Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - A pengőgyengülés okai és a megszilárdulásnak feltételei

vagy nem tud emberi munkában, vagy egyéb .javakban annyi értéket vásárolni, mint amennyit őtőle követelnek a saját pénzéért. Lám Angliában, Amerikában ma a bankok nem kötelesek a fontot, vagy a dollárt aranyra becserélni, Németországban pedig még ha e kötelezettség fenn állana is, ez lehetetlen volna, mert ott az aranyfedezet alig 5—6 százalékos. Mégis azon országok bankjegyei nemcsak belföldön, hanem a külföldön is teljes névértékük erejével kerülnék forgallomba, miért, mert a világ gazdasági életének szüksége van arra a munkára és azon munkák által termelt dologi és szellemi javakra, amik ezen birodalmakban megszerezhetők. S mindaddig nem fogja tőlük a világ, az aranycserét követelni, míg ezen szükség fennáll, s míg azt tapasztalja, hogy a szükséglete ott e bankjegyekért, zavartalanul beszerezhető. A jó pénz tehát külfölddel szemben nem arany átadási ígéret, hanem csak utalvány, a belföldi munka egy részére, melynek teljes értékű beváltását állam garantálja Belföldi szemszögből nézve a jó pénz az a bankjegy, amelyik nem képviselt több hazai munkaértéket, mint amennyit ezért a külföld rendes körülmények között hajlandó is teljesíteni. A munkamegosztás mai korszakában a pénznek, mint külföldi és belföldi munkautalványnak belső értékét, valamint egyiknek a másikhoz való viszonyát kizárólag a kereslet és a kínálat szabályozza. A [kereslet és a kínáilat jelentkezését azonban az államok egymás iránti barátságos, vagy ellenséges érzése a gazdasági élet kívánalmainak figyelmen kívül hagyásával, önhatalmúlag irányítja, sőt, mint mapjainkban látjuk, vámfalak emelésével sokszor teljesen meg is akadályozza. Miután a pénz, úgy belföldön, mint külföldön mindig a munkaadó szerepét tölti be, minden ellenséges állam elveszett munkaalkalom. Következésképpen minden poiMükai barátságnak nemzeti szempontból csak annyi értéke van, mint amennyi munkaalkalmat teremt az illető ország lakosságának foglalkoztatására. A pengő mai helyzete ellentmondást nem tűrő módon bizonyítja, hogy nem a fedezet hiánya miatt, hanem eddig .követett vámpolitikánk következtében szorítottak ki bennünket a nemzetközi munkapiacról és hogy e miatt a velünk barátságos államok kereskedelmi szerződései csak népünk harci értékének tett engedmények. Hogy ez mennyire igaz, szomorú bizonyság reá, lioigy abban a pillanatban, amikor a Nemzeti Bank megszüntette a készfizetéseket, arany, illetve valuta kiszolgáltatását, a nemzetközi árfolyamtábláról eltűnt a magyar pengő, mert a világ gazdasági életének mindenütt az a hitvallása, hogy valamiért valamit, semmiért semmit. S A legutóbb nyilvánosságra került deviza kompenzáció különibözőfélcsége megcáfolhatatlan érv azok rérészre is, akik az önellátás elvének védelmére fölállított aranypengő kényszerárfolyamának megszüntetéséért harcolnak. Igaz is, bebizonyult, hogy a pengő belső vásárlóerejének erőszakos fenntartása nem alkalmas exportunk fokozására, mert a tőlünk importáló országok eltérő gazdasági viszonyai miatt, különböző értékeket képvise! egy és ugyanazon termeivényünk és így az örökké mozgó árnívó, minden reális számítást lehetetlenné tesz, miután pedig egész kivitelünk, behozatalunk célzatát szolgálja, az előre nem látható veszteségektől való félelem végeredményben a szükségnél jobban lenyomja a kivitelre kerülő áru bevásárlási árát és megdrágítja a behozatal segítségével előállított javak fogyasztását és így kétszeres károkozója a nemzeti termelésnek. De ezenkívül is a külföldi valuták állandó ingadozása, sokmak romlása következtében pénzügyi szerveink csak ráfizetéssel tudták eddig fenntartani az aranypengő fikcióját, hisz a romló valutájú országok sohasem vesznek tőlünk annyival többet, mint amenynyivel több a jó vaJutájú országok hozzánk való bevitelének értéke, a részünkre eszközölt kivitelünk értékénél. Szóval az önellátás elve a gyakorlatban fogyasztja a nemzeti pénztökét, elzárja az útját annak, hogy az c téren keletkezett hiányt pótoljuk, s amellett termelésünket kiszolgáltatja külföld kénye-kedvének, amely utóbbi ellen az irányított gazdálkodás körösi szenteltvizével próbálkozunk védekezni. Aki az önellátás elvét proklamálja és e mellett mégis bevitelre szorul, önmaga helyezi magát vissza a középkorba, mert javainak értékesítését a cserekereskedés szűk terére korlátozza. Igen könnyű és tetszetős érv, hogy csak a revízió feladásának révén juthatunk ell ahhoz, hogy a beviteli országokkal előnyös kereskedelmi szerződést kössünk, tetszetős, de tartalmatlan. Mert, aki ilyet állít, az nincs tisztában azzal!, hogy a velünk jelenleg eltenlséges államoknak épp oly érdekük munkafeleslegük elhelyezése, mint nekünk, tehát ha revíziót akarunk, a jelen helyzetünkben nem is szabad kereskedelmi szerződéseket kötnünk, s létérdekünk azt parancsolja, hogy az egyes államok rosszakarata elől az összesség önzésében keressünk támogatást. Világosan mondva meg kell nyitni piacainkat mindenkinek, át kell térni a szabadkereskedelem elvére. A jó pénzt szabadkereskedelem nélkül hiába várjuk, ha azoinban újra keresetté tesszük a magyar munkát és vele együtt a deviza gazdálkodás helyett áttérünk a pengő gazdálkodásra, akkor már beszélhetünk a válság megállításáról is. Ám a szabadkereskedelemben sem lehetne a sokféle hazai s amellett a még többféle idegen pénzértékkel operálnunk. Egyféle értékmérőre van szükségünk, ez pedig nem lehet más, mint a magyar pengő, sutba kell dobni azt a tarthatatlan érvet, hogy tőkeszegény ország nem- adhatja pénzét külföldiek kezébe. Ellenkezőleg meg kell érteni végre, hogy a gazdasági élet csatornáin keresztül külföldre került magyar pengő nem más, mint utalvány a miagyar munkára, s így külföldtől kamatmentesen élvezett hitel a hazai termelés céljaira. Aki erről lemond, az nem bűnt, hanem azzal többet, hibát követ el. Nem lehet baj, ha vámok és klíring megállapodások helyett minden importőrt kötelezünk arra, hogy behozatalával egyidejűleg a Külkereskedelmi Hivatalnál annyi magyar pengőt tegyen le, annak biztosítására, hogy a záros határidőn belül tőlünk hasonló értékű hazai termeivényt kiszállít, mint amilyen értéket képvisel az általa hozzánk behozott áru. A pengővel így lebonyolított szabadkereskedelem rövidesen megszüntetné a munkanélküliséget, jövedelmezővé tenné agrártermelésünk minden ágát, megindítaná az annak folytatásához szükséges pénztőkeképződést s minden 'szövetségnél, minden hadseregnél jobban bizíosílaná állami függetlenségünket, mert a körülöttünk fekvő nagy ipari államok féltékenyen őrködnének 8