Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1935 / 23-24. szám - Tilalomfák...
Közgazdaság > Tilalomfák ... A súlyos gazdasági helyzet a kodifikációs munkát is feldagasztotta, óráról-órára készülnek az újabb törvénytervezeték minden minisztériumban, céljuk mindegyiknek az, hogy az állam polgárainak megkönnyítse a latért való küzdelmet, szabályozza pontosan minden életlehetőségét. Ha így nagy felületesen végigtekintünk ezen a törvényfaragó -munkálatokon, sajnálatos elmélkedésekre nyílik alkalom és tagadhatatlanul bizonyos szorongó érzés vasz rajtunk erőt a jövőt illetőleg. Ha összevetni próbáljuk az elmúlt év összes törvényjavaslatait, rendeleteit, azokból kihámozni az elérni óhajtott célt, belemélyedni általános emberi vonatke zásban a különféle emberi hivatás és foglalkozási ág helyzetébe, akkor elkerülhetelten ez a félelem. Mert mit lAttmk? Egy isajnálatos irányzatot abban, hogy egy élő társadalom testébe mindig több és több tilalomfát szúrnak bele, a törvények és rendeletek légiói akaratlanul b olyan kasztrendszert honosítanak meg, amely végső fokon nemhogy elősegíti a fejlődést, hanem határozottan kultúrális visszafejlődést okoz. Nekünk csak halvány fogalmaink vannak például arról a kasztrendszerről, amely évezredek óta áll fenn Indiában, de amely végeredményben megakadályozza azt a kultúrális fejlődést, ami emberi sorsot biztosítana sok millió hindú léleknek, akik még ma is csak páriáknak számítanak és így élik le életüket. Ezt a kasztfalankszot még az angol pacifikálás sem tudta áttörni, ha eleinte próbálta is, végül mégis elfogadta, szankcionálta, hiszen sokszor gyarmati politikáját is alátámasztja ezzel. Az utóbbi évek kodifikációs munkálatai sajnálatosan tükrözik vissza nálunk is az egyes foglalkozási árak éles kenyérharcát, amely harc túlmegy végeredmenyben az összesség természetes érdekein. A politikai atmoszférát sikerült olyan jelszavaktól fűtött gázokkal megtölteni, amikor is az ígv „elgázosított" térben minden humanisztikus iránvzatú meggondolás szerényen visszavonult és engedett a pillanatnyi nyomásnak, így például igen sikeresen használták fel a liberalizmus jelszavát a gazdasági problémák megoldásánál, új világról beszéltek, új korról, új irányzatokról. Világszerte előtérbe nvomult az a felfogás, hogy a társadalom gazdasági problémáinak megoldása nem követheti a régi liberális felfogás individuálisztikus mego'dúsait, hanem át 'kell térni a kollektív nézleti irányzatra, mert csak ez vezethet ki bennünket a válságos helvzetböl. A szomorú végetért Somló Bódog 1908-ban megjelent könyvében (Állami beavatkozás és individualizmus) mintha megjósolta volna előre ezt az irányzatot. Az ő konklúziója ebben a kérdésben így hangzik: „Növekvő állami szabályozás, növekvő politikai szabadsággal karöltve: ez a fejlődés iránya — mindenre kiterjedő állami szabályozás és tökéletes szabadság ennek a szabályozásnak a megállapítására, vagy megváltoztatására: ez a fejlődés ideálja." Somló Bódog jóslata beteljesedett, mert 1909 óta igen sok országban megvalósult ez a „fejlődési ideál", mert elnevezésben az ú. n. „Führerprinzip", miután a szabályozásnak a tökéletes szabadsága máskép keresztülvihetetlen, mint diktatórikus úton, azonban kimaradt ebből a fejlődésből a növekvő politikai szabadság, ami t> rmészetesen is, miután az egyik kizárja a másikat. A k'^rjedt demokratikus politikai szabadság mellett sohasem kerülhetne sor a fentvázolt fejlődési ideálra. Tagadt" nem lehet egy diktatórikus kormányzás előnyeit sem, különösen gazdasági kérdésekben, ahol sok esetben a gyors intézkedés igen értékes, azonban mégsem tükrözi vissza a fejlődésnek igazi kívánalmait, túlontúl politikával van telítve és nem veheti figyelembe egy társadalom valódi mozgató erőit gazdasági téren sem. Meg aztán nem jelenthet ez fejlődést az emberiség életében, hiszen ez a mindenre kiterjedő állami szabályozás megvolt már az ókorban is, sőt csakis ott volt meg igazán, szintén mint egy fejlődési fokozat. Mit mond ezzel szemben például Navratil Ákos, a közgazdaságtan jeles tanára? íme: „ .. . minden olyan magyarázat, mely az egyént a társadalom javára a gazdasági élet színteréről el akarja tüntetni, túlzott és téves. Az emberek gazdálkodnak a társadalomban és nem a társadalom az embereken kívül vagy azok nélkül." Tiszta és világos szavak, amelyek mindent megmagyaráznak és amelyek félreérthetetlenül megmutatják a helyes utat. Azt a helyes utat, amelyet sajnos az utóbbi évek törvényalkotásai a már említett okokból nem tudtak követni és nem is akartak követni. Mélyreható szabályozás nem vihető keresztül időleges hatások alapján, legalább is nem úgy, hogy az ne legyen szükkörű, egyoldalú. Tehát a társadalom előnyeit az egyén kiszorításával nem vihetjük keresztül azon egyszerű oknál fogva, mert a társadalmat egyének alkotják. Ez az egyszeregy tiszta és világos, megdönthetetlen. Ezzel szemben mit látunk? Igen éles válaszfalat igyekeznek az egyes foglalkozási ágak közé emelni az utóbbi évek törvényalkotásai azonkívül, hogy sok esetben megtagadják magát az egyént is. Mert akkor, ha az egész ország érdeke úgy diktálja, hogy védekeznünk kell a külföld elzárkózó tendenciája mellett a saját elzárkózásunkkal, ez érthető és helyén való is, hiszen nincs más mód a defenzív védekezésnél, azonban ezt nem lehet belsőleg is mindenütt alkalmazni, mert ha már elzárt, ostromlott vár196