Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - A fogtechnikus-kérdés külföldi szabályozásai

radikálisan oldotta meg a kérdést és csakis az önálló, ipariigazolvánnyal, márminit a rendelet megjelenésekor iparigazolvánnyal rendelkező fogtechnikusokat engedte vizsgára és a vizsga sikeres letétele után engedte meg nekik az önálló praxist lényegtelen korlátozásokkal. Az 191 l-es rendelet módosítása és végrehajtási utasítása 1912. október 11-én jelent meg. Ez a végrehajtási utasítás tartalmazta a szakvizsga letételének a tárgykörét és módjait. Az nem tartozik ide, hogy milyen nehezen indult meg a végrehajtás, mert a fogorvosi kar veszekedett, egymást helyezték bojkott alá, mert az orvostársadalom nagyrésze helytelenítette a rendelet kibocsátását és nem akarták vállalni a vizsgáztatást, összeférhetetlennek tartották diplomájukkal azt, hogy ők szerepet vállalhassanak abban, hogy „kuruzslókat" vizsgáztassanak és tudásukról bizonyítványt állítsanak ki. Sőt egyesek azt állították, amennyiben orvosok fogtechnikusokat vizsgáztatnak le, akkor végeredményben megsértik az egyetem autonómiáját, mert hiszen bármilyen bizonyítványt, vagy diplomát, mégha a fogtechnikusok vizsgáztatásáról van is szó, csakis az egyetem adhat ki. Kötetekre menne ennek a béka-egér harcnak a leírása, de tény az, hogy kultúrbotrány lett belőle, ami.t csak a bekövetkezett háborús hangulat vágott el. Olyan formát határoztak meg, hogy nem adtak ki külön bizonyítványt a vizsgákról, hanem az iparigazolvány hátlapján történt az igazolása annak, hogy az illető eleget tett a belügyminiszteri rendeletnek és így annak határozatai szerint folytathatja működését. Ez olyan jelenség volt, amellyel szemben tulajdonképen az államhatalom tehetetlen volt, úgyszólván kötéllel kellett fogni orvosokat arra, hogy hajtsák végre a minisztérium rendeletét a vizsgáztatás szempontjából, s bátor embernek kellett lennie annak, aki elvállalta, mert az orvostársadalom kiközösítette magából, kari bojkott alá helyezte. Ilyen kultúr-terror még nem volt Magyarországon, mint ebben a kérdésben. Az ezután következő rendelkezés már a háború és a forradalmak után következett be, 1919-ben 27.633. számú népegészségügyi miniszteri rendelet, Csilléry András dr. miniszter, fogorvos szövegezésében és aláírásával. Csak megszigorította az eddigi rendelkezéseket és a büntető eljárás illetőségét kivette a közigazgatási hatóságokéból és áttette a büntetöjárásbíróságok hatáskörébe, hogy az üldözés hatályosabb lehessen. Különben Csilléry dr. sohasem titkolta azt, hogy célja mindig az volt, hogy megszüntesse a fogtechnikusok önálló működését. Végül jött az 1924. évi népjóléti minisztérium 150.000. sz. rendelete, amely a szakorvosi foglalkozásokat határozza meg és ennek a rendeletnek alapján állították fel az egyetemeken a stomatológiai tanfolyamot és tették kötelezővé azok részére, akik a fogorvosi működést akarták kifejteni a jövőben. Ez hathónapos kötelező kurzust jelentett, de vizsgák nélkül. Ez van ma is még érvényben. A fogtechnikus-kérdés külföldi szabályozásai Önmagától érthető, hogy egy olyan kérdés, mint a fogtechnikus-kérdés, amely végeredményben roncsén nemzeti sajátossághoz kötve, hanem egyformán az egész világon jelentkezett az új korban, nem is lehet különleges nemzeti megoldás, illetve rendezés