Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 15-16,. szám - Nem várhat semmi jót egyelőre a mezőgazdaság az uj Országos Földhitelintézettől

legitizmus évről-évre nagyobb teret nyer közvéleményünkben és egy esetleges restaurációnak mindinkább több híve lesz nálunk is. Nem becsülhető le ennek a szempontjából azok a közjogi megállapítások, amelyek ennek a katonai rendnek a vagyonjogi helyzetének kutatása folytán kerültek felszínre. A volt monarchia történelmének abból a korából származnak ezek az eltemetett megállapítások, amely a legtöbb közjogi vitára adott alkalmat és amely még ma is alapja minden restaurációs törekvésnek, mégpedig a pragmatica sanctio kora. Erre az időre esik az a fontos közjogi új beállítottság, amit fontosnak tartunk tisztázva tárni történelmi közvéleményünk elé. Ebből az időből származik, Mária Terézia korából, az a helytelen beállítás, mintha ez az uralkodónk császárnő és királynő lett volna. Megdönthetetlen okfejtéssel és közjogi adatokkal bizonyította be Petriohevich ezredes, hogy kétezer éven keresztül téves volt a közjogi címzés, mert Mária Terézia magyar királynő volt elsősorban és csak aztán császár hitvese. Férje, Lotharingiai Ferenc, a mai Lotharing-Habsburg ház feje, választott német-római birodalmi császár volt, a szuverén magyar királynő férje. Abban az időben csak a magyar Szent István koronájának a viselője és a németrómai birodalmi korona voltak szuverének. Olyannyira komoly volt a magyar király, mint szuverén uralkodó nemzetközi elismertsége abban az időkben, hogy Európa többi uralkodói (pl. a francia és a porosz) a magyar királyi udvarhoz küldték követeiket, vagy a magyar királynak üzentek háborút és nem az osztrák császárnak, azon egyszerű oknál fogva, mert akkor még osztrák császárság nem is létezett. Tehát az akkori monarchiának (hiszen ezekszerint nem is volt ez osztrák-magyar „monarchia"!) a súlypontja a szuverén magyar királyságon nyugodott! KÖZGAZDASÁG »ittiiiiiiiiiiiitiiitiiitiitiiiiiiiiiiiiittiiiititiiiiiiiiiitiiiiiiiiiijiirjiiiiiiiJi(jiiiiiiii»)iiiiiitiiiiiiiiji(jiiiiiiiitiiiiiiifiiiijiitiiriiMiiiiii(fiji Nem várhat semmi Jót egyelőre a mezőgazdaság az uj Országos Földhitelintézettől Már egyik korábbi számunkban is szóvátettük, hogy az altruista intézetek gyorsan keresztülhajtott fúziója lehetett talán személyi érdek, de a gazdatársada1 ómnak semimikép sem volt sürgős érdeke ebben a formájában. Mert a föl dbirtokpolitikai reformok végrehajtásán kívül, amely hosszabb munkálatokat igényel, vannak olyan sürgős tennivalók, amelyek talán simábban bonyolódhattak volna le, ha egyelőre megmaradtak volna érintetlenül azok az altruista intézetek, mint a Kisbirtokosok Földhitelintézete és az Altruista bank, amely intézmények valamikép mégis rendelkezésre állottak új kölcsönök folyósításával is az igénylőknek. Most azonban, ezzel a máról-holnapra való összedobással először is olyan organikus belső szervezési feladatok hárulnak a vezetőségre, hogy bizony háttérbe kell, hogy szoruljon a gazdatársadalom hiteligénye. Mert egy ilyen óriási fúzió nem csak azt jelenti, hogy összeköltöznek, irattárakat átvisznek egyik épületből a másikba és aztán folytatódik ott, ahol elhagyták. Sajnos előbb sokkal súlyosabb és fontosabb belső kérdések megoldása következik és meglehetősen sok idő szükséges az összehangoláshoz. Fokozottabban érzhető a jelenlegi helyzetben, amikor a kielégítő termés nemcsak arra jó, hogy az eladósodottak könynyebben tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek, de az is velejáró jelensége, hogy növekedtek a hiteligények is. Kézenfekvő, hogy amikor a hiteligények növekednek és ezzel egyidőben a mezőgazdasági értékesítési lehetőség is kielégítő, hogy akkor minden a tőkehiányon, kívüli fennakadás a hitelfolyósításnál kettős kárt okoz. Sajnos az egész fúziónál csakis személyi szempontok voltak előtérben, minden már kérdés mellékes volt, sürgősen keresztül kellett hajtani a fuzionálást, mert lejárt az egyéves szerződése az Altruista bank volt vezérigazgatójának, Reményi-Schneller Lajosnak és ennek meghosszabbítása nehezebben ment volna a régi feltételekkel, a fúzió pedig már korábban el lett határozva és a vezérigazgató szerződését az egyesített intézetek jobban elhirják, miután a nyugdíjazásokkal megtakarítást lehetett elérni. Ez lehetett szempont a megtakarítás szemszögéből nézve, de semmiesetre sem a mezőgazdaság hiteligényeinek a szempontjából. Mert a közös nevezőre hozása a fuzionáltatott intézeteknek nem olyan egyszerű ügy, ahogyan azt a kívülállók hitték, lévén például a régi Magyar Földhitelitnézetnek igen jelentős, komplikált külföldi adóssága, amelyre nem állt kellő fedezet a rendelkezésre már az utóbbi években és egyezséget sem sikerült létrehozni. Hiszen a megfelelő kamatszolgáltatási kötelezettségnek sem tudott a régi intézet eleget tenni a transzferalapba, ezekből az adósságokból mintegy százmillió pengő fedezetlen hiányt állapítottak meg szakemberek, tehát ezzel a súlyos hiánnyal öntötték egybe a másik két, sokkal jobban fundált intézetet. Ebből következik aztán természetszerűen az, hogy megbénítja a másik két intézet funcióját is az egyesítés, mert ha az állam úgyis szanálja egyszer a Magyar Földhitelintézetet — ez nem maradhat el — azt jobb lett volna megtenni az egyesítés előtt, amikor könynyebb végrehaj ani ilyen szanálást és nem nehezedik ez a rendezetlenség a másik két intézet stockjára Egész véletlenül az utóbbi hetekben meglehetősen javult a fix papírok piaca is, meglehetősen nagy érdeklődés tapasztalható, ami természetes is, hogy az utóbbi évben tapasztalt konjunktúra javul ás komoly tőkéket fog irányítani a fix kamatozású papírok felé. Ezt csak abból a szempontból említjük meg, hogy a jó felvevőképességű piac alkalmas új kötvények kibocsátására, márpedig a most megalakult egyesitett intézet belátható időn belül nem is gondolhat új kibocsátásra, mert ezt lehetetlenné teszi sokáig belső kiforratlan organí zációja. E hasábokon már korábban is kifejeztük azt a felfogásunkat, hogy Reményi-Schneller Lajos dr.-t, bármily ügyes bankorganizátor, nem tartjuk alkalmasnak az egyesített intézetek vezetésére — (sajnos e kritikánk miatt le kellett mondania két képviselő-főszerkesztőnknek, miután Reményi-Schneller Lajos képviselő úr ebből „pártkérdést csinált", ez azonban nem változtathat elfoglalt álláspontunkon, mint ahogy nem változtathat a pártfegyelem azon sem, hogy a nap keleten keljen fel) — miután itt elsősorban is nem a szanálásról volt szó, hanem a mezőgazdasági hiteligények mielőbbi kielégítéséről. Ebbeli véleményünk most csak annyiban változott, hogy Demel Aladár meghívását 177