Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - A biztosítás újjá szervezéséről

Tehát a vármegyei székhely városok azonos szöveggel készítsék el a Községi Biztosító Vállalatnak községi szabályrendeletbe foglalt alapszabályait. Ebben egységesen meghatározzák a biztosításnak minden ágazatára kiterjedő üzletkört. A kárbiztosítás keretében a tüz, a jégverés, a betörés és üvegkár, a fuvar és szállítmány, stb. biztosítási fajtákat. Az életbiztosítás keretében az elhalálozás, életkor elérés, férjhezmenetel bekövetkeztére lejáró, aztán betegség, munkaképtelenség, aggkorra az életjáradék (nyugdíj) biztosítást. Az életbiztosítási ágazatra vonatkozóan, éspedig az elhalálozási, az élettartami, életkorelérési és évjáradék (nyugdíj) biztosításnál megállapítandók az alkalmazandó angol, esetleg más rendszerű halandósági és élettartami táblázatok, a díjtartalék képzésénél alkalmazandó kamatoskamat számítás, a díjtártaiékok kezelésének és gyümölcsöző elhelyezésének a módja. Az alapszabályokban szabályozni kell a vállalatnak a szervezetét. Ki kell mondani, hogy a vállalat a politikai közigazgatástól független, azonban igazgatóságának, felügyelő bizottságának tagjait és minden alkalmazottját a közalkalmazottaknak felelőssége terheli. Szabályozandó egyrészt a vármegyei székhely város Községi Biztosító vállalata, másrészt a hozzá csatlakozott kis- és nagyközségek, megyei városok közötti szerződéses viszony. Ennek keretében a minden biztosítási ágazatban elérhető tiszta nyereségnek milyen arányban, milyen kulcsnak alkalmazásával felosztása. A községi Biztosító Vállalat a biztosítási üzemet — természetesen a törvény korlátai között •— minden ágazatban a magán biztosító vállalatok gyakorlata szerint kezdi meg, a közérdeknek szem előtt tartásával folytatja és tökéletesíti. A vállalat nem egyeseknek nyerészkedő, hanem a közönségnek, a társadalomnak kifejezetten közérdekű, altruista pénzügyi intézménye lesz. Az altruizmus az által gyakorolja, hogy az üzemi költségek és némi tartalékolás után évenként mutatkozó tiszta nyereségéi az alapszabályszerü arányban visszaadja, kifizeti a vállalatban tömörült községek házipénztárának. A Vállalatnak megszervezésével soha ki nem apadó, hanem a társadalmi élet örökös fejlődésének, a gazdasági élet virágzásának arányában egyre erősebben buzogó Uj Bevételi Forrás nyilik meg a községi háztartások számára. Olyan új bevételi forrás, aminek bevételei által alapszabályokban előre meghatározott községi közérdekű célok valósíthatók meg, a közönségnek egyetlen fillérrel megterhelése nélkül, sőt a nem ritkán szinte elviselhetetlen adótehernek lényeges csökkentésével. Tudni kell, hogy a biztosítás akár a község, akár magánvállalat vállalja, a megkötött ügyletekkel kapcsolatban három ténnyel kell számolnunk. U. m. a kár bekövetkezésének elhárítására irányuló u. n. megelőzési, aztán a kárnak csökkentési, u. n. mentési, végül maga a kártérítési cselekmény. Ki teljesíti ezeket a cselekményeket? Az elsőt és a másodikat a községi és az állami hatóság. A község tartja fen, fejleszti és modernizálja állandóan pl. a tűzoltó, a mentő intézményt, a vagyonbiztóság. A község tartja fenn, fejleszti és modernizálja álés állam viselik a közlekedési utak, a vasutak építésének és karbantartásának minden költségét. Község és állam fedezik a közegészség és köztisztaság ügyének, kórházak, szanatóriumok, szülő- és csecsemővédelmi intézmények, tüdőbeteg gondozók építésének és fentartásának összes kiadásait. Községek gondoskodnak jó ivóvízről. Azon