Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám

ragaszkodása a szankciókhoz, ezentúl pedig megakadályozni azt, hogy Olaszország tovább fejlődhessen azon a nagyhatalmi úton, ami végül is a Földközi tenger teljes uralmához vezet. Általában az idők haladása kikezdik az angol nagyhatalmi világpoziciót, távolkeleten a felkelő nap országa szorongatja Anglia érdekzónáit, ez az út is Indiához vezet. Nagy veszély fenyegeti mindenütt az Angol világbirodalmat, hiszen ez természetes, mindig így volt a világ sora, nagyhatalmak fejlődtek, aztán eltűntek. Nehéz megakadályozni ezt a folyamatot. Ami tehát sokak előtt érthetetlen az olasz-abesszin háborúnál, vagyis az angol agresszivitás, nem egyéb, mint a világhatalmi pozíció féltése. Franciaország pedig taktikázik ma még, oda fog állani, ahol legjobban látja biztosítva érdekeit és ma ez még nem látható tisztán. Az új év mindezekben a kérdésekben meg fogja hozni a döntést és az egész világ remegve lesi, vájjon elkerülhető lesz-e az európai háború veszélye . .. * A Ház szabadságon van január 21-ig és az újév első törvényjavaslata a telepítési 'törvényjavaslat lesz. Már nyilvánosságra került ennek a javaslatnak a tervezete, ami teljes mértékben kifejezésre juttatja a kormányzatot konzervatív haladó felfogását a reformok keresztülvitelében. Ha már az 1920-iki telepítés is ilyen megfontolt, körültekintő lett volna, akkor talán jobban is sikerült volna. A mostani tervezet 25 évre kontemplálja a telepíttés keresztülvitelét, minden igényt, minden szempontot körülményesen figyelembevéve. Az egész tervezetből egy igen fontos új elvet látunk érvényre jutni, amelyszerint a telepítési földekre a törvény 32 éves elidegenítési és terhelési tilalmat mond ki. Ez úgy tűnik fel, mintha a kis hitbizományokat akarnák megteremteni, azonban ennek az elvnek mégsem ez az alapja, hanem az az igen helyes felfogás, hogy a szétosztott föld mégsem lehet százszázalékig magántulajdon. Lehet, hogy ez a földéhes gazdatársadalomnak nem .nagyon fog így tetszeni, miután ez nem egyéb, mint egy emberöltőn keresztül való bérlet, azonban helyesnek tartjuk épp a jövő generáció (szempontjából, hogy a földnek helyes elosztása, a kirívó nagy különbségek eltüntetése mindenkor kormányzati teendő lehessen, vagyis annak megítélése is, hogy kiknek mennyi földet juttat a megművelésre. Mert ez valóban az egész nemzet gazdasági érdeke és nem lehet ajándékozás minden tekintet nélkül a jövőre. A terhelési tilalmat pedig ki kellene terjeszteni azokra a földekre is, amelyeket a gazdarendelettel most kezdtek el szanálni. Az új javaslat széles vitát fog kezdeményezni a Ház 1936. év induló munkájában . . . * A fiatalság elhelyezkedésének a problémája ismét előtérbe került az egyetemi hallgatók szétküldött emlékirata alkalmával. Az egyetemi ifjúság felirata sok érdekes dolgot tartalmaz és fájdalmas képet fest arról a kilátástalanságrói, bizonytalanságról, amelyeknek az egyetemről kikerült ifjak néznek elébe új életük küszöbén. Nagyjából megbírálva ezt az emlékiratot, csak anyny.it mondhatunk, hogy kissé téves felfogáson halad, amikor az állami omnipotenciára akar mindent építeni az elhelyezkedésüket illetően, hiszen azt már többször hangsúlyozták illetékes helyek is, hogy az egyetemeken nyert diploma nem jelenti egyben az állam kötelezettségét isi arra, hogy ezzel együtt biztos kenyérhez is juttatja a diploma tulajdonosait. A fiatalságnak nincs meg az az áttékiníöképessége, ami különösen gazdasági kérdésekhez szükséges. így például tudni kellene azt, hogy mégsem lehet az államnál az állásokat szaporítani, sőt a meglévőket is le kell majd csökkenteni, mert nem lehet a végtelenségig a költségvetési terheket növelni. Aki tisztában van azzal, hogy az állami terheket adókból kell 'kihozni, az adókat pedig azoknak kell fizetni, akik szabadfoglalkozásokat űznek, akkor nem éisszenü a szabadfoglalkozásúak lehetőségeit megszorítani, csökkenteni. Márpedig a mindenre kiterjesztendő állami szabályozás lassan, de biztosan elvonja a szabadfoglalkozásoktól a lehetőséget és így a költségvetési terhek növelésével egyetemben csökkenti kétszeresen az adófizetési erőket. Ez egy szabályos, önmagában visszatérő görbe vonal, amit ha bármelyik pontján megszakítunk, nem: segítünk rajta, hanem csak megakasztjuk. Ezekszerint vagy mindenkit az állam tart el havi fix fizetéssel1, vagy csak annyit, amennyire telik és amennyire feltétlenül szűkség van. Ha mindenkit az állam tart el, akkor nem kell szabadfoglalkozás, az adókat pedig — erre még ki kell majd találni valamit! Nem lehet, sajnos, egy ilyen kérdést máról-holnapra megoldani. Nem; lehet kikapcsolni egy társadalomi életéből azt az alkotó erőt, amit úgy szoktak nevezni, hogy a létért való küzdelem, a struggle far Iife, amit a természet oltott belénk és ami nem jelent mást, mint minden egyes embernek saját magának kell kiharcolni az életben a megélhetéshez szükséges kenyeret, bármily nehéz is ez. Az államok kormányainak teendője nem lelhet több, mint a jog- és vagyonbiztonság fentartása, a külföldi relációk ápolása, a belső gazdasági életben arra felügyelni, hogy az erősek ne nyomják el a gyengéket. Minden más már az egyénre tartozik. S minden ettől eltérő az állami élet egy beteg társadalmi mechanizmus képét mutatja, amely képből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy ezt kell megnagyobbítani. Nem. Mindenkinek saját magának kell a megélhetését kiharcolni, bár milyen nehéz, bármilyen kilátástalan is. Ez mindig így volt, csak kevés fiatalnak terítettek rózsaágyra. Az egy, amit a kormányzat ebben a kérdésben megtehet: maximálni az évi diplomatermelést. Lehetetlen a mai helyzetünkben, hogy évente 2500 diplomás ifjú hagyhassa el az egyetemeket. Sajnos, az állami alkalmaztatás utáni vágyódás hajtja ilyen nagy tömegekben az ifjúságot az egyetemre. A szabadfoglalkozású gazdasági pályák felé kell irányítani az ifjúságot — egyetemi kínszenvedéses évek nélkül ... 2