csak példaként említjük meg, hogy a kínaiak már kétezer évvel ezelőtt ismerték a jódnak gyógyító hatásait és olyan terrénumon is alkalmazták, amelyre az újabb időkben az orvosi tudomány nem is régen kezdte alkalmazni, mint pl. a véredényelmeszedésnél, valamint nagyobbodott mirigyek visszafejlesztésére (pl. golyva stb.). Pedig nem állottak a kémia olyan fejlettségi fokán, mint ma állunk és nem valószínű, hogy ők a jódot chilisalétromból állították volna elő, mint ezt ma tesszük, hanem csakis a tenger által kivetett maszatokból nyerhették. íme, mire képes a sok-sok ezeréves empíria. Megvagyunk azonban arról győződve, hogy az a pár ezer évvel ezelőtt élő kínai orvos mélyen lenézte és megvetette azt a nem szakmai honfitársát, aki szintén mert gyógyítással kísérletezni és egész biztos kuruzslónak nevezte. A szakmabeli öntudat és büszkeség, vagy gőg legjobban a lateiner hivatásnál alakult ki, akár orvos, akár ügyvéd és ezzel együtt az óriási elfogultság. Ez már szintén a természetadta emberi hiúsághoz, gyengeséghez tartozik, ami érthető és pláné kidomborodik ott, ahol kenyérkérdésről is van szó. Nem akarunk védőiratot készíteni a kuruzslók számára, csak igyekszünk megérteni működésüket és azt a bizalmat, illetve annak a bizalomnak az okát, amellyel ezekkel szemben még ma is viseltetnek az emberek. Ennek talán az az oka, ha például valamelyik falusi tudósasszony azt mondaná a betegnek, hogy a tenger által kivetett algákat szárítsa meg a napon, aztán égesse el, ennek hamúját lúgozza ki és az így nyert folyadékot használja görvélyes gyermeke gyógyítására, ezt jobban megérti, mintha az orvos vizsgálat után egy receptet ír „Syr. ferri jodati" jelzéssel és elküldi a patikába, hogy ott csináltassa meg és azt adja be a betegnek. Ehhez nincs bizalma. Pedig az eredmény egyforma, mert az orvosság is az. Teljes mértékben osztjuk azok véleményét, akik a magasabb képzettséggel bírókkal viseltetnek nagyobb bizalommal és ezért a kuruzslók elleni harc egyetlen helyes megoldása az lenne, ha az orvosok mennének el — kuruzslóknak. Így valahogy fejlődött ki a feggyógyászat is, azzal a különbséggel, hogy ezt még ma sem lehetett száz százalékig beilleszteni az orvosi tudományba, mint önálló orvosi diszciplínát, miután közelebb áll a technikai tudományhoz, sőt annak édes gyermeke. Ha ennek a történetének akaiunk utána nézni, akkor igen érdekes következtetést voima'unk le belőle abban a tekintetben, hogy tulajionképpen honnan is származik ez a harc, amit például nálunk jelent az orvos ts a fogtechnikus kérdés. Most csak ebben a vonatkozásban beszélhetünk a dologról, mert a világ minden részén már úgy ahogy, a szükséghez képest rég megoldották ezt a problémát, mindenütt levonva a történelem tanulságait. Csak nálunk nem akarták ezt eddig megoldani, de meg vagyunk róla győződve, hogy itt is el fog következni az az idő, amikor érvényesülni engedik ebben a kérdésben is a történelmi igazságot. Keresve a nyomát a fogászat történetének, természetesen fogorvosi szempontból, érdekes dokumentumra akadhatunk. Így többek között egy ezt tárgyaló igen értékes előadás anyagát akarjuk itt ismertetni, amely előadást 1900. évi december 5-én tartották meg a orvosegyesület stomatológiai szakosztályán. Ennek az előadásnak a szövege megjelent az 1901. évi „Magyar Fogászati Szemle" januári számában is. Az előadást Salamon Henrik dr. egyetemi m. tanár, fogorvos tartotta meg és igen értékes anyagot ismertetett. A legérdekesebb azonban ebből az, hogy tulajdonképpeni tudományos fogorvoslásról csak 1859—1885. évekről lehet beszélni, ezekben az években vette át ezt az orvostudomány mint önálló orvosi szaktudományt, addig nem tartozott szorosan véve az orvosok foglalkozási körébe, nem fektettek súlya rá, miután a müfogpótlás és az ezzel járó egyéb tevékenység, mint a fogkonzerválás, teljesen különálló foglalkozási ágat alkotott és nem orvosok űzték, hanem fogtechnikusok, illetve ezek elődeik, akik az orvosi tudomány szempontjából mind laikusok voltak. Így például Salamon dr. keresve és kutatva a fogászat történelmét a szakirodalomban, megálllapítja, hogy a legelső ilyen szakkönyv Carabelli tollából jelent meg Wien-ben 1844-ben a következő címmel: Sysiematisches Handbuch für Zahnheilkun.de". Ez a könyv az első önálló orvostudományi szakkönyv a fogászat köréből. Sajnos, Salamon dr. nem említi meg előadásában, hogy tulajdonképen ki is volt ez a Carabelli, aki elsőnek tárgyalta orvostudományi alapon és foglalta rendszerbe a fogorvoslást. Ezt a hiányt ma pótolandó, utána néztünk és megállapítottuk, hogy Georg Carabelliról így emlé29