Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1936 / 1-2. szám - Nagy-Budapest - A Gázművek jubileuma
Becsey hálás szavakkal emlékezett meg Némethy Károly v. b. t. t.-ről és Buzáth János ny. alpolgármesterről, akiket betegségük akadályoz meg a részvételben. Becsey javaslatára mindkettőjüket, továbbá Sil'Jcz Jenő főpolgármestert, Bárczy Istvánt és Ripka Ferencet táviratilag üdvözölték. IAZ elnök ezután méltatta a mai nap eseményét. Megállapította, hogy a jubileum nemcsak a Gázmüvek ünnepe, hanem az egés zszékesfövárosé. Harmadfélezer embernek ad kenyeret, százezer háztartást lát el, s vegyi termékeivel az iparnak és közgazdaságnak tesz szolgálatokat. Hatvan millió pengő értéket reprezentál és. évente kereken 8 millióval gyarapítja a fővárosi háztartás bevételeit. Ezután Lamotte Károly alpolgármester méltatta az üzem jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a fővárosi háztartás egyik legjelentékenyebb intézménye éppen a Gázmüvek. Köszönetet mondott a főváros 'közönsége nevében a választmánynak, az üzem vezetőségének és valamennyi alkalmazottnak komoly kötelességtudásukért é< arra kérte őket, hogy az elkövetkezendő időkben ugyanebben a szellemben harcoljanak a közös, nagy célért, a főváros egyetemes érdekeinek eléréséért és a nagyközönség megelégedéséért. Vcssei Ede dr. vezérigazgató szálalt fel ezután. Beszédében megemlékezett a fővárosi Gázmüvek múltjáról és az azt megelőző időkről. Ismertette azokat a körülményeket, amelyek a fővárosban megérlelték a gondolatot, hogy az üzemet saját kezelésébe vegye. 1909-ben szerződtették Heltai Ferencet első vezérigazgatóként, 1910 december 15-én pedig megtörtént az üzem házi kezelésbe vétele. Alig vette át az új óbudai gázgyár a négy elavult gázgyár helyett a termelést, 'kitört a világháború és éveken át óriási küzdelmeket kelleit folytatni a szénért, ihogy a gyár az üzembeszüntetés folytonos veszedelmét elkerülje. 1919-ben sötét napok következtek az üzemnek át kellett térnie a hazai barnaszeneknek gázgyártásához való felhasználására és e gázok kéntartalma milliókra menő károkat okozott a gázgyárnak. A diktatúra bukása után dr. Ripka Ferenc vezetősége alatt tovább folytatódott a gázszénért való küzdelem. Mindezen nehézségek mellett a fejlesztés munkája azonban egy percre sem szünetelt. Egymásután rendezkedett be a gázgyár új termékek gyártására, így kátrány-űseppfölyós ammóniák, szalmiákszesz gyártására. De ezenkívül sok más .intézkedés mind az üzem fejlődését szolgálták. 1934-ben a benzolgyár kezdte meg működését. 25 év alatt a gázfogyasztók száma 47.000-ről 111.000-re, a bérbeadóit készülékek irama 4000-ről 148.000-re, a fogyasztás 63 millió m3-ről 88 millió m"-ére emelkedett. A különböző szolgáltatások a termelt gázt köbméterenként majdnem 9 fillérrel terhelték, mindezek ellenére mégsem emelkedett a gázár, Budapesteu ma is olcsóbb, mint a külföldi nagyvárosokban és a régi 20 aranyfillérs egységárnak ma 20 pengőfillér felel meg. Az ünnepi ülés végén Becsey Antal mondott zárószavakat, majd az üzemi választmány, a vezériigazgató és az igazgatók kíséretében a Kerepesi-temetőbe ment ki, ahol kos'zorút helyezett el Heltay Ferenc, Rózsa Károly, Schödl Lipőt és Borvendég Ferenc sírjára. Megkoszorúzták az óbudai gázgyári hősi emlékművet is. MI VAN AZ ELEKTROMOS-MÜVEKNÉL? Az utóbbi ihetekben túlsókat szerepeltek a sajtóban azok az ügyek, amelyek mind az Elektromos