Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám

Krónika Masaryk G. Tamás, a csehek nagy állaimférfia, köztársaságuk elnöke leimondott, nyugalomba vonult. Egy tüneményes, szívós, öntudatos munkával teljes élet ért el ezzel az utolsó előtti stációhoz. Egy ember, aki megérte nagy álmainak, több évtizedes harcának gyümölcseit, a nyugati nagy demokráciák példája után megteremtette a Cseh-Sz'lovák köztársaságot. Elvitatni tőle, hiszen ő már a történelemé, azt, hogy nagyot alkotott, nemi lehet. Azt sem 'lehet elvitatni, hogy ami értéket egy ember felmutatni képes, az benne fellelhető volt, fanatizmusa nem a demagógok rajongása volt, hanem a konstruktív tudósoké, aki a tömegeken kívül — és ez sokkal nehezebb, — súlyos faktorokat is megtudott győzni igazáról, hirdetett elméleteiről. Van azonban ebben az életpálya lefutásban, a cél elérésében sok csalódás is, mondhatnánk a teóriának a gyakorlatban való be nem válása, mert a mesterségesen összehozott demokratikus köztársasággal már bölcsőjetői kezdve, ikertestvéreként nőtt fel az imperializmusa is, mint nélkülözhetetlen ragasztó anyag. Masaryk zsenialitása először ott nyilvánult meg, amikor felismerte az alkalmas időt arra, hogy terveit ott és olyan érvekkel adja elő, ahol erre a talaj önmagától elő volt készítve. Ez pedig a háború a'latt kialakult irtózatos németgyűlölet volt a nagy antant részéről, azok országaiban. Megtudta győzni Angliát és Franciaországot arról, hogy az ő terve, a Közép-Európában életrehivandó nemzetiségi kis államok barrikádszerűen fogják megakasztani a német Drang nach Osíen-t, a nagy nemzetek atomizálása a talajt fogja kirántani a német expanzivitás alól. Sőt tovább ment: hirdette, hogy meg fog bomlani Bismarck összekovácsolta német egység is, újra — az önrendelkezési elv, Wilson találmánya alapján — apró államokká fog Németország is szétesni. Vájjon kellett-e, lehetett-e kellemesebb jóslatokat, perspektívákat hirdetni a háború alatt Angliában és Franciaországban, mint Németország teljes megsemmisítését? Az Osztrák-Magyar Monarchia eltörlését? Masaryk hangoztatta azt a varázsigét a londonT King's College-ben, amelynek hirdetése már egymaga is fél siker volt 1915-ben. Nem állíthatjuk azt, hogy Masarykot, mint jó hazafit és tudóst a rosszhiszeműség vezette volna, ezt nem tehetjük, miután egész életpályája, puritán felfogása, az igazi tárgyilagosságot kutató, kereső munkássága csak alátámasztja jóhiszeműségét, de kétségbevonjuk azoknak az angliai és franciaországi akkori politikusoknak a jóhiszeműségét, szükséges körültekintését, amikor Masaryk elveit, hirdetéseit magukévá tették. Nem akadt köztük egyetlen egysem, aki rámutatott volna előre arra, hogy lehet, hogy a nemzetiségi önrendelkezési jogra való felnyergelés jó jelige lesz barrikád új államok életrehivásához, de mi lesz a gazdasági következményekkel? Ki gondolt erre? Meg aztán nem tanultak a történelemből is'am, mert tudniok kellett volna, hogy amiként Napóleon féktelen irnperializrnusa kovácsolta össze a folyton sanyargatott közel háromszáz kis fejedelemségből és hercegségből a későbbi a biismarcki nagy Németországot, úgy teremtette meg a mai hitleri nagy Németországot a verseiiies-i szégyenbéke, a fantasztikus jóvátételekkel és a mai oseh-szlovák német kisebbséggel. íme itt áll előttünk a