Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - Vass József a fogtechnikuskérdésről

kezik meg az igazi szaktörténelem: „Ein verschlagener Italiener George Carabelli, van Beruf ursprünglich Üoldarbeiter, befasste sich in Wien aucli mit der Herstellung von Goldgebissen und da er das Glück hatte, allerhöchste Potentátén zu seinen Kundén zu záhlen, erhielt er den Titel „Leibzahnarzt". „De tovább megyünk és a történeti hűség kedvéért meg keil még itt mindjárt említenünk azt is, hogy ez a Carabelli volt a szerzője Ausztriában annak a császári pátensnek, amely 1842-ben jelent meg és eltiltotta a fogtechnikusokat attól, hogy önálló prakszist folytassanak, illetve ettől kezdve erre engedélyt újak nem nyerhettek. Tehát ez az ügyes, „fortélyos olasz aranyműves" olyan tökélyre vitte a szakmáját a fogászatban, hogy elnyerte az udvari fogorvosi címet, azonkívül értékes szakmunkával ajándékozta meg a fogorvosi tudományt, azonban nem feledkezett meg arról sem, miután már fogorvos lett, hogy befolyását latba vetve távoltartson másokat ettől a foglalkozástól, szintén csak kenyéririgységből. Mindez azonban nem von le semmit értékéből, abból a szempontból, hogy ő volt az első, aki önálló fogorvosi szakmunkát adott közre. Ha ezt Salamon dr. harmincötévvel ezelőtt megtartott előadásában nem említette meg, csakis azért lehetett, mert nem volt tudomása Carabelli előképzettségéről. Ugyanezen a helyen az előadó idézetet közöl a X-ik századbeli Albucasis nevü arabs orvoss,zerzö müvéből, aki panaszkodik afelől, hogy sok a kuruzsló a fogászat 'terén (tehát a X-ak századbeli arabs fogorvos is már panaszkodott!) mondván, hogy ezek az egyének „in impudentia sua et in audacia sua" foghúzással és foggyógyászattal foglalkoznak. Egyben megállapítja Salamon dr. kutatásai alapján, hogy már igen J korán, a hippokratisták korában is, de az egyiptomiaknál, a rómaiknál, az araboknál és azóta minden népnél, a gyógygyakorlatnál az alacsony míveleteit végző fördősök, borbélyok és orvosok famulusai, akik müfogakat szintén készítettek, mivel ez az orvosok által teljesen negligáltatott, hatalmukba kerítették a foggyógyászat gyakorlatát is. Nem kívánunk vitatkozni most ennyi év után az érdemes előadóval, de kézenfekvő az elfogult álláspontja, amely csakis az orvosi szemszögből, de nem szakszemszögből, hanem a gazdaságiból figyeli és látja meg még a történelemben is az eseményeket, mert amikor azt mondja, hogy „az orvosok negligálták" pl. a müfoggyártást és a foggyógyászatot, ez egész természetes, hiszen a fogorvoslás csak igen kevés arányban számítható az orvosi működés körébe, miután több mint 90% technikai munka szükségeltetik ezen a téren, tehát ezt már ab ovo az orvosok nem művelhették. De Salamon dr. sem tud elzárkózni a történelmi igazságok leszűrése elől és ha egy kissé bátortalanul is, ami érthető,' hiszen ha ezt egyenesen, nyíltan ma, vagy a múltban egy orvos kinyilatkoztatni merte, akkor orvostársai részéről azonnal a Iegerélyesebb üldözésben, bojkoUbaii volt része. És lenne még ma is, ez a kari öszszetanozásból folyik, ma igen szép vonás, csak nem helyénvaló. Szóval maga Salamon dr. sem tudott elzárkózni bizonyos igazságok leszűrése elől és azért a következőket mondja, szőszerint: „Ha már ezen régmúlt időkben, de meg azóta szakadatlanul mindig és mindenütt azt látjuk, hogy a fogászat segédmunkásai (?) átcsapnak a foggyógyászat terrénumába, úgy mégis csak kell, hogy ezen tüneménynek mélyebb oka legyen, mint az Albucasis említette szemérmetlenség és vakmerőség. Ha egy abusus évezredeken vcnul keresztül a történelmen, akkor nem a változó egyénekben szabad keresnünk az okokat, hanem magából a dolog lényegéből kell azt kimagyaráznunk, így van ez a mi szaktudományunkban is. A fogászatot elméletben lehet ugyan két komponensre beosztani: foggyógyászat és fogtechnikára, de a gyakorlatban nem. Aki az egyikkel foglalkozik, annak szükségképen a másikkal is kell foglalkoznia: ezen nem változtatnak miniszteri rendeletek sem, mert ez históriai tanulság." íme ebben van a lényeg. Ez őszinte megnyilatkozás es azonkíbül fedi a helyes irányt, de azonkívül ez magyarázza meg azokat a rendezéseket, amelyeket külföldön láthatunk és amelyet itt nálunk még a több évtizedei harc sem tudott elérni. Tehát a fogászat történelme megmutatja a helyes, egyetlen járható útat. Ez pedig nem más, mint a kornak legjobban megfelelő képzett fogászokat állítani a közegészségügy szolgálatába, nem pedig azon lovagolni, hogy kinek van ehez, vagy ahoz joga. Jogot csak a tudás adhat. Márpedig eddig azt -láttuk, hogy nem a tudás sezrint mérték nálunk ezen a téren a jogot. Ez a különbség az elmélet és a gyakorlat között. Ami pedig a fogászat történetét illeti, azt ebből a rövid kis megemlékezésből is láthattuk, hogy azt kizárólag a fogászok, dentisták, fogtecnhikusok, vagy bármilyen néven is nevezzük őket, teremtették meg és nem az orvosok, ezek a laikusok voltak azok, akik ebből tudományt csináltak. Tehát utódaikat is megfelelő jogok illetik. Vass József a fogtechnikuskérdésről Még a nemzetgyűlés idején történt, hogy 1923 május 30-án Alföldy Béla dr. (akkor nemzetgyűlési képviselő) éles interpellációt intézett a kormányhoz a fogtechnikus-kérdésben, amelyre Vass József akkori népjóléti miniszter azonnal 'válaszólt. A nemzetgyűlési napló tanúsága szerint a kérdés lényege az 191 l-es rendelet körül forgott, alapjában teljes mértékben az orvostársadalom eltéríthetetlen véleményét tükrözte vissza a fogtechnikus-kérdésben, a felszólaló hivatkozik azokra a „visszaélésekre és nagy veszélyekre", amelyeket a fogtechnikusok működése okoz közegészségügyi szempontból és kéri a büntetőrendelkezések megszigorítását, a 191 l-es és 1919-es rendeletek szigorú keresztülvitelét. Nem felejtette el felszólaló kihangsúlyozni azt sem, hogy milyen nagy károkat okoz ezeknek a jogosulatlan fogtechnikusoknak a működése és kéri a minisztert, hogy utasítsa el a „Fogtechnikusok Országos Szövetsége" által 1923 március havában előterjesztett memorandumnak összes pontjait. Nem tudjuk, hogy mik voltak ezek az előterjesztések, Vass József válaszából azt vesszük ki, hogy a szövetség kérte helyzetüknek a rendezését a viszonyoknak megfelelően és tekintsen el az 1911. évi rendelettől. A válaszból azt is 'kiolvashatjuk, hogy az orvostársadalom igyekezett a minisztert szemléltető módon iis meggyőzni és végigvezetve őt a klinikán, bemutatott neki súlyoá fogműtétes eseteket, amelyeket állítólag a fogtechnikusok működése okozott. Kutatásaink nyomán azonban láttunk olyan dokumentumokat, hogy ezek a bemutatott, úgyszólván demonstratív esetek, nem is abból származtak, amint ezt az érdekeltek Vass miniszternek megjelölték. Kilehet ezt érezni aztán már a vá30