tárgya. Miként a tudományos előrehaladás nemzetközi, éppígy a fogtechnika fejlődése és ezt megelőzőleg az általános szükséglet növekedése a kultúra terjedésével, minden országban úgyszólván teljesen egyformán dobta felszínre azt a harcot, amit eddig csak nálunk ismertettünk azon a címen, hogy az orvosok gazdasági harca a fogtechnikusokkal. Legfeljebb eddig az a különbség ebben a kérdésben, hogy a küllőid különböző államaiban különféleképpen rendezték ezt a problémát törvényhozási úton. Hangsúlyozzuk, hogy törvényhozási úton és nempedig rendeletileg. Még egy igen fontos momentumot kell itt megemlítenünk, mégpedig azt, hogy ez a rendezés a külföldön — talán az olasz és a franciát kivéve — nem olyan régi, mint amit nálunk ismernek 1911-ből és amelyet a mostani orvoskamarai törvény alkalmával igyekeztek törvényi erővel felruházni, i A legtöbb kultúrállamban 1920-as évek után indult meg ennek a kérdésnek a modern időknek megfelelő törvényi rendezése. Miután pedig ennek a kiadványunknak nem lehet a célja a teljes külföldi törvévényes rendelkezéseknek az ismertetése, hiszen ez igen nagy anyagot ölelne fel, azért csak jellemzéskép egykét államnak az idevágó törvényes rendelkezéseinek a lényegét ismertetjük. Hiszen ennek a kérdésnek ebből a szempontból való alapos feldolgozása végeredményben annak a minisztérium törvényelőkészítő-osztályának lenne a kötelessége, amely hivatalból kell, hogy ezzel foglalkozzék. Ebben az esetben a belügyminisztérium egészségügyi főosztályának a hatáskörébe tartozik ennek az anyagnak a lelkiismeretes feldolgozása és a miniszterrel való megismertetése. Most csak néhány példával fogunk szolgálni, előrebocsátva annak a megállapítását, hogy a külföld is abból a szempontból indult ki, hogy a magasabb képesítés mellé áll, azonban ezt a magasabb képesítést egész más szempontokból fogta fel. így elsősorban a szerzett jogokat a legmesszebbmenőén megvédte, de nemcsak azért, mert ez végeredményben szociális kötelesség, hanem azért is, mert nem látott veszélyt a közegészségügyre nézve, ha a fogtechnikusok szabadon működhetnek, ha szakértelmüket vizsgával igazolják. * AZ OSZTRÁK PÉLDA. „Die Ausübung der Zahnheilkunde und Zahntechnik in Österreich" címen Dr. med. Alfréd Khaum osztrák népjóléti minisztériumi titkár adott ki 1930-ban egy kis könyvet, amelyben igen szakszerűen és világosan sorakoztatja fel ennek a kérdésnek az anyagát, ismerteti az összes e tárgyban megjelent törvényes rendelkezéseket. Ha semmi mást nem láttunk volna, mint az osztrák példának a szolgai lemásolását időben és minőségűén a fogtechnikus-kérdésben, akkor már nálunk sem lenne régen probléma ez a kérdés. Az osztrák törvényes rendelkezés 1920-ban született meg, vagyis, Sajnos, azonban az a tervszerűség, körültekintő és elmélyedő gondosság és az a szabatosság, mely a háború előtti jogszabályalkotást jellemezte, a viszonyok konszolidálása folytán sem foglalta el helyét, és ami aggasztóbb, a jogalkotás módjának legújabb iránya sem látszik olyannak, hogy abból a jövőre sok jót merjünk következtetni. De rá kell mutatnom egyre, mely hitem szerint a legtöbb bajt idézi elő, különösen a törvények alkotásánál. Ez a körülmény a sietség. Lázas, izgatott sietést kell tapasztalni sokszor, mikor egy törvényjavaslatot tárgyalnak. (Dr. Puky Endre a közig. bír. elnöke.) 16