Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 3-4. szám - A társadalombiztosítás uj útjai (3. [r.])

geográfiai hiányokat képtelenség megszüntetni és minden olyan gazdaságpolitika, amelyik ezzel nem számol, az csak rövidlátó lehet és főleg káros. Az akarat sok akadályt legyőzhet, hiszen látjuk Mussolini fanatikus, zseniális működésének mindent átalakító hatásait, azonban még ő sem képes Olaszország földjébe annyi szenet belevarázsolni, amennyi az iparának a szükséglete, mert ebből jelentős importra van szüksége. Kereskedelempolitikánk elkövetkező teendője csak egy lehet: a korlátozások megszüntetésével egyengetni az elkövetkező években a szabad export és importkereskedelem útjait, a külfölddel eddig kötőt és ezután megkötendő legtöbbkedvezményes megállapodás kereteit pedig a magánkereskedelemmel megtölteni élettel és tartalommal. A többi magától adódik aztán. Úgy hisszük, ha Cato ma nálunk élne, akkor Carthagó helyett a vámfalak lerombolását követelné minden beszédében... Eljutottunk végül is munkánkban addig a pontig, amikor színt kell vallanunk és megrajzolni kényszerültünk, ha nem is éles kontúrokban az általunk célként említett nyugdíjbiztosítás vázát. Bármennyire abszolüt számokkal dolgoztunk eddigi munkánk folyamán is, e kis tanulmány nem lehet kerete egy tökéletes precizitással felfektetett törvényjavaslatnak, vagy egy ehhez fűződő biztosítás technikai támasznak. Célunk tisztán az, hogy magát az eszmét és az eszme lehetőségét, elérhetőségét ismertessük, hogy az alapul szolgáljon a későbbi részletes kifejtésnek. Éppen ezért az ismertetendő megoldás nem egy kikristályosodott formája az általunk elképzelt nyugdíjbiztosítás intézményének, hanem csak durván ácsolt keretek, amelyek hajlékonysága teret enged minden későbbi helyesebb részletmegoldásnak. Hogy e fent ismertetett célt megközelíthessük, mindenek előtt a nyugdíjjogosultság elérésének idejét kellett fixpontként felvenni. A MABI-ban biztosítandóknál e jogosultság elérését hűsz esztendei járulékfizetében állapítottuk meg. E húsz esztendő elértével mindenki, aki többé alkalmaztatási viszonyban nincs, a később ismertetendő járadékban részesül. Nem akarok előre szembeszállni azokkal a támadásokkal, amelyek kétségkívül el fognak hangzani, kritika tárgyává téve e korhatárt, mégis szükségesnek érzem néhány felvilágosító megjegyzést hozzáfűzni. Bizonyos az, hogy az elismert vállalati nyugdíjpénztárak már tíz évi folytatólagos szolgálat után is elismerik a nyugdíjjogosultságot a fent említett húsz évvel szemben, de a kettő között mégis óriási különbségek vannak s mondhatjuk, nem az előbbi javára. Nevezetesen az elismert vállalati nyugdíjpénztáraknál biztosított csak akkor jogosult a nyugdíj élvezetére, ha szolgálati viszonya önhibáján kívül szűnt meg. Nem jogosult tehát akkor, ha bár a szükséges tízesztendei várakozási időt betöltötte, de állását később önként hagyja el. De továbbmenőleg az elismert vállalati nyugdíjpénztár csak egy szolgálati helyen töltött szolgálati időt számítja be, míg ez a korlátozás az intézményes nyugdíjbiztosításnál nem áll fenn. Egyetlen kritérium utóbbinál csak az, hogy a biztosított húsz esztendeig járulékfizetési kötelezettséggel járó szolgálati viszonyban álljon. Elérheti tehát épp úgy negyven-negyvenkétéves, mint hatvanéves korban. E dátumtól kezdve azután tetszés szerint veheti igénybe az intézmény szolgáltatását, vagy maradhat meg munkahelyén. Magától értetődik, hogy bármely munkahelyen dolgozik is, az évek a húsz év elérése szempontjából összeadódnak. Ami már most az összegszerű szolgáltatásait illeti ennek az intézménynek, az elgondolás az, hogy húsz év után ötven százalék, attól kezdődőleg két-két százalékával növekszik a járadék az átlagos munkabért véve alapul. Az itt hivatkozott átlagos munkabér természetesen mindig az egyén szempontjából lesz elbírálva, illetőleg összes járandóságai összegének és a leszolgált éveknek hányadosát véve figyelembe. Ezek lennének nagy vonalakban a nyugdíjbiztosítónak a szolgáltatásai. Az özvegyi és árvái szolgáltatási kötelezettségeket, valamint a húsz évnél előbb elhaltakkal, illetőleg azok hozzátartozóival szemben fennálló méltányossági kötelezettségeket egyelőre hagyjuk figyelmen kívül, most csak a nagy ellentéteket szembeállítva, később azután ezekkel is részletesen foglalkoznunk. A kiindulást a már bemutatott grafikonok fogják megadni. Az 1. ábrán a III. görbével lemetszett terület után megmaradt üres mezőt (a II. és III. görbe között) három kategória alkotja, az önállósítottak,^ megrokkantak és a munkanélküliek kategóriája. Mind három kategóriáról a húsz évi munkásság betöltése után gondoskodnunk kell. Kovács Norbert doktornak a Magyar Statisztikai Szemle 1930. évfolyamában megjelent, a munkanélküliséget érintő statisztikai adatait fígyelembevéye, kb. 3.5%-ra lehet tenni azoknak a számát, akik a biztosításra kötelezettek közül munkanélküliekké válnak. Minthogy kétségtelen, hogy ezek a számadatok változásnak vannak kitéve, s esetleg feltételezhető, hogy a munkanélküliek száma még nőni fog, belefoglalandó még az önállósítottakat is, négy százalékot vettem figyelembe. A járadék kiszámításánál hatvannégy évi átlagos életkort vettem nálunk számítási alapul, míg a hatvanat már elérteknél folytatólag nyolc évi átlagos életkort, A rokkantaknál, bár a rokkantstaüsziika négy évi átlagos elélést mutat ki, öt évet vettem Hgye'eT>be, hogy az esetleges változások, különösen tekintetlel az orvostudomány rohamos fejlődésére, kiegyenlítődjenek. Ezen alapadatok birtokában most már megcsináltam a számszerű szembeállítást. Az egyik oldalon felkamatoztattam azonos végső korhatárra kiszámítva az ötven százalékkal kezdődő és évenként két százalékkal növekvő járadékokat, más-más átlagos életkort figyelembevéve rokkantaknál és egészségeseknél, a másik oldalon a munkában lévők befizetését hoztam fel, kamatoztatva ugyanerre az alapra. Mindkét esetben persze egységnyi összeget vettem alapul. X A társadalombiztosítás uj útjai Irta; Fehér Andor dr. III) 34