Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 5-6. szám

NAPIRENDEN VAN: 1. Reformpolitika 2. Képviselői összeférhetetlenség 5. Vannak még birók ... i. REFORMPOLITIKA. A miniszterelnök mikrofon előtt való megnyilatkozása megnyugtatólag hatott az egész közvéleményre, azonban ennek a megnyilatkozásnak mégis sokkal alkalmasabb helye lett volna a parlament gyönyörű márványcsarnoka. A visszhangja sokkal jobb ennek a teremnek, mint a láthatatlan hallgatóké. Maga a beszéd korrekt, igazi szép retorikai munka, kerek egész, összefüggő, mindenre kiterjeszkedő, az utóbbi hetek politikai izgalmak hullámainak az elsimítására szánva. Minden oldalnak volt benne egy-egy megnyugtató, elismerő mondat és alapjában fenntartotta a célkitűzéseit, azokat, amelyeket a Nemzeti Munkatervben már két és fél év előtt az egész ország előtt körvonalozott. Azonban — és itt kell jönni a logikának — nem tudjuk elképzelni, hogy a reformok keresztülvitele ilyen simán menjen, mint ahogy azt ebben a beszédében a miniszterelnök úr leszögezte, illetve körvonalazta. Hogy belátásra apellál, ez egész természetes, azonban számolni kell mindig és mindenkor azzal, hogy nincs be látás. Ugyanis a szükséges reformok gondolata mindig abból született meg, hogy nincs belátás. Ez az előidézője a reformok szükségességének. Vagy idézzük a történelmet? Nem megyünk vissza a mohácsi vészig, csak az 1790—91-iki „reformországgyülésig". A történelem tanúsága azt bizonyítja, hogy Mária Terézia és II. József emberies és demokratikus reformjaikat teljhatalmi úton, a rendiség ellenére valósították meg. Amikor pedig II. Lipót visszaállította az akkori alkotmányt, akkor az 1790—91. évi országgyűlésnek első teendője volt mindezeket az intézkedéseket, amelyek a jogegyenlőség és haladás érdekében valósítottak meg, visszacsinálni. 1849. és 1860. között pedig a bécsi abszolutikus kormány a reformok egész légióját léptette rendeleti úton életbe. Bármily furcsán hangzik is, azonban a tény az, hogy az 1848. évi országgyűlés nagy reformjai csak papíron maradtak a vármegyei nemesség ellentállása folytán és a szabadságharc leverése után a Bach-kormány oktroj útján valósította meg a legtöbbjét. Kellett haladni a korral. Jólehet, hogy a fejlődési folyamat sokkal korábban megindult, már az 1830-as évek után, ennek előidézője Széchenyi fellépése volt, de a Bach-kormány volt az, amely a fejlődési folyamatot legalább harminc évvel meggyorsította. Kissé szkeptikusnak kell lennünk, ha reformokrói hallunk s arról, hogy ebbe minden réteg, minden érdek bele fog nyugodni és tálcán viszi a megvalósulás felé. Hogy a konzervativ-evolució híve a miniszterelnök, ezt elhisszük, azt is elhisszük, hogy ez egyesekre megnyugtatólag hat. Azonban az ilyen csendes fejlődés elképzelhető — mondjuk — a magyar ruházat történetében, a vitézkötés fejlődésénél, a pitykék és gombok evolúciójánál. De az életben nem. Itt az ütemnek gyorsabbnak kell lenni s ez nem valósítható meg a konzervativizmus mindent lefaragó, zökkenésmentes, kényelmes delizsánszán. A reformpolitika nem új, ez meg volt mindig, utóvégre az élet fejlődik és a törvényhozásnak alkalmazkodni kell az élethez. Csak az ütem szokott bizonyos időkben — amikor az élet gyorsabb lett a törvényhozásnál — kissé utánaigazodni az idő múlásához. Egy reformpolitikusnak, ha a magyar történelemből akai példát meríteni időben és személyben, akkor elég, ha visszanyúl Széchenyi és Kossuth korába. Az időkivánta ütem megközelíti az akkori idők tempóját, de ezzel együtt számolni kell Széchenyi és Kossuth kortársainak azzal a tömegével is, akik előtt ők akkor népszerűtlenek voltak. A vigaszt s egyben a megnyugtató önigazolást pedig a jeles kornak abból a tiszteletéből és megértéséből kell meríteni, amellyel ma Széchenyit és Kossuthot ez a nemzet a panteonjába helyezte. KÉPVISELŐI ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG. Újra napL rendre került ez a kérdés egy felsőházi felszólalás alapján, sőt pártkereten belül is. Régi megoldatlan és megoldhatatlan kérdése ez az országnak. Azt, hogy törvényhozóink a gazdasági életben részt vesznek, úgy hisszük, senki sem kifogásolhatja, sőt az ország érdeke egyenesen megkívánja a minél nagyobb szaktudást, tájékozottságot gazda^ sági téren. Ezt a részvételt végeredményben! megakadályozni nem is lehet, de nem is kell. A részvételnek aztán az a módja, amely kifelé formaszerint is megmutatkozik akkor, ha egyik-másik törvényhozónk a kereskedelmi cég^ jegyzékben is. nyilvánosan szerepel, mint valamelyik vállalat igazgatósági tagja, azt nem tudjuk elítélni. Ugyanis — legyünk őszinték és ne hagyjuk magunkat szépen hangzó jelszavaktól elragadtatni — az összeférhetetlenség fennállhat akkor is, ha valaki nincs benn egyik-másik vállalat igazgatóságábán, sőt sokkal nagyobb fokban. S ekkor még az a baj is van, hogy nem áll ellenőrzési alatt úgy, mint azok, akik nyíltan teljes jóhiszeműségük és teljes intaktságuk fenntartása mellett, sőt erre szigorúan ügyelve, személy szerint is résztvesznek 37