Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - Fogorvosok gazdasági harca a fogtechnikusok ellen

tozóság szerint is bennünket a közép-európai medencéhez köt, így tehát egész természetes, hogy a jogi szabályozások is ehez az erőkhöz kell, hogy igazodjanak. Nem nyúlhatunk át Amerikába példáért, nem kivághatjuk, hogy az ottani rendezést vegyék át példának, de annál természetesebb, hogy a régi monarchia széthullott darabjaiban, pláne ott, ahol elszakított véreink élnek, hogy azokkal egyforma kedvezményben részesítsük a mi államunk polgárait is, eltekintve midnen egyéb tudományos igazságtól — amit legjobban a német példa igazol — elegendőnek tartanánk ezeket a példákat a követésre, mert hiszen a többit a jövő úgyis meg fogja oldani a fejlődés folyamán. Fogorvosok gazdasági harca a fogtechnikusok ellen Vitán feKil áll az, hogy nem tudományos, sem pedig a közegészségügy érdekei akadályozták meg eddig nálunk azt, hogy a fogtechnikus kérdés az egyetlen helyes módon megoldassék — ennek nevezzük a külföldi kultúrállamok szabályozási módjait — hanem mindig és kizárólag gazdasági érdekek, egész természetes, hogy időről-időre újra és újra fellobban ez a harc és hinti el az elégedetlenség csíráit a társadalombn. Mert amidőn azt látjuk — és ez sem vitatható! — hogy a társadalom, a közvélemény többsége ebben a kérdésben mindig a fogtechnikusok mellé áll, akkor mégis csak kellene ezzel számolni és nem lehet hatalmi szóval, egyoildalú érdekeket védve, kodifikálni. Kitűnő példa volt eme fenti megállapításunk helyességére az orvoskamarai törvény képviselőházi tárgyalása, ahol úgyszólván nem „lehetett a fától látni az erdőt", vagyis a Ház többsége — nemcsak a felszólalók többsége, hanem a képviselőház lelki-többsége (hiszen a szavazás ebben a kérdésben csak a mechanikus többség volt) teljes mértékben a fogtechnikusok mellé állott — igen keveset foglalkozott magával a törvényjavaslattal, hanem főleg a fogtechnikus kérdéssel, amelynek alapjában semmi köze nem volt ehez a törvényjavaslathoz, azt csak egy helyen, három sorban érintette. (Az 52-ik §-nál). A belügyminiszter úr igazán bátran és férfiasan állott ki ebben a röhamban a plénum elé és megvédte jóhiszeműen a belügyminisztérium egészségügyi főosztálynak az álláspontját ennél a kérdésnél, teljesen egyoldalú információk alapján. Márpedig az egészségügyi főosztály vezetői orvosok és így egész természetes, hogy ezek teljes kíméletlenséggel és kari hűséggel kezelik és vallják az orvostársadalom abbeli állsápontját — amely álláspont jelenleg egyedül ál az egész világon! — ami úgy szól, hogy ki kell irtani a fogtechnikusokat. Tekintve pedig, hogy ez az álláspont győzedelmeskedett a kodifikálásnál, ez olyan súlyos hiba, amelynél a kari hűség nem adhat felmentést, miután egy törvényes szabályozás nem szolgálhat egy élő társadalmon belül önző gazdasági érdekeket, pléne akkor, amikor a társadalom ítélete igenis szükségessé teszi a fogtechnikusok működését. A képviselőház lelki többsége ezt tisztán és félreérthetetlenül visszatükrözte és nagy kár, hogy a belügyminiszter úr nem ismerte fel ennél a pontnál a parlamentárizmus igazi hivatását és ebben az esetben valóban kifogástalan funkcionálását. Mert nem volt politika azokban a felszólalásokban, hanem tiszta tárgyi igazság, az egész ország spontán megnyilvánulása. (Ha történetesen a parlament mind a 248 tagja orvostudományi diplomával rendelkezne, akkor egyetlen egy felszólalás sem hangzott volna el a fogtechnikusok mellett!) Törvényt alkotni csak egyféleképen lehet: jól. Ahoz pedig, hogy valamely törvény pól legyen megalkotva elsősorban is szükséges az a minden elfogultságon felülemelkedő, minden életmegnyilvánulást helyesen kikutató és felfogó biztos körültekintés, amely számol a társadalom minden rétegével, amely a társadalmon belül vigyáz arra, hogy élő existenciák jogait el ne konfiskálja más existenciák javára. Márpedig jogokat nemcsupán valamely belügyminiszteri rendelet kreálhat éveken keresztül, hanem az élet, a szükséglet, a tudás is. Csodálatos dolog, hogy amikor a sokkal nagyobb veszélyt magában rejtő foglalkozási ágnál, mint amilyen a szülésznők működése a közegészségügy terrénumain, nem csapnak olyan nagy lármát, törvényes forma között működhetnek, hivatásuk szükséglet, pedig tagadhatatlanul apostolai vidéken annak a pusztító rémnek, amit úgy hívnak, hogy: egyke. Az Országos Közegészségügyi Intézet 1934. évi statisztikai adatgyűjtés szerint — 25 törvényhatóság és 10 város bejelentései szerint, Budapest kivételével — például „gyermekágyi láznak bizonyult esetei" a következő képet mutatják: bejelentett esetek száma 881 ebből halálos kimenetelű 403 a 403 halálesetből pedig szülés után történt: 168, vetélés után: 235. Erről a problémáról a jelentés csak ennyit mond: „A beküldött bejelentőlapokat ez évben is minden feldolgozás nélkül a szülészeti ügyek miniszteri biztosához tettük át. A kerületi szülészfőorvosok az egészségügyi hatóságoktól kérték úgy ezeknek, mint az Országos Közegészségügyi Intézethez be nem jelentett (tehát a bábanaplók és kórházi jelentésekből tudomásukra jutott) esetek részleteinek kivizsgálását." Tehát az Országos Közegészségügyi Intézet kimutatásában nem is szerepel az egész ország ,,sepsis puerperalis"-al Hát ezek nem „kuruzslók" 7 Miért nem helyezték a bába-asszonyok díszes rendjét a „kihalási etatumra" és miért nem orvosok foglalják el a helyüket, amikor köztudomású az a pusztítás, amit működésük az embertermés rendjén évente vág? vagy miért nem sújtja az orvostársadalom bojkottal azokat, akik okleveleket állítanak ki bábaaszszonyok részére? Miért? Miért? A szülésnek orvosi asszisztenciával való lefolytatása ma még luxus, csak a módosabbak előjoga. Az orvostársadalom által üldözött, lenézett és a kihalási etatumra helyezett fogtechnikusok működése gazdasági szempontból sokkal hozzáférhetőbb, noha működésük egészségügyi szempontból abszolúte nem káros, sőt a fogászati-kultúra fejlesztésében a múltban kimondottan úttörő volt a széles néprétegek számára és lesz is mindig a jövőben .. . 19