müvekkel állanak kapcsolatban és ezek mind olyan vonatkozásúak voltak, amelyek nem valami jó fényt vetnek ennek az tizemnek az adminisztrálására. Mérlegelve ezeket a különféle ügyeket, csakis azt a következtetést tudjuk belőlük levonni, hogy sürgős intézkedésre van szükség, mégpedig az üzem ügyvezetésének alapos átszervezésére. Sajnálatos ezekben az, hogy olyan jelenségeket lehet mindebből kihámozni, mintha nem respektálnák teljes mértékben a felsőbb irányítást, a városházát, holott kétségtelen az illetékes ügyosztály hozzáértő, nívós szinte emberfeletti munkája a világítási üzemek ügyeinél. Az ügyosztály munkájáról mindig csakis a legnagyobb elismeréssel lehet minden alkalommal megemlékezni. Mi lehet tehát az oka annak, hogy az Elektromosmüveknél az utóbbi időben sorozatos hibák fordultak elő? Mert például arróil az esetről, amikor az egyik fötisztvise'lővel szemben azonnal rendőrségi asszisztenciát vettek igénybe, holott tudniok és ismerniök kell a szolgálati szabályzat alfáját, melyszerint ehez előbb polgármesteri engedély kell, ma még nem beszélünk érdemlegesen, miután ez jaz úgy még jelenleg kivizsgálás alatt áll, s általános az a vélemény, hogy az illető tisztviselő intaktságához kétség sem férhet, tehát dupla baklövés történt. Erről az ügyről ma még nem beszélhetünk véglegesen., azonban itt van például a spóregyletek ügye. Ez már kétségtelenül egyik bizonyítéka annak, hogy az Elektromos-müvek ügyvezetösége nem fektet súlyt arra, hogy a polgármester intézkedései valóban végrehajtassanak. Nincs erre mentség semmi 'körülmények között, még az sem lehet mentség arra, hogy ezeknek a spóregyleleknek az adminisztrációja házon kívül történt a betiltó rendelkezés óta, miután a tagjai mégiscsak a müvek alkalmazottai voltak, márpedig az igazgatóságnak az alkalmazottaknál minden esetben keresztül kell tudni vinni a rendelkezéseket. A hivatali diszciplína az alapja egy jó üzemi vezetésnek, fegyelem nélkül nincs és nem lehet jó vezetés. Azt pedig, hogy mi'képen kell fegyelmet tartani, azt azoknak kell tudni, akik tehetséget éreznek magukban arra, hogy egy többezer létszámú, igen fontos hivatást betöltő üzemet vezessenék. Éppen így nincs mentség a harmadik kellemetlen esetre sem, amely a liliom-utcai elosztó telepnél történt pár nappal ezelőtt. Végeredményben ebből is a fegyelem hiánya következik, de már a műszaki vonatkozásiban, mert elképzelhetetlennek tartjuk, ha a kellő prevenció, amely elengedhetetlen kelléke minden ilyen műszaki üzemnek, jól működik, hogy akkor ilyen eset bekövetkezzék. A gondos előrelátás nemcsak a jó politikus ismertetőjele, de mindem feltétel nélkül a jó műszaki vezetőnek, akinek tisztában kell lennie üzemének minden veszélylehetőiségeivel és mindezt kikerülni nemcsak műszakilag kötelessége, hanem azért a felelősségért is, amit ilyen prevenciónak az elmulasztása erkölcsi és anyagi vonatkozás-ban kért okozhat. Ennek a milliós világvárosnak legfontosabb közüzeme az elektromosművek és amikor kétségtelen, hogy a magisztrátust semmi szemrehányás nem értheti, mert ezért az üzemért évről-évre óriási áldozatokat hozott, hogy azt fejlessze, modernizálja, az illetékes ügyosztályvezető munkája előtt meg éppenséggel kalapot kell emelni minden objektív szemlélőnek, akkor mégiscsak az üzemi vezetőséget terheli mindezekért a hibákért a felelősség. Ezért sürgetjük az alapos1 átszervezést az üzem vezetésében. 11