hetvenmilliós, hatalmas, őszszekovácsolt Németország, expanzivitásában semmit sem csökkentve, minden vérzivatart kiheverve, legyözlie tétlenül. Az az út, amit 1918-tól mai napig Németország a megpróbáltatásokon keresztül megtett, sok tekintetben Masaryk receptje szerint volt kikövezve. S mi lett a monarchiával? Megmaradt, csak azok a bajok szívódtak fel, amit olyan nagyon szerettünk a háború előtt gúnyosan hirdetni, mint habsburgi célkitűzést: „Gesarnimtmonarchie" cím alatt, most Masaryk országa hirdeti a „Gesamnit-Republik"-át, annak minden bajával és keserűséggel együtt, hiszen most őnáluk van nemzetiségi kérdés a cseh, tót, német, magyar, rutén, lengyel nemzetiségi kérdés, nekik még több jutott ki ebből, mint annakidején nekünk, Nagy-Magyarországnak. Nemzetiségi kérdést megoldani, vagy ebben az esetben helyesen kifejezve: a lokálpatriótizmusból felnagyított san-marinóizmust megoldani sohsem lehet. A régi monarchia helyén mindenütt megmaradt a nemzetiségi kérdés — hiszen még nálunk is akadnak buzgó agitátorok, akik a mi jó budakeszi és baranyai svábjainknak w nemzetiségi kérdést szeretnének csinálni! — csak új köntösben, új szereposztásban élvezhetik a kormányzati tényezők. Masaryk a kisebbségi kérdés prófétája volt a háború alatt és utána saját hazájában nemi lelhetett próféta. A cél, amiért a győző hatalmak őt munkájában támogatták, saját hazájában sem éretett el. •— A csehszlovák köztársaság belső politikai életének legfőbb problémái mais a nemzeti kisebbségek isorsa. Benes, új elnök csakis ezeknek a kisebbségeknek tett ígéretekkei nyerhette el a szavazatok többségét. Egyébként 'beköszöntőjében mindenben a masaryki vonalvezetést hirdette, a nyugati klasszikus demokrácia jegyében. A régi elnök pihenni ment és helyét átadta tanítványának, leghűbb munkatársának. Pedig, úgy véljük, nemsokára ismét szükség lehet a nagy elnök kitartó, iszívós munkájára, hogy a felépített mű meg is maradjon. Csalt a mi szempontunkból tudjuk megítélni a helyzetet. Az ezeréves magyar nemzetalkotó erő egypár évtizedre — mit számít ennyi idő nemzetek sorsában?! — megbontható, a szívós aknamunka letörhet belőle itt-ott egyegy darabot, de a nemzetetikai, geofizikai és. gazdasági centripetális erők egy újabb életerősebb kisugárzásai ismét csak a régi egésszé fogják összekovácsolni a régi nemzetegyiséget, a letört darabok vissza térnek minden poklokon keresztül régi helyükre . . . * Szinte elképzelhetetlen háborús veszélyről adnak hírt a külföldi lapok politikai tulósításai az angol-olasz mérkőzéssel kapcsolatban. A lemondott angol külügyminiszter sírva hagyta ott a helyét. Az angol külpolitika tengelyébe most az az elv került, amit úgy definiálhatnánk, hogy ha rövid a hajó- és légi haderő az olasszal szemben, akkor toldd meg egy olajszankcióval. Érthető ez a felélem és reszketés az angolok részéről, hiszen nem kevesebbről van szó, mint a Földközi tengeren kézben tartott angol uralom veszélyeztetéséről. Mert ha Olaszország az óriásivá fejlesztett légi és tengeri haderő részére például megszerzi az abesszin szén és O'lajíorrásokat is, mely utóbbiakban igen szegény az anyaország, akkor teljesen problematikussá válik Anglia részére Gibraltár, Málta és Alexandria, ezzel együtt az Indiába vezető útvonal is. Az előrelátó angol külpolitika ezt jól látta és így egész természetes a