Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 7-8. szám - A Dohányjövedék átszervezése (2. [r.])

KÖZGAZDASÁG IIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIHIIIIIMUIMMIIIIIIIIIIIIIIIItlIlllllllllllllllllMII A Dohány]övedék átszervezése (II.) 2. Ami azonban még a bürokratizmusnál is súlyosabban nehezedik rá a Dohányjövedék jövedelmezőségi lehetőségére és ami szinte ma még megoldhatatlannak látszik: a magyar dohánytermelés problémája. Eltekintve attól, hogy a magyar dohány nem alkalmas minőségileg sem arra, hogy a fogyasztók által kedvelt és megszokott szivarkák anyagát alkossa, sőt erre a célra történik főleg az import a külföldi dohányfajtákból, mégis kísérleteznek állandóan olyan keverési arányokkal, amely nem más, mint minőségi lecsökkentés. De a régi árak mellett. Erre vonatkozólag idézünk a Magyar Gazdaságkutató Intézet legfrisebb jelentéséből (1935. február 28-iki) pár mondatot: „Az 1934. évi dohánytermés mennyiségileg és minőségileg is rosszabb, mini az előző évi. Az őszi és téli hónapok enyhe nedves levegőjében a dohánylevelek száradása nem volt penészmentes, ami jelentős minőségi károkat okozott. A jelenlegi, de már az előző évi dohánytermés sem volt lényegesen (?) nagyobb a belföldi szükségletnél és a kivitelnél, úgy, hogy a kb.l millió métermázsa (10.000 vagon!) dohánykészlet két év óta nem emelkedett számottevően." Furcsán hangzik, de kevesen tudnak arról, hogy évente közel tíz millió kilogram beváltott magyar dohányt — tüzünk a kalapunk mellé. A szó legszorosabb értelmében. Ebben rejlik a magyar dohánytermelés és értékesítés tragédiája. Valamint az egész dohánymonopólium irreálisan alacsony tiszta hozama. Csak pár számot idézünk itt erre az állításunkra és ezekből kitűnik, hogy ha alapos munkát akar valaki végezni az átszervezés tekintetében, akkor egész a dolgok mélyéig kell visszanyúlnia és kezdenie kell a dohánytermő területek sürgős lecsökkentésén. A Dohányjövedék 1932/33. évi statisztikájból vett adatok szerint az országban 42.831 hold dohánytermö terület volt (előző évben 43.768) s ennek minden holdja átlagban 909 kg. dohánytermés mellett 388.95 pengőt jövedelmezett. A dohánytermelők eloszlása a következő volt: 0— 1 kat. holdon 2427 dohánytermelő 1— 5 „ „ 1103 6— 20 „ „ 751 20— 50 „ „ 447 50—100 „ „ 153 10 holdon felül 19 az összes dohánytermelők száma az egész országban 4900. Ezeknek a tulajdonában lévő összesen 42.831 holdnyi területen termett összesen (használható és használhatatlan anyagúkkal együtt) 39,487.331 kg. nyersdohány, illetve a dohánybeváltó hivatalok az 1932/33. évben ilyen mennyiségű dohányt váltottak be a termelöktől összesen 17,299.355.12 pengőért. Ennek ellenében ugyanezen évben a dohánygyártás ugyancsak ezen statisztika szerint feldolgozott összesen: belföldi anyagból 6,509.712 kg. nyers dohányt külföldi anyagból 1,743.797 „ exportáltak 9,168.098 „ vagyis a beváltott közel negyven millió kg.-ból, amit a termelöktől váltottak be, majdnem a fele — megmaradt. Ez történt 1932/33. költségvetési évben. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi történt ezzel a többlettel akkor, annakelotte és a múlt évben? Mert, hogy a fiskus küzd ez ellen, az tisztán kivehető az idézett statisztikai jelentés egyéb részeiből is. Jóllehet a kimutatás nem ad felvilágosítást arra a nagyon fontos és mindenkit érdeklő kérdésre, hogy mennyi is tulajdonkép a jelenleg raktáron őrzött, évek folyamán így felgyülemlett óriási mennyiségi! dohánykészlet? Mibe kerül ennek a tárolása? Erről a fájó pontjáról a dohányegyedárusításnak nem értesülhet a közvélemény. Csak nem kell nekünk is végigcsinálni a tentgerbeöntött kávétúltermelés szomorú tragédiáját a magyar dohányterméssel? Hogy küzdenek ez ellen, bizonyítja a következő adat: beváltási átlagár 1931/2. évben P 56.75 beváltási átlagár 1932/3. évben P 42.18 úgy, hogy a két év között a beváltási árdiífernecia 4,376.760 pengőre rúgott, holott az összfogyasztás ugyanakkor 13 millió pengővel csökkentette a jövedék bevételét. Nem is olyan régen tartotta nagygyűlését a termelők egyesülete, ahol panaszok hangzottak el, hogy a termelés már ráfizetéssel jár, mert a beváltási ár állandóan csökkent, viszont a termelési költségek még a régiek, így már a legutóbbi évben 33 pengős beváltási átlagárat kaptak a termelők, holott az önköltségi árat tekintetbe véve 49—50 pengős beváltási árra tartanának igényt a termelők. Nekünk ebben a tekintetben egész más a véleményünk, miután a közérdek szemelőtt tartásával nem tudjuk ezt az egész kérdést partikuláris mértékkel mérni. Abból indulunk ki, hogy sem a dohánytermelés, sem pedig a dohányáruk értékesítése nem szolgálhat karitatív alapul. Bármilyen messze is áll az állami üzletvezetés egy magánvállalkozás jellegű üzeni vezetésétől üzleti felfogás és rendszer tekintetében, mégis a többség szempontjából kell megítélni a dolgot, ha objektívek akarunk maradni. Ezek szerint pedig a többség érdeke az, hogy a dohánytermő területek sürgősen, minden melléktekintetek nélkül, legalább a jelenleginek a felére csökkentessék. Sőt nem is érintene ez az intézkedés apró existenciákat, hiszen a termelési engedélyek fokozatos bevonása a 100 holdasoknál kezdhető, illetve arányosan csökkenthető. Még akkor is nagy ballaszttól szabadulna meg a kincstár, ha kártalanítást adna ezeknek. Sőt fizessen nekik, hogy ne termeljenek. Utóvégre a készletek tárolása, úgy tudjuk, több, mint évi 6 millió pengőjébe van a kincstárnak. Szerintünk a közérdek nem ott kezdődik, hogy 600 termelőnek a termését raktározni kell a jövedéknek, mert nem tudja felhasználni és ezért kétszer fizet (talán háromszor is), amikor átveszi és amikor éveken keresztül tárolja (harmadszor, amikor megsemmisíti?). A közérdek ott kezdődik, hogy a dohányegyedáruság tiszta jövedelme feltornáztassék a kincstár javára, legalább a mai kétszeresére, aminek semmi akadályát nem látjuk. Első lépés ehez az irányított termelés, mely szerint csakis annyi dohány termelhető, ameny65