Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 3-4. szám - Szabadkirályválasztás vagy legitimizmus?

tek az aranyfedezetű rendszerről. A liberális-kapitalista rendszernek közgazdászai és a jegybanktudománynak pénzügyi kapacitásai nem hittek a szabad szemmel látható szuverén tényeknek. Nem hitték el azt, amit pedig Svédország példája és gazdagsága is bizonyít, hogy az aranyfedezetű rendszeien kívül lehetséges másféle pénzügyi rendszer is. Az a pénzügyi rendszer, amelyben a kibocsátott papírpénzt nem az arany és aranynak minősített valuták, hanem a nemzeti vagyonösszesség, a nemzeti háztartásnak jövedelmei és a nemzeti erények fedezik. Vagyis azok a fizikai és morális erőtényezők, azok a nemzeti adósságaink, amelyeket a nemzetnek összes kötelezettségei különben is, a dolog természeténél fogva már is terhelnek. Még kevésbé gondoltak arra, aminek pedig az 1848-XIV. törvényünk már intézményes biztosítékáról is gondoskodott, hogy a hitelügy nemzeti közérdek, amit belföldön a kizárólag magánérdekben nyerészkedő, utilitarista üzleti vállalatoknak martalékául kiszolgáltatni, külföldi vonatkozásban pedig a nemzetközi bankkapitalizmussal szervesen összekapcsolni nem szabad. Egy pillanatra sem helytálló tehát az ú. n. végszükségre alapított indok. Mert, ha Svédország példája nem is állott volna előttünk, akkor is nekünk kellett volna kitalálni az eszmei pénzügyi fedezeti rendszert. Most pedig nézzük meg azt, hogy az ismertetett feltételeknek ellenében miként bonyolíttatott le a 250 millió aranykoronás népszövetségi kölcsön? A Magyar Országos Központi Takarékpénztárnak „Magyar kötvények és záloglevelek" című, 1932ben megjelent kiadványa szerint Csonka-Magyarországon: 4,194.750, — hét idegen állam területén pedig 245,805.250 aranykorona névértékű kötvény helyeztetett el. Ennek a hét külföldi államnak átvéteU árfolyama átlagosan és pontosan 84 aranykorona volt. Ez a 16%-os átvételi árfolyam veszteség: 39,328.840 aranykorona, aminek levonásával kaptunk a hét államtól 245,805.250 helyett 206,476.410 aranykoronát. Bizonyosra vehető azonban, hogy a 200 millión felüli 6,476.410 koronát a kötvények elblyezésével és egyéb címen felmerült költségek felemésztették. Magától értetendő azonban, hogy nem ezzel a 206,476.410, — illetőleg 200, — hanem a 245.805.250 aranykorona tőkével lettünk adósai a hét államnak. Ezt a tőkét kell vissza-, és ezután a tőke után, illetőleg a mindenkor fenálló része után tartozunk 7 és fél százalék kamatot fizetünk. A hét és fél százalékos kamatnak és az évi törlesztésnek összege 1931—1932. évben 39.500.000 pengő volt. Ennek, az évi szolgáltatásnak közvetlen fedezete az elül említett Népszövetségi jegyzőkönyv X-ik cikke szerint elzálogosított pénzügyi felségjavainknak, a XH-ik cikk értelmében nyitott, egyedül a főbiztos által kezelt külön számlára befolyó bevételei. Hogyha ezek a bevételek a mindenkori (1931—1932. évben 39,500.000 P.) szolgáltatásnak 150%-án alul maradnának, akkor a bizalmi férfiak további zálogokat követelhetnek. Az idézett forrás szerint a zálogul lekötött pénzügyi felségjogoknak 1931—32, évi bruttó bevétele 234,496.000 pengő volt, tehát a 39,500.000 pengő szolgáltatásnak 150%-át nléyegesen meghaladta. (Folytatjuk.) Szabadkirályválasztás vagy legitimizmus? Irta: Mérci Gyula dr. Az 1723-as országgyűlésen elfogadót s a törvénykönyvbe 1—3 t-c.-nek bekerült pragmatica sanctio teljesen megoldotta a királyválasztás kérdését és az csak az 1849. ápr, 14-íki az érzések túlhevültségében megszületett függetlenségi nyilatkozat által vált rövid időre ismét aktuálissá. Noha a világosi fegyverletétel után tényleges erő e felfogás hívei mögött nem állott, a Schwarzenberg-Haynau-féle vadállati kegyetlenkedés, az emigráció messzeségéből felfokozott erővel hangzó kossuthi szózat óriási morális erőt adott akciójuknak, mely mögött kétségtelenül a szabadságharc lassankint mítosszá megasztosuló emlékeitől lelkesült magyarság többsége állott. Ezek a magas fokú érzések voltak látszólag egyetlen okai a legitim urakodóház elleni hangulatnak, azonban nekünk már majdnem egy század távlatából tekintetbe kell vennünk az akkor természetszerűen észre nem vett tudatalatti tényezőket is, melyek gyakran irányítják vagy módosítják a történetet. A mi esetünkben a mohácsi vész óta folyó dualisztikus küzdelem a rendek és király között, az évszázados rendi gravaminális politika hallása is számba jött ennél a függetlenségi érzésnél, mely a — politikai életünkben robbanásszerűen benyomuló — liberálizmus hatása alatt külsőleg levetette rendi öltözékét, mely a privilégium eltörlése után nem volt többé hasznavehető, de ennek hatása alatt, bár nemzetközi szabadságelveket hangoztatva küzdött az uralkodóház ellen. Ez a gondolkodás nem vette számba azt az imminens veszélyt ami a magyarságot számbeli inferioritásánál fogva a nemzetiségek részéről önálló állammá alakulása esetén fenyegette volna hanem csak sérelmeivel törődve pereatot kiáltott a monarhiára. Szerencsénkre a nemzet sorsát nem a hevesfejűek ha nem Deák Ferenc, br. Eötvös József s a szabadságharc után ,,in effigie" fel akasztott id. Andrássy Gyula irányították s az ő belátásuk megakadályozta azt, hogy Trianon már az elmúlt században bekövetkezzék, hiszen Garasaninnak 1844-ik terve kísártetiesen hasonlított a trianoni határoktól szabott területhez. Az együttélés alatt, teljesen érdektelen szemmel nézve a dolgokat kiderült a dualizmusból származó gazdasági és politikai előnyök sora, Magyarország — mint Gratz Gusztáv nemrég megjelent kitűnő könyvében olvashatjuk — gyakran döntő súllyal szerepelt a monarchia külpolitikájában mialatt itthon a gravaminális politikát liberáls szólamokra travesztálva a függetlenség párt tagjai nagy sikerrel folytatták és az együttélésből minden módon Magyarország hátrányát, megrövidülését, külpolitikai téren háttérbeszorulását következtették ki, A gazdasági előnyök anynyira kézenfoghatók voltak, mai precarius helyzetünket nézve, hogy arra több szót vesztegetni aligha szükséges. Az 1918-as katasztrófa elsöpörte a morarchiát és vele az uralkodóházat. Magától adódott a helyzet ön29