Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - Fogorvosok gazdasági harca a fogtechnikusok ellen

Amikor tehát a belügyminiszter úr hivatkozott az 1911. évi 112.026. számú belügyminiszteri rendeletre, akkor nem informálták jól, mert ez a rendelet sohsem lett úgy végrehajtva, ahogy azt 25 évvel ezelőtt szerették volna, hanem a közben elmúlt huszonöt év — egy világháború is volt, Nagymagyarországból Csonkamagyarország lett! — nagyon sokat korrigált a való életben ezen a rendeleten. Tehát 1935-ben helyreállítani egy 191 l-es rendelet integritását törvényes rendezéssel, a közben lefolyt való élet tudomásulvétele nélkül: abszurdum. Azaz egy lehetőség indokolhatja ezt is. Ha a közben elmúlt huszonöt év tanulságait, a közben kisarjadt természetes megélhetést biztosító existenciát nem veszszük tekintetbe, hanem kimondjuk, hogy adják át a helyeiket másoknak, mert szükség van reá. Vagyis nem ismerünk el életszerezte jogokat, hanem csak a puszta írást, a nyomtatás betűit. Végeredményben a belügyminiszter úr nyíltan és őszintén megmondotta ezt, amikor kijelentette, hogy ő a magasabb képzettség mellé áll, hiszen évente a három egyetem több mint 400 új orvossal ajándékozza meg ezt a szerencsétlen országot, hogyan tudjanak ezek boldogulni? Kell a hely nekik. Ez igaz. De viszont tudni kell azt is, hogy azok a fogtechnikusok, akik csak például 10 év óta folytatnak önálló parkszist, vagyis nem laboratóriumi munkát, tudásban és képzettségben nemcsak a most kikerülő fiatal orvosoknál, de a már néhány év óta szintén prakszist folytató fogorvosoknál is tudásban sokkail magasabb képzettséget jelentenek a fogászat területén. Ez a magasabb képzettség. De ismerünk más magasabb képzettséget is, például a németországi dentisták, fogászok képzettségét. Miért nem lehetne — épp a közegészségügy fejlesztése érdekében — ezt nálunk is megvalósítani? Hiszen az ellen igazán nem lehet senkinek sem kifogása, hogy a fogászattal foglalkozók magasabb képzettséghez jussanak. Tekintettel arra, hogy minden elfogultságtól mentes, a kérdést alaposan ismerő objektív megállapítás szerint a fogászat 90%-ban technikai és csak 10% foggyógyászati tevékenység, mely utóbbi csak a legkivételesebb esetekben, a kimondottan sebészi beavatkozást igénylő esetekben, nevezhető orvosi munkának, kézenfekvő dolog, hogy a technikai részt kell jól tudni. Márpedig ezt csak a fogtechnikusok tanulják meg, oz orvosok nem. Ez megdönthetetlen tény és igazság. Ha pedig ígv van, akkor a magasabb képzettség alatt csakis azt érthetjük, hogy az az orvos, aki a fogászatot választja szakmájának, akkor válhatik csak igazán jó fogorvossá, ha ugyanúgy, ugyanannyi időt szentel a technikai munkák megtanulására és elsajátítására, mint egy fogtechnikus. Ez lehet a magasabb képzettség — az orvosoknál. Márpedig nálunk ezt nem tanítják úgy, mint külföldön. Ez a disztinkció áll fenn például a mérnöki hivatásnál, amikor megkülönböztetünk hivatás szerint építészmérnököt, gépészmérnököt, vagy vegyészmérnökör. Az anyag, amit meg kell tanulniok, már eleve olyan különböző és annyira egymástól eltérő tanulmányokat kíván, hogy az egymással Ö9sze nem keverhető. Egyik szakorvosi hivatás sincs annyira elkülönülve az általános orvostudománytól, mint a fogászat, éppen a technikai vonatkozás miatt. * Mit