felül, amit egy-egy községnek közönsége a költségvetés keretében ezekre a közcélokra községi adó címén fizet, fizeti még a7 országos betegápolási pótadót is. A részvénytársasági és szövetkezeti szervezetű biztosító kapitalizmus ellenben, jóllehet a kár megelőzése és a mentés épen az őt terhelő kártérítési kötelezettség miatt, neki világos érdeke: mindezekre nem áldoz. A biztosító kapitalizmus csak mosolyogja az államnak és a községeknek ezeket a közérdekű erőlködéseiket, a községek közönségének és az állampolgároknak teherviselését. Elnézi, hogy a falusi községeknek kiképzetlen tűzoltósága még a mai korban is a régi debreceni diáktűzoltóságnak immár muzeális fecskendőjével, kiszakadozott vászontömlőivel és egyéb ócskaságokkal van felszerelve, melyek természetesen épen a veszély idején mondják fel a szolgálatot. Hanem mikor a biztosítással kapcsolatos harmadik cselekményre: a kárnak megtérítésére kerül a sor, akkor, a biztosítási díjaknak beszedése és nyereségként elosztása után, miként a Phönixnek előttünk álló ábrája mutatja, — a biztosított kártérítésben vagy egyáltalán nem, vagy a magyar állami Felügyeleti Hatóság törvényes intézkedésének fedezete alatt részleges kártérítésben részesül. A biztosításnak ez a „régen kipróbált rendszere", a klasszikus elveknek követésével, a régen kitaposott utakon ime! ide vezeti az államot, a községet, a községek közönségét, az egész társadalmat. A községek abból az új bevételi forrásból fedezik majd a tűzoltó és a mentő intézménynek, a vagyonbiztonsági szolgálatnak összes személyi és dologi kiadásait. Gondoskodnak jóvízű kutakról. Közegészségi és köztisztasági intézményekről. Anya és csecsemővédelemről. Sikerrel vehetik fel a harcot a ragályos betegségek, a tüdővész és a gyermekhalandóság ellen. A munkaképtelenségi, a rokkantsági, az aggkori biztosítási ágazat fedezi a menhelyek fentartásának a költségeit. Tagadhatja-e valaki azt? hogy a Községi Biztosító Vállalatnak nevezett új községi bevételi forrásnak pénzügyi erejével a ma, télen a sárban fetrengő, nyáron a porban fuldokló falut egy-két évtizednek lefolyása alatt a. balkanizmus színvonaláról a kultúra magaslatára emelhetjük? Tagadhatja-e valaki azt? hogy ezzel a Vállalattal a községi életnek a kultúra, a humanizmus irányában progiammszerü fejlesztését végrehajthatnánk a közönségnek megterhelése nélkül? Tagadhatja-e valaki azt? hogy ennek az új bevételi forrásnak megszervezésével a községi adóteher lényegesen csökken? mert pl. a tűzoltó a mentő és egyéb, a kár megelőzéssel és a mentéssel járó költségeket, — továbbá az életbiztosítás körébe tartozó közegészségi, köztisztasági, szociális és humanitárius kiadásokat is, ez az új bevételi forrás fedezi? A községi költségvetésből ezek a kiadások egyszerűen kiesnek, vagy a Vállalat évi tiszta nyeresége alakjában visszatéríttetnek. Ha pl. Debrecen város megszervezné a községi Biztosítót, akkor évenkénti költségvetésiéből azonnal kiesne a tűzoltó és a mentő intézmény fentartására évenként előirányzott 100.000 pengő, a vállalat tiszta nyereségéből pedig visszatérülne az a 25.000 pengő, amivel tüzkárbiztosítási díj címén, csupán a kockázat viseléséért a kartelizált biztosító kapitalizmust évről-évre gazdagítja. Ez a módja az annyi gondot és fejtörést okozó önbiztosítási probléma megoldásának is. Tagadhatja-e végül valaki? hogy a biztositásnak ekként megszervezésével a nemzeti jövedelemnek az a sok-sok millió pengőre rugó része, mely a magánbiztosító vállalatoknak csatornáin át a külföldre vándorol, az. 96