Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - Tisza István politikája - mai szemmel

utolsó fillérig itthon marad az elpusztult nemzeti forgótőkének lassanként helyreállítására, közgazdaságunknak erősítésére, a nemzeti általános jólétnek emelésére? Mindezeket az óriási eredményeket elérhetjük anélkül, hogy a külföldnek akár erkölcsi, akár anyagi támogatásáért fohászkodnánk. Elérhetjük a társadalomnak egyetlen fillér megterhelése nélkül. Elérhetjük a háború a forradalmak, az ellenséges megszállás, a koronainfláció és a trianoni átoklevél által meghagyott nemzeti adottságnak, a közönség felelősségének, ennek az örökké fennálló, sem istencsapás, sem emberi akarat által soha el nem pusztítható, minden nemzedékre örökségként átszálló Eszményi Tőkének okos kihasználásával. Hogyha a biztosítás ügyét, a biztosító vállalat fizetésképtelenségének teljes kizárásával, ezen, a minden viharral szilárdan dacoló alapon szervezzük meg, — akkor igen, de addig komolyan nem foglalkozhatunk a kényszerbiztosításnak az eszméjével. (Folytatjuk.) Tisza István politikája — mai szemmel Irta: Csák István I. Az elhalt államiférifak közéleti nagyságát leghelyesebben kortársai szokták a történelem részére megörökíteni, sokszor azonban — és tulajdonképen mindig ez a fokmérője a nagyságuknak — az az örökletes szelleműik, amely haláluk után is tovább él az utódokban. Az egészen nagy férfiak természetesen még azzal is jelentkeznek az utódok előtt, amit köznyelven alkotásoknak szoktak nevezni. Mert például senki sem tagadhatja, hogy Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szelleme hihetetlen értéket jelenít az utóikorra, nagy befolyással volt a fiatalság fejlődő szellemi életére. Igaz, hogy e két — csak hirtelen példaként elővett — történelmi nagyságunk után valódi alkotások is maradtak az utókorra. Az olyan nagy férfiú, aki után nem maradt maradandó alkotás az utódokra, csak kortársai magyarázásában kerül a 'kialakító szellemi raktárházba az utókor részére s valljuk be, hogy ez a magvarázott, itt-ott a megörökítő kortársak által szubjektivitást beleszőtt szellemi nagyság semmikép sem birhat azzal a valódi erővel, mint a természetadta. Ilyenkor feltétlenül valamelyes mesterkéltség is megérződik rajta, a jóindulatú szellemiko/metika nem tudja átmenteni a jövőbe mindazt az értéket, amelyre szükség van, ami nélkülözhetetlen ezeknek a szellemi energiáknak az utódok részére való képzeletkohók termékenyítő hőfokának az elérésére és így a szellemöröklés továbbvitelére, áttranszponálására. így vagyunk valahogyan Tisza István gróf emlékével is. Az ő szellemi hagyatéka még nem talált az utókor fiataljainál termőtalajra, pedig megértő kortársai ugyancsak nagy elégtételt szolgáltattak már szerencsétlen korának, illetve az abban való politikai szereplésének és mártírhalálának. Talán még nem állunk azon a történelmi távlaton, amely szükséges ennek az energiának a kialakításához, még túlontúl közel vagyunk életéhez és korához, vaev valljuk be őszintén: a mai közélet szerepetvivő politikusai, a többség, azokból került ki, akik Tisza István korában élték fiatalságukat és tagadhatatlan, hogy még ma is (hatással van reájuk az a politikai gyűlölet, amelyben annakidején iTsza Istvánnak olyan sok kijutott és amely légkörben az a fiatalság felnevelkedett. Nem szólva a háborút végigszenvedettekről, akikből nehezen oltható ki a sok szenvedés hiábavalósága feletti csalódás. S nem szólva azokról, akik valahogyan — lehet, hogy megfelelő mérlegelés nélkül — mégis csak felelőssé teszik magukban a háború előtti politikát a mai nyomorúságos helyzetünkért. A mai fiatalság pedig sokkal jobban a ma problémáinak él, semmint a közelmúltba nyúljon vissza nagy politikusok buzdító példáiért. A mai fiatal, aki Tisza István után érdeklődve pl. egy lexikonból keresné ki jellemzését, akkor a következő definícióval találkozna: „ .. Tisza erős konzervatív érzésű, mindvégig következetes, de sokban makacs és konok politikus volt, azonban férfias egyénisége, egyenes jelleme és kiváló szelelmi képességei nagyszámú hívet szereztek neki s a nemzet általános tiszteletét, megbecsülését is kiérdemelte." Hát bizony ebből nem sokat tudhat meg és főleg nincs buzdító hatással reája, mert ebben az egész definícióból is valami idegenség árad ki, semmikép sem hangolja veleérzésre. II. Tisza István 27 éves korában került be először a parlamentbe, 1886-ban és először a véderővitánál tűnt fel. Már akkor sem az ország túlnyomólag ellenzéki közvéleménye előtt valamilyen szimpatikus formában, hiszen egész fiatalon is konzervatív volt. aki hirdette az obstrukciónak minden eszközzel való letörésének szükségességét. Későbbi szereplése -folyamán ezt el is vállalta és keresztül is vitte, az akkori közvélemény egyhangú megállapítása szerint a parlamentárizmus súlyos megcsonkításával. Már 42 éves korában miniszterelnök lett és ettől kezdve a király hűséges embere, az 1867:XII. kiegyezési töivénycikk érinthetetlenségének makacs híve, ellentétben Szilágyi Dezső, Bánffy Dezső, Andrássy Gyula (az ifjabb), Apponyi Albert felfogásaival, nem szólva Kossuth Ferenc és híveiről akik a kiegyezéstől kezdve — sőt ellentétben saját édesapjával, Tisza Kálmánnal is — egész 1914-ig mindig úgy magyarázták ezt a törvényt, hogy az sok kiegészítésre szorul. Mindezekkel a politikusokkal Tisza ellentétbe került, velük komprosszumra jutni soha nem tudott. Ez a harc volt az alapja azoknak az évtizedes közjogi vitáknak, küzdelmeknek, amelyekt sokan úgy elítélnek még ma is, de ha jobban a mélyére nézünk, akkor mégis csak volt ennek a felfogásnak valami alapja. Ehez már a mai szemlélet szükséges, a mai eredmény, ha ugyan annak nevezhetjük mai megcsonkítottságunkat, 'a vészes háborúban elpusztult sok százezer hősi halottat. Tehát nem a mai eredmény, 'hanem a mai tisztult látás, a pártszenvedélyeken felülemelkedő objektív szemlélet. Mert ami ma rosszként nehezedik reánk, az abból származott majdnem teljes mértékben, mert az 1867:XII. törvénycikket egyes vezető politikusiaink nem engedték az időkhöz mérten formálni, jobban a magvar nemzeti testhez simulni. Ha ma lehántjuk az 1867—1918. évek között elmúlt időszak politikai harcainak napi közönségességét, a személyi, önző egyéni érvényesülések apró kis piszkait, s csakis a nemzet nagy, mindent uraló érdekei szerint vizsgáljuk, hozzávéve az Osztrák-Magyar monarchia egész struktúrájának a röntgenképét, a nemzetiségi és külpolitikai vonatkozásokat, akkor — az olyan nagyon lenézett függetlenségi, ellenzéki politikusainknak kell télies mértékben a történelmi igazságot kiszolgáltatnunk Mindezt pedig Tisza István és híveinek a terhére. 97