mond annak a gazdasági harcnak a története, amely nálunk ezt a kérdést az elmúlt utolsó 5—6 évtized alatt kísérte? A jelszó .minden esetben a közegészségügy volt, a fegyver minden esetben az orvosi diploma, de a valóság, a gyakorlat mást mutatott. Ebben a küzdelemben a kezdetén talán csak az volt szép, hogy őszintébb volt, vagyis jobban kidomborodott annak gazdasági jellege és alapja, ami kitűnik az egykori röpiratokból, amit ebben a tárgyban fogorvosok adtak ki. Csak két ilyen röpirat áll a rendelkezésünkre, egyiket Bauer Samu dr. budapesti fogorvos adta ki 1912ben, címe: „A fogtechnikus ügy rendezése", a másik, pedig dr. Antal {ános egyetemi magántanár, fogorvos tollából való, megjelent 1920-ban, címe: „A fogtechnikusügy rendezéséről, különös tekintettel a proletárdiktatúra idejére". Antal János dr. és Bauer dr. is annakidején vállalkoztak a fogtechnikusok vizsgáztatására, a belügyminisztérium felkérésére és emiatt az orvosok reájuk kimondták az orvostársadalom részéről a bojkottot, miután ezzei a lépésükkel szerintük etikai vétséget követtek el. Ebből a két kiadványból fogunk itt néhány szemelvényt közölni, amely szemelvények világosan mutatják a kenyérharcot ebben a kérdésben, valamint azt is, hogy végeredményben is a fogtechnikusok nagyon jól ellátták a hivatásukat és pionirjei voltak a közegészségügy fejlődésének a fogászat terén. A két röpirat tulajdonképen védőiratnak szolgált arra a tényre, hogy ők miért vállalták el a vizsgáztatást és miért támogatták a kormányzatot az 191 l-es megoldásban, azonban hiába keressük a közegészségügy érdekeit, nem találjuk, amit pedig joggal várhattunk volna, vagyis, hogy miért kell kiirtani a fogtechnikusokat, mint kuruzslókat, hát annyira ártalmasak a lakosság egészségügyi szempontjából]? Nem, ezt sehol sem találtuk meg ebben, hanem megtaláltuk bennük az emberi önzésnek, a kenyérirígységnek nyíltságát. íme néhány ízelítő: (Bauer dr. könyvéből.) „Hogy a rendezés ma, — számbelileg is — sokkal kedvezőtlenebb ránk, fogorvosokra, mint lett volna öt, vagy tíz év előtt, azt a következő kis statisztika bizonyítja: A budapesti fogtechnikus ipartestületnél belajstromozott mesterek száma 1912-ben 203; ezek iparigazolványa kiállíttatott 1900 előtt: 34, 1901—6:43, 1907—1 l-ig: 119, 1912-ben: 7. Azaz: ha 1900-ban csináltuk volna a rendezést, úgy Budapesten alig 30, ha 1906-ban, alig 70 fogtechnikussal kellett volna számolni, mig ma már 200 fogtechnikus mester van egyedül Budapesten! Tehát közel hatszor annyi, mint 1900-ban, vagy közel háromszor annyi, mint 1906-ban". „A rendezés mai módozata azért is kedvezőtlenebb a fogorvosokra, mert a fogtechnikusok többet kértek és kaptak a kormánytól, mint amennyivel megelégedtek volna akár még 6 évvel ezelőtt is. S ha nem rendezik ma az ügyet, még kedvezőtlenebb lesz a számbeli arány néhány év múlva, a fogtechnikusok száma egy évtized alatt legalább is meg fog kétszereződni. A budapesti ipartestületnél 1908— 1912-ig 106 tanonc szabadult fel; ma pedig 148 segéd és 197 tanonc lesz nyilvántartva, tehát közel 350 egyén, ki 8—10 év múlva önállósíthatja magát. S ha a rendezés be nem következik, úgy e 350 egyén is, ha egyebet nem, úgy fogpótlást (műfogakat, fogsorokat) készíthet, közvetlen a betegnek". * ,,De készítsünk mérleget, mit vesztenek